Karácsonyi ajándék 4. : Könyvek és filmek:)

Sziasztok. Ez pedig az utolsó adag „ajándék”.

Könyvek:

Tudom, kicsit lekéstem, arról, hogy karácsonyi ajándéknak való könyveket ajánljak, de ennek ellenére, szeretnék nektek néhány nagyon jó könyvet ajánlani, legújabb könyvélményeimet, megosztani.:)

Ha esetleg olvastad valamelyiket, szívesen várom véleményedet róla, róluk. Tudom, hogy nagy részeteknek a blogom csak olvasásra való, de én is kíváncsi vagyok ,hogy kik vannak, milyen érdeklődésűek ülnek a másik oldalon. :)

Igazi könyvmoly vagyok, szóval nem apróztam el, mikor összeválogattam nektek.:D

Stephenie Meyer: A burok

Ezt könyvet születésnapomra kaptam Zsizsától. Elég vonakodva vettem kezembe Steph földönkívülis művét. Szó sincs arról, hogy Twilgiht-hoz hasonló műt vártam, sőt. Tisztában voltam vele, hogy az itt olvasható karakterek , nem fognak hasonlítani Bellára, Alice-re, vagy a többiekre, csupán engem sosem hatott meg a sci-fi világa. Pozitívan csalódtam, és el kell ismernem, hogy nagyon jó könyvet írt, jól ismert írónőnk.:)

Én imádom a paradoxonokat egy olvasmányban, elvarázsolnak az egymáshoz simuló ellentétek, amitől teljes lesz a mű.

Tetszett a sok ellentét, főleg érzelmi szálon, testek és lelkek, emberek és nem-emberek, tényleg engem lenyűgözött.:) Bár így utólag a sci-fi besorolást kicsit túlzásnak tartom. Nem vehető egy lapra más híres sci-fi írók munkáival. Inkább sorolnám a fantasy kategóriájába, több hangsúlyt fektet az írónő az érzelmekre, mint azt egy science fiction-ben elvárnánk.

Ettől függetlenül nekem tetszett.:) Be kell valljam első olvasásra, fejezetenként meg kellett állnom egy rövid időre, mert az elején nekem túlságosan nyomasztó, ismeretlen, kiszámíthatatlan volt az egész. Míg a TS-t nem lehet letenni, ezt le kellett tennem a lelki nyugalmam miatt.:)

Az alkonyat első részét olvastam el kétszer egymás után két hetes kihagyással. Ezt a könyvet is kétszer olvastam , alig egy napos pihentetéssel.:) El akartam olvasni úgy, hogy közben nem kell azon agyalnom, mi lesz a következőkben. Azt hallottam, hogy Meyer írja a második részét. Hát úgy gondolom ez így egy részesen a legjobb, és a folytatás csak elrontaná, de majd meglátjuk...:D

Akik vágynak egy ki újdonságra, és még nem olvasták, azoknak ajánlom, hogy vegyék fel a következő év olvasmánylistájára ezt a könyvet is.:)

"Ez a világ kétségkívül minden világok legjobbja és legrosszabbja - itt vannak a legszebb érzékletek, a legkifinomultabb érzelmek... a legaljasabb vágyak, a legsötétebb tettek. Ennek talán így kell lennie. Talán a mélypontok nélkül a csúcsok sem tudnak olyan magasra nőni."

"Boldog és szomorú, mámoros és búskomor, magabiztos és rettegő, szeretett és szerethetetlen, türelmes és haragos, békés és vad, teljes és üres... mindez leszek. Mindent érezni fogok. Minden az enyém lesz."

Cecilia Ahern: Ui: Szeretlek

Megszállt egy romantikus időszak.:D Ezt a könyvet karácsonyra kaptam, és még nem olvastam el, de nagyon sok jót olvastam róla. Az ajánlóját olvasva elég szomorkásnak és nyomasztónak hat a könyv első olvasásra, de véleményem szerint ilyen is kell a léleknek.:D Ebből a könyvből film is készült.

"Holly összetörten, magába roskadva él férje halála óta, sokszor ahhoz sincs kedve, hogy kikeljen az ágyból és ennivalót készítsen magának. Úgy érzi, élete értelmetlen Gerry nélkül. Azonban egy nap minden megváltozik, amikor egy csomagot kap, benne több borítékkal. Holly ezentúl izgatottan várja minden hónap első napját, ugyanis akkor bonthatja fel az újabb borítékot és olvashatja el Gerry soron következő üzenetét - a feladatot az előtte álló hónapra. A feladatok teljesítésével Holly lassan újra megtalálja az utat az élethez. Visszatalál családjához, régi barátaihoz, új barátságokat köt. Dolgozni kezd, és életében először élvezi a munkáját, majd végül megnyitja szívét egy új szerelem lehetősége előtt. Holly újra megtanul élni."

Christopher Moore: A leghülyébb Angyal

Egy nagyon jó barátnőmtől kaptam karácsonyra.:) Bár azt kell, hogy mondjam ha a hülyeség fájna…:D Akik szeretik a nyers humort, és nem lepődnek meg semmin se, azoknak ajánlom ezt a könyvet. Azt első felét végig nevettem, a második felét kikerekedett szemekkel megdöbbenve olvastam „ Ez nagyon hülye…” felkiáltással. :D

Télapó halott. És ha ő meghalt, akkor a karácsonynak is annyi. Vagy mégsem?

"Mennyei Atyánk. Josh Barker vagyok, a Worchester Street 671. sz. alatt lakom, Pine Cove-ban, Kaliforniában, irányítószám: 93754. Ma este láttam Télapót, ami klassz, és köszönöm is, de aztán egyből megölték egy ásóval, szóval attól félek, hogy idén nem lesz karácsony, pedig jó voltam, amit látsz is majd, ha megnézed Télapó listáját, szóval, ha nem nagy gond, életre keltenéd Télapót és rendbe hoznád a karácsonyt?" Micsoda szerencse, hogy épp a helyszínen tartózkodik Raziel, a Biff evangéliumából is ismert angyal, hogy teljesítse a rábízott karácsonyi küldetést. Képességeihez mérten hozzá is kezd az ünnepi csoda végrehajtásához, de hát nem véletlenül tartják Razielt a Mennyek leghülyébb angyalának.Ami ebben az évben boldog karácsony helyett az álmos kaliforniai kisvárosra vár, azt Raziel biztosan nem fogja a legjobban sikerült csodái között számon tartani."Ha létezik ma Moore-nál viccesebb író, azonnal lépjen elő!" (PLAYBOY)

Neil Gaiman: Csillagpor

Nem apróztam el, mikor összeraktam egy kisebb halmot, a „ téli szünetben elolvasom könyvekből:D” Ebből a könyvből film is készült. A Filmet imádom:D A könyv se lehet rossz:D Nagyon remélem. :D Akik szeretik a mesét, azoknak el kell olvasni.:D

"Falva falva egy aprócska település Angliában. Arról a falról kapta a nevét, amely a falu határában húzódik, és elválasztja az emberi világot a varázslatok birodalmától. Egy októberi estén a fiatal Tristran Thorn hullócsillagot lát a falon túl a földre zuhanni, és hogy elnyerje a gyönyörűséges Victoria kezét, megígéri a lánynak: elhozza neki a lehullott csillagot. Tristran elindul hát élete nagy kalandjára a falon túli varázslatos világba, amelyet a legfurcsább teremtmények és soha nem látott lények népesítenek be."

Szilvási Lajos: Egymás Szemében

Legutóbb már ajánlottam ezt a könyvet itt. És akkor azt modtam, hogy csak antikváriumokban lehet kapni. Ezennel jelentem Megjelent! Szeptemberben nyertem meg a citatum.hu egyik játékán.:) ÉS gyönyörű. Mondom ha van kedvetek egy negyven évvel ezelőtti időben játszódó szerelmi sztorihoz. Akkor szánjatok rá.:) Én nagyon szeretem.:D

Paolo Coelho: Élet

Egy idézetes gyűjtemény. Tele Coelho idézetekkel. Mikor megkaptam nagyon örültem neki, hogy lesz lehetőségem választani, egy könyvet. DE nem sikerült, mert mindegyik idézet nagyon tetszik.:D HA esetleg tudtok nekem az írótól ajánlani egy jó könyvet kérlek írjátok meg, én nem tudok választani, és szeretnék legalább egyet olvasni tőle.:D

Filmek:

Karácsonyi filmet, nem ajánlok, mert annyi van belőlük a tévében:D

Inkább ideírom nektek a kedvenceimet.:D Leszögezem ezúttal egyiket sem tudom elküldeni vagy belinkelni nektek. Ezeket a filmeket úgy másolták át nekem, így csak ajánlani tudom, elküldeni nem.

Csillagpor

Eszméletlen aranyos látványos, és egy percig nem unatkozol film. Anyukámnak is megmutattam, aki nem szereti a fantasyfilmeket. De ez a film őt is elvarázsolta. Egy nagy mese. Amit nem elég egyszer megnézni.:D A színészek zseniálisak, a történet pedig nagyon aranyos.:D

50 első randi

Drew Barrymoore, Adam Sandler és a többiek. Egy hihetetlenül aranyos romatnikus vígjáték. Én tényleg csak ajánlani tudom.

Feketék fehéren.

Na ebben van minden….Mikor nagy néger benga állatok öltöznek be szőke gazdag csajsziknak.:D Szerintem nagyon aranyos. :D Olyan igazi halálraröhögős film.:D ( nem találtam jobb képet, bocsánat.:))

Neveletlen hercegnő 2. : Eljegyzés a kastélyban

Na ezt csak azért írtam bele, mert most jöttem rá, hogy ma lesz a tv-ben. Szerintem nagyon aranyos kis vígjáték. :)

Remélem azért egyikkel sem ábrándultatok ki belőlem:D Várom a hozzászólásaitokat.:)

Puszi, Truska

Karácsonyi ajándék 3. : Tőlük Nekem:)

Sziasztok! A harmadik adagban, szeretném nektek megmutatni, mit kaptam karácsonyra, néhány nagyon jó barátomtól:)


Zsizsától Az utolsó reménysugár sajátkezűleg kinyomtatott és megszerkesztett változatát kaptam!:) Mikor kinyitottam a csomagot, szabályosan köpni-nyelni nem tudtam- erre tényleg nem számítottam gondolhatjátok.:) De nagyon- nagyon örülök neki. Ezúton is szeretném megköszönni a hatalmas ajándékot, és íme, készítettem néhány fotót róla( katt a képre a nagyobbért.:)

Származási hely: Karácsony

Származási hely: Karácsony

Származási hely: Karácsony

Másodszor pedig Spirit Bliss és Szandi ajándékát szeretném nektek megmutatni.:) (útólagos engedelmükkel:))Kedd délután becsöngetett a postás bácsi, mert annyira szakadt a hó, hogy nehogy elázzon a hatalmas boríték, félig kilógva a postaládából.:) ( írásos elismerésben részesítem postásunkat, hogy sikerült abba a kicsi ládába begyömöszölnie, azt a nagy borítékot.:)) Amiben egy kis ládika volt, tele apró kis tekercsekkel. Mindegyiken egy-egy idézet található. Azt mondták nekem, hogy ez az igazán nekem való ajándék, mivel tudnillik én imádom az idézeteket.:) Szóval februárig, minden egyes reggel kinyithatok egy- egy tekercset.:) Köszönöm nekik(L)

Származási hely: Karácsony

Származási hely: Karácsony

Származási hely: Karácsony

Karácsonyi ajándék 2. : Karácsonyi fényképalbum

Ez a második olvasnivaló- mondtam, hogy nem fogjátok győzni:) Ezt én írtam két napja. Elküldtem néhány embernek, akiket ebben az évben ismertem meg igazán, és nagyon jó barátok lettünk. De mivel ti vagytok az én drága, egyetlen olvasóim ti is megkapjátok életem első novelláját.:) Talán már Mismouth blogján találkoztatok vele.:) Twilightos és spoileres a negyedik könyvből. Ha lesz egy kis időtök ajándékozzatok meg pár sorral, csak, hogy tudjam mit gondoltok.:) (és ne felejtsetek el, Anita novellájához, is írni!:)) Mindenki fedezékbe, tőlem szokatlanul - ez most vidám lesz!:P:D

Karácsonyi fényképalbum

1. kép

Nessie egy hatalmas fenyőfa mellett áll a nappaliban, kezében egy piros üveggömböt tart.

Alice szemszöge

- Ne! A csúcsdíszt igazítsd meg 30 fokos szögben! NE jobbra, hanem balra! Edward, ha esetleg, nem az ablakon bámulnál kifelé, akkor látnád a saját szemeddel mekkora kilengése van annak a dísznek! – egyszerűen nem hiszem el, hogy a férfik ennyire nem érzik át a karácsony szellemét. Semmi készülődés, vagy egy apró szikrányi érdeklődés e fontos ünnep felől…

- Alice! Emlékeztetlek, hogy, az elmúlt években egyszer sem ünnepeltük meg a karácsonyt!- szakította félbe a gondolatmenetemet Edward. Néha igazán az agyamra ment a képességével.

- Én pedig felhívnám a figyelmedet, hogy minden erőfeszítést a lányod kedvéért csinálok, és ne mondd, hogy nem fog rá emlékezni, mert tegnap felmondta fejből Hamlet nagymonológját!- vágtam vissza.

- Úgy gondolom, hogy van sokkal fontosabb problémánk is, mint a karácsony. És mért nem Jaspert vagy Emmetet kérted, meg, hogy igazítsa meg a díszt?- arca már- már szenvedő kifejezésbe torzult.

- Ők vágták ki a fát, szóval ennyit igazán megtehetnél.

- Csak tudnám, hogy miért egy két és fél méter magas fát választottál. Nessie akármekkora is lenne, úgyis nagynak látná, mert még gyerek. Te is nagynak látod.

Bosszúsan nyújtottam ki rá a nyelvemet. Kibontottam egy újabb doboz díszt, amit nemrég vettünk Rosalie-val. Szerencsére, Nem volt kevés a 10 doboz vadonatúj dísz a hatalmas fára.

Sietve akasztgattam fel őket..

- Visszamehetek?- nézett rám könyögőn.

- Jaj Edward két perc alatt visszaérsz az apósod házába, most mért vagy megsértődve, hogy felhívtalak egy kis segítségért?

- De miért engem….- nagyot szusszantva indult el az ajtó felé.

- Edward Cullen, hidd el, hogy még hálás leszel nekem azért, hogy széppé varázsoltam a lányod első karácsonyát! És hívj fel, ha elindultatok! Tudni akarom, mire készüljek!

- Alice, te tudod közülünk a legjobban, hogy mire készüljél!- kiáltott vissza.

Felaggattam, még néhány gömböt a földhöz közel, hogy Nessie magasságában legyenek. Azt olvastam, hogy a gyerekek szeretik nézni magukat a hatalmas üveggömbökben.

A szaloncukrokból néhányat, két méteren felülre tettem. Reméltem, Jacob nem éri el, így pár napig épségben maradhat az édesség.

Távolabb álltam a fától és szemügyre vettem a művemet.

Talán tényleg kicsit nagy lett…

2, kép.

Nessie Rosalie ölében ül, kinyújtózva belekapaszkodik Jacob karjába, látszik a kis arcán az erőfeszítés, hogy közelebb húzza őt magához. Jacob, és Rosalie mosolya lágy vicsorgásba torzul.

Rosalie szemszöge

- Néééézd Rose!- hallottam meg a kis angyalkám hangját. Csak pár órácskát voltak távol, de annyira féltettem őt, hogy a sok farkas között esetleg bántódása esik, hogy legalább hétszer fésülködtem meg idegességemben.

- Mit kaptál drágaságom?- kérdeztem széles mosoly kíséretében őt.

- Jacob csinálta nekem!- mutatott a kis csuklójára, amin egy lánc volt, rajta egy farkassal.

- Ó, hát ez igazán kedves!- erőltettem további mosolyt az arcomra.

- Mi van szöszi? Irigykedsz?- hallottam meg az ajándék készítőjének a hangját.

- Ugyan már, miért irigykednék? Hogy nem volt pénzed ajándékra, ezért az ablakkeretedből téptél ki egy darabot, hogy elkészíthesd neki az ajándékodat?- kérdeztem csevegve, miközben Nessie belefészkelte magát az ölembe.

- Tudod, Szöszi előbb törne ki a harmadik világháború, minthogy saját kezűleg elkészíts valamit, nehogy tönkre menjen a frizurád. – vágott vissza.

- Ó, én legalább figyelek a külsőmre, nem úgy mint egyesek, korcs!- suttogtam neki vissza.

- Antik nyavalygó márványszobrot tényleg nem lehet nehéz játszani!- dobta hátra a haját az a faragatlan tuskó.

- Ó, tudtam, hogy karácsonyra Az illemtankönyv férfiaknak című könyvet kellett volna levennem a polcról, a Milyen ellenszerek vannak bolhák ellen című könyv helyett!

- Rose, Jacob!- szólt közbe a kis angyalkám, felnézve a karkötőről. – Ne veszekedjetek! Nézzétek! Fénykép! Jacob gyereee!- elkapta imádott korcsa karját, és közelebb húzta őt hozzánk. Ritkán kerültünk fél négyzetméteren belülre, és nagyon reméltem hogy hamar véget ér ez az állapot.

Na tessék öltözhetek át, mert megragad ez a förtelmes bűz a ruhámban!

- Mosolyogjatok!- kattant el a fényképezőgép Esme kezében.

3. kép

Egy családi kép Belláról és Edwardról, Nessie az anyja ölében ül, mellettük egy emberméretű maci. A maci Emmett ölében ül. Emmettnek csak a lába látszik.

Emmett szemszöge

- Kicsikém, ezt az én Jézuskám hozta! – adtam oda a hatalmas medvét Nessienek. Bár tisztában voltunk vele, hogy nem fogja tudni megfogni, mert akármilyen gyorsan nő, még gyerek ,de boldogan szaladt oda és ölelte át a macit.

- Köszönöm!- kiáltott fel édes ki hangján.

- Tetszik?—kérdeztem tőle, az ő szájából szerettem volna hallani.

- Hát persze, nagyon szép!

- Most már értem, hogy Alice mért ilyen nagy fát választott- szólt halkan Edward. - Nehogy a medve legyen a legnagyobb a szobában.

- Tudod, milyen sokáig tartott, megszerezni ezt az állatot? - Bella hozzám vágott egy párnát, nehogy a gyerek meghallja, majd mikor láttam, hogy Nessie nem figyel oda, folytattam. – Az üzletből kijövet, annyira megijedt tőle egy járókeretes néni, hogy rendőrökért kiáltozott. Hogy megnyugodjon haza kellett vinnem őt is a csomagjával együtt.- meséltem élményemet alig pár órával ezelőttről.

- Még mindig hallottam- és emlékezni is fogok rá, vámpírságom miatt- ahogyan a néni recés idős hangján azt meséli, hogy az ő idejében még nem voltak ilyen nagy játékok, és a csuhéj babákkal remekül eljátszottak a gyerekek. Utána felsorolta azt is, hogy milyen gyógyszereket és vitaminokat szed. Plusz félórámba telt ezért az út.

- Most mit sajnáltatod magad? Karácsony van, ennyit az öreg néni is megérdemelt. –súgta nekem oda Bella.

Válaszoltam volna, de Nessie a nyakamba ugrott - Emmett, nem vagy féltékeny? – kérdezte csilingelő hangján.

- Miért lennék az?- kérdeztem vissza meglepve.

- Hát, hogy ez a medve lesz a kedvenc macim mostantól!- mosolygott rám félszegen.

-Ó, hát azt hiszem megbirkózom a helyzettel- feleltem szomorúan, miért nem azt a tenyérnyi macit választottam amit az eladó is javasolt?

- De te leszel a kedvenc bácsikám - súgta a fülembe. Átöleltem a kis drágaságot. Ilyen szépeket utoljára Rosalie mondott, bár ő nem bácsikának nevezett…

- Khhm- köszörülte meg a torkát Edward. A pillantásából kiolvastam, hogy nem kíváncsi a részletekre.

- Csinálok rólatok egy képet – állt elénk Esme egy fényképezőgéppel a kezében.

Nessie beleült az anyja ölébe, és Edward helyet foglalt mellettük.

- A macit is! - kiáltott fel a kicsi, odaültettük melléjük a macit is.- Ez nem jó túl alacsonyan van! Emmett tedd az öledbe!- adta ki az utasítást.

Lehet neki ellenállni?

Megfogadtam, hogy legközelebb a tenyérnyi plüssöknél maradok.

4. kép

Alice és Jasper egy nagy kupac fehér valamiben fekszenek, kabátban az udvaron. Mindketten szélesen mosolyognak

Jasper szemszöge

- Alice Ez micsoda?- Edward felkészített, hogy ne lepődjek meg szerelmem legújabb ötletén, de hiába vagyok vámpír, halhatatlan. Igenis meglepődtem.

- Hócsináló- mondta sugárzó arccal, a nagy gép előtt állt, gombokat nyomogatott, és a gép cső részét a házunk előtti terület felé irányította. Fehér valami tör elő a csőből beterítve a földet.

- Hócsináló? Alice, miért van szükségünk hóra?

- Hát a látomásom szerint csak januárban fog esni ezúttal a hó, és azt akarom, hogy fehér karácsonyunk legyen. – mondta lelkesen.

- És honnan szerezted ezt a gépet?

- Bementem Seatle-be és vettem egy esőcsinálót, kicsit megbütyköltettem Emmettel, és már kész is!- lelkesedését érezve, muszáj volt elmosolyodnom.

Akármekkora őrültségeket is talált ki, napról napra jobban szeretem őt.

- Jasper, vegyél fel kabátot, esik a hó! Kiáltott rám. - Besurrantam a házba és levettem a fogasról az odakészített kabátok egyikét, majd visszamentem hozzá, - Így tökéletes. – sóhajtott.

- Segíthetek?- léptem közelebb hozzá.

- Igen. Kérlek kezdj el hóembert építeni- utasított.

Belenyúltam a hideg masszába. Nem akartam tudni milyen agyagból hozták össze Emmettel. Elég lesz ezt feltakarítani.

Igazság szerint még sosem építettem hóembert. Láttam a tvben, meg az utcákon, ahogyan a nagy hóesésben hatalmas golyókat állítanak egymásra, aminek répaorra, és lábasfeje van.

Forksban is volt már nagy hó, de még sosem kaptam ilyen feladatot.

Amint felállítottam az első golyót, a folyó felől érkező hirtelen szél felkapta a kis anyagot, és szanaszét hordta a kezeim körül.

- A csudába. Láttam, hogy fog fújni a szél, de, hogy ennyire, azt nem. Még az időjárásba is bezavar Nessie jelenléte - sopánkodott. Odamentem hozzá és hátulról átöleltem őt.

- Hidd el, szép karácsonya van már így is Nessie-nek, majd januárban építünk hóembert.- mondtam miközben egy adag nyugalmat sugároztam rá.

- De én azt akartam, hogy fehér karácsonya legyen.

- Ki mondta, hogy nem az?- néztem körül. A fehér rengetegen.

A drágám szélesen elvigyorodott, és rám vetette magát. Hanyatt lökött az egyik legnagyobb kupacba. Hallottam csilingelő kacagását, én is nevettem vele együtt.

A verandáról fényképezőgép kattanást hallottam.

5. kép

Egy családi kép, rajta van mindenki, még a hatalmas maci is.

Carlisle szemszöge.

- Fiam, Alice kitett magáért. Állapítottam meg gondolatban mikor Edward rám pillantott. Elmosolyodott de nem szólt semmit. A tekintetéből azt olvastam ki, hogy túlságosan is.

Hallottam, hogy valaki a hátam mögé lopózik és két kéz takarja el előlem a nappaliban történt eseményeket. Hátranyúltam, és Esmét az ölembe húztam.

- Boldog karácsonyt. – Mosolyog rám önfeledten

-Neked is!- pillantásom gyönyörű szép arcáról a nyakában lógó fényképezőgépre téved. – Egyáltalán van olyan kép, amin te is rajta vagy?

- Ez Nessie karácsonya, én vagyok a legkevesebb.

- Dehogyis, te vagy a legtöbb, legalábbis nekem biztosan- leveszem a nyakából a gépet.

- Mindenki üljön le, csoportképet csinálunk- és elkezdtem keresni az önkioldó gombját.

- Rosie, gyere ülj az ölembe! – kiáltott fel Jacob, csak morgást kapott válaszul, minden bizonnyal a megszólítottól.

Bella és Edward középre ültek Ezúttal Edward ölébe Nessie.

- Még egyszer ne ültesse senki a macit az ölembe- kiáltott fel Emmett.

Jasper és Alice jött be mosolyogva kintről, leültek a földre, Alice befészkelte magát Jasper ölébe. Mindkettőjük hajába, valami fehér anyag volt.

Rosalie és Jacob végül a kép oldalán foglaltak helyett, Emmett hátulról átölelte Rosalie-t, még a maci feje is kilátszott a kanapé mögül.

Esme leült a lábuk elé.

Az egyik ajándékos dobozt húztam oda, és helyeztem rá a gépet. Megnyomtam a gombot, és egy pillanat alatt Esme mellett termettem.

-Mindenki mosolyogjon.- adta az utasítást Esme.

- Valamit nem kéne mondani? –kérdezte Emmett, mikor már pirosan villogott a lámpa.- Cseresznye, vagy vajas kenyér vagy valami ilyesmi?

-Boldog karácsonyt!.- kiáltotta Nessie

- Boldog karácsonyt - kiáltottuk mindannyian, mikor elkattant a kép.

Karácsonyi ajándék 1.: Tündérmese

Először is Anita novellájával szeretnélek titeket ismét meglepni.:) már régóta tervezem, hogy felrakom, de sajnos, eddig várnia kellett, hogy felkerülhessen a műve.Nem a karácsonyról szól, nem is twilight témában íródott, csupán mese, azoknak akik szívében még mindig ott él a gyermek. Szóval jól nyissátok ki a szemeteket, és néhány percre kicsit talán elrepülhettek egy másik világba.:) Ha felébredtetek az álomból, ne felejtsetek el véleményt írni! Kérlek! A kedvünkért!*_*:D

Tündérmese

Csak repült a város sötét utcái fölött,az utcai lámpák fényei, mint megannyi fénylő pont suhantak alatta. Már csukott szemmel is eltalált volna az úti céljához, és ahogyan erre gondolt, tényleg lehunyta szempilláit egy pillanatra és sóhajtott. Lassan ereszkedni kezdett, majd a kellő magasságot elérve összehúzta szárnyait, hogy a park puha gyepén landoljon. Megigazította a ruháját, a széltől tépázott haját is lesimította, majd lassan elindult a játszótér felé. Nem csalódott, egy alak körvonalai rajzolódtak ki előtte, amint a fiú egy hintán ült. Lassított léptein, ha ez még lehetséges volt, majd megállt pár méterre a fiútól.

- Ez nem lehet!Te nem létezhetsz!A fantáziám kell egy rossz viccet játsszon velem ismét!

- Semmi ilyesmiről nincs szó. Előbb vagy utóbb be kell lásd,hogy nem tévedsz és amit látsz,az igaz és létezik.

- Ilyenek nem léteznek!

Hihetetlenül fájt neki, ahogyan a fiú nevezte sokszori alkalommal. Ilyenek- mintha valami elrontott, selejtes tárgy lenne, amitől meg lehet szabadulni egy mozdulattal.

- Kicsi korodban biztosan hittél a mesékben...

- Persze, minden kisgyerek elhiszi, ami kitalált és szép, de én ebből már kinőttem!

- Akkor mondd el nekem, mit hiszel, honnan jöttem, és mi vagyok.

- Nem tudom, nem tudom....nem tudom, mi történik velem,mi ez az egész,és azt sem mi lesz ennek a vége.. azt sem tudom, mit vársz tőlem,hogy mit tegyek.

- Elmondtam neked mindent, azt hogy miért kerestelek,hogy hogyan találtalak meg és mindezt miért.

- De miért pont én? Ezer másik srác él rajtam kívül ebben a világban, miért nem volt jó neked valaki más, ha már a ti világotokban nem találtál magadnak senkit?

- Ezt is elmondtam már neked, de ha szeretnéd, újra megtehetem. - lassan lépdelt a másik hintához hogy helyet foglaljon és újra mesélni kezdett.

- A világban, attól függetlenül, hogy melyikben,a tiedben és az enyémben is, mindenkinek megvan a párja. A tietekben,nektek meg kell várnotok, amíg eljön az idő hogy találkozzatok vele, megismerjétek, beleszeressetek és rájöjjetek hogy Ő az, akire vártatok. A mienkben másképp van, mi tudjuk ki lesz az, akivel leéljük az életünket. A Nagy Könyvben úgy van megírva, hogy nekem te leszel a párom.

- De te tündér vagy!

- Igen.

- Én pedig egy átlagos, hétköznapi srác, akinek semmi köze ehhez az egészhez!

- De igen, csak te ezt még mindig nem vagy hajlandó belátni.

Mindketten elhallgattak, a fiú csak bámulta a csillagos eget és gondolkodott. A lány az arcát fürkészte, és próbálta kitalálni mit gondolhat. Tudta, hogy nehéz lesz, míg mindent megértet vele és elfogadtatja vele a sorsát, de ezt kellett tennie, bármennyi időbe is tellett.

- Nem is ismerlek... - már halk és nyugodt volt a hangja, nem volt jele a felháborodottságnak vagy értetlenségnek, mint az előbb. Lassan a lányra emelte a tekintetét. A játszótér melletti lámpa fényében tisztán látta a kék szempárt, ami rászegeződött, a szőke tincseket, amik lazán omlottak a vállára. A pirospozsgás arcára ekkor egy halvány mosoly ült ki, és a fiút egy fura érzés kerítette hatalmába. A lány valóban nagyon szép volt.

- Ez is csak rajtad múlik. Én megint eljöttem, itt vagyok, és mindennél jobban szeretnélek megismerni, hisz mégis veled fogom életem hátra lévő éveit eltölteni.

- És mindezt hogy fogom mindenkinek beadagolni? Hazamegyek, a szüleim elé állok és közlöm hogy "Sziasztok anya, apa, találkoztam egy lánnyal, aki azt állítja, hogy mi egymásnak lettünk teremtve, úgyhogy lelépek vele valahova Tündérországba, mert amúgy egy tündér és lehet, hogy többet nem láttok, úgyhogy sziasztok"? -az irónia csak úgy marta a lány szívét, de tudta, hogy megéri, mert rá fog jönni mi történik vele, csak ki kell várnia.

- Természetesen nem. Ők nem fognak mindent ilyen részletességgel tudni, hisz ha mindenki tudná, hogy léteznek tündérek, akkor a mesék már rég nem mesék lennének.

Olyan magabiztos volt, mindenre tudott válaszolni, és ahogy a fiú hallgatta a megnyugtató hangját, egyre inkább kezdte azt hinni, hogy nem csak egy őrülttel van dolga, hanem tényleg létezik ez a másik világ. Hirtelen vágyat érzett arra, hogy megérintse a lányt maga mellett. Tudni akarta, vajon tényleg létezik, vagy csak egy látomással beszélget. Lassan felemelte a kezét, és miközben a lány nyugodtan követte a keze útját, az arcához érintette az ujjait és végigsimította azt. Nézte, ahogy a szépség előtte lecsukja szemeit, és a libabőr végigfut a karján. Olyan valóságos volt, mint még senki azelőtt. Amint elhúzta a kezét és ismét megmarkolta a hinta láncát, a lány is kinyitotta kék csodáit és ismét a fiúra nézett.

- Tegyük fel, hogy tényleg egymásnak lettünk teremtve. Akkor mi lesz?

- Velem jössz Tündérországba...

- ..feleségül veszlek és boldogan élünk, míg meg nem halunk?

- Igen.

- De mindezt hogy?

- Ha eljön az ideje, majd mindent meglátsz és megértesz.

A fiú nem tudta mi történik vele, de a lány egyre inkább kezdte elvarázsolni. Nem tudta megmagyarázni sem, hogy mi történik vele, nem értett semmit, abból, hogy mi történik vele az elmúlt pár hétben. Egyszer csak megjelent Ő, mindenfélét beszélt, aminek semmi értelme nem volt és ő nem akarta elhinni, most pedig...

- Azt hiszem elég lesz ennyi ma estére. Holnap is eljövök, remélem, ismét itt leszel. - azzal felállt, és elindult. A fiú csak nézte, ahogy távolodik, és néha-néha megrázta a fejét és nagyokat pislogott, nem volt benne biztos, hogy valóban jól lát, vagy ez is csak egy optikai csalódás, de a lány körül egy halványan ragyogó aranyszínű fény terjengett. A lány megfordult, vetett rá egy utolsó pillantást majd kibontotta arany szárnyait és egy kecses mozdulattal a magasba emelkedett, hogy pár pillanattal később elvesszen az éjjeli sötétségben.

És újra itt ül. De miért? Tényleg eljön vajon? Persze hogy eljön, mindig eljött, most is el fog. Mit akar ő ettől a lánytól egyáltalán? Fogalma sincs. Mostanában semmire nem lehet racionális magyarázatot találni, ami vele történik. Egyszerűen a szíve ide húzta, látni akarja ma este is, többet megtudni róla, arról hogy milyen a hely, ahol lakik, egyáltalán miben más tündérnek lenni, mint egyszerű embernek. Meglátta azt az ismerős aranyszínű foltot, amint közeledik, majd amint felé lépked, ugyanúgy, mint már annyi este.

- Szia. - köszönt rá hamarabb, minthogy a lány megszólalhatott volna. Úgy tűnt ennek örült, mert elmosolyodott és helyet foglalt a fiú melletti hintában.

- Milyen Tündérország?- a lány láthatólag a meglepődöttségnek semmi jelét nem mutatta, mintha számított volna arra, hogy előbb utóbb felteszi neki ezt a kérdést.

- Olyan, mint a mesékben. Minden tökéletes, mindenki boldog és minden gyönyörű.

- És...te...

- Tündér vagyok. Vannak szárnyaim, amikkel repülni tudok.

- Varázserőd is van?

- Van, de nem úgy, mint ahogy azt te ebben a pillanatban hiszed. Nem tudok egérből teáscsészét csinálni,és a tárgyakat sem tudom reptetni. De gyógyítani igen, és boldogságot is tudok terjeszteni.

Boldogságot terjeszteni... amikor tegnap este megérintette,boldog volt,lehet hogy ezért?A lány kezéért nyúlt,hogy azt a sajátjába vehesse. Az arcához emelte,a lány, pedig végigsimította azt.

- Hiszek neked-, suttogta.

- Tudtam, hogy el fog jönni ez a pillanat.

A fiú kiszállt a hintából és kinyújtotta a kezét a lány felé, aki a sajátját az övébe helyezte és szintén felállt. Meg akarta ölelni, érezni a közelségét,az ő testét a sajátja mellett tudni,érezni a bőre érintését. Egy hirtelen jött szellő meglibbentette a hosszú aranyszőke haját, amit eltűrt a füle mögé, hogy a szemébe nézhessen.

- Nem tudom, mi történik velem, de nem is akarom most már. Tetszik ez az érzés, amit irántad érzek és ez így jó. - A lány csak mosolyogva nézte a fiút és melegség futott át az egész testén egyetlen érintésétől is- mióta várta már, hogy ezeket a szavakat hallja, megérte az a sok játszótéren eltöltött este. Lassan, nagyon lassan közeledtek egymáshoz az ajkaik, majd végre egymáshoz értek és egy csókban forrtak össze. Miután elszakadtak egymástól, a lány lassan kinyitotta a szemét és a fejét a fiú mellkasába fúrta, aki szorosan magához ölelte.

- Ezzel a csókkal a lelkedben tündérré váltál, és eljöhetsz velem Tündérországba, ahol a felhőtlen boldogság vár rád életed végéig az én oldalamon.

Ahogyan ott álltak a sötétségben,már nem csak egy aranyló fény terjengett - kettő, ami egymásba olvadva fényesebben ragyogott, mint bármi más a környéken. Ahogy a két tündér egymásra nézett, a szerelem mindkettőjük szemében ott lobogott. Egyikőjükben sem volt kétség afelől, hogy egymásnak lettek teremtve,már mindketten érezték mennyire jól kiegészítik egymást és azt,hogy egy megmagyarázhatatlanul erős kapocs van közöttük,amit senki és semmi nem tud eltépni - ők egymáséi örökre,mindegy melyik világban vagyunk.

Az utolsó reménysugár- 26. fejezet

Drága olvasóim! Úgy terveztem, hogy tegnap rakom fel, de tegnap este Reni babával karácsonyoztam ,és nagyon elhúzódott, minden, így csak most tudtam, teljesen átrágni magam rajta utoljára. Szóval ezt a fejezetet több embernek is ajánlom:

Zsizsának, 18. szülinapja alkalmából. (dec.07.)
Klaudinak, 17. szülinapja alkalmából. (dec.07.)
Anitának, 18. szülinapja alkalmából. (dec. 17.)
Juditnak, 15. szülinapja alkalmából. ( dec. 31.)
Mismouth-nak a sok segítségért.
Mindenkinek boldog szülinapot utólagosan, és megelőlegezve is.:)
Nektek, meg karácsony alkalmából is!:)
Ez is hosszú fejezet lett, szóval egy szavatok sem lehet! Akik megszokták előre nézni a fejezet végét, most figyelmeztetem őket, hogy NE tegyék! :) Jó olvasást!
Van benne egy zongorás rész: ez a dal. Csak aláfestésként:)

Lábnyomok a hóban (Audrey szemszöge)

Az idő lassan telt, mintha ő is bicegne, nemcsak én. Hosszú, ágyban töltött napok után Carlisle végre megengedte, hogy sétálhassak kicsit. Megnyugtató volt az ismerős falak között mászkálni. Biztonságot adtak. Úgy éreztem ez után a néhány nap után, mintha hónapok teltek volna el azóta, hogy becsuktam magam után az ajtót, és lesétáltam Bella könyvével a kezemben, benne a búcsúlevelemmel...

Seth lehordása után senki nem beszélt a történtekről. Mindannyian tudtuk, hogy hibáztam, és mindenki - reményeim szerint- tisztában volt vele, hogy ez volt az első és utolsó magánakcióm. Nem a saját fájdalmaim miatt. Ha megmenthetnék vele bárkit is, szó nélkül engednék a kínzásnak. Mazochistának tűnhetek, de nem így van. Csupán a sok veszteség mellett bármit megtettem volna a még élő szeretteimért. Ugyanakkor nem akartam másoknak sem fájdalmat okozni. Tudtam, azzal nem segítenék, csak rontanék a helyzeten, így megfogadtam, hogy nem lesz több ilyen.

Gondolatban persze rettegtem a következményektől. Tudtam, hogy ha még egy szeretett ismerősöm, barátom halála fog száradni a lelkemen abba… abba beleőrülök… de reménykedtem… reméltem, hogy talán máshogy lesz.

Egyre kínzóbb volt azokban az órákban, mikor feküdtem az ágyamban, és szokás szerint elvesztem a gondolataimban. Talán Edward agyára mehettem velük, mert napról napra több látogatóm volt. Mindig ott volt velem valaki, és elterelték a figyelmemet a negatívumokról. Hálás voltam neki. Nekik.

Rosalie viselkedése pozitív irányba változott. Kedves volt velem, és meglepően figyelmes. Néha láttam az ő szemében is felcsillanni valami… együttérzést. Mintha azt mondta volna az aranybarna szemeivel, hogy meghallgat, ha szükségem van rá. Rá is számíthatok. Tudtam, hogy szóba soha nem fogja kimondani, de a tekintete elég volt, hogy tudjam így gondolja. Ő volt a másik tartópillérem. Bellával együtt ők voltak azok, akik lelkileg egyenesben tartottak. Ők voltak a könyvtámaszok életem könyvespolcán. Ennek ellenére féltem, hogy bár oldalról megtartanak, de bármikor előre vagy hátra bukhatok.

Mikor róttam a saját kis tiszteletköreimet a folyóson, természetesen valaki mindig velem volt Őrzőim könyörtelennek bizonyultak a sétaidőt illetően, pedig napról napra egyre jobban éreztem magamat.

Seth ígéretéhez híven másnap hazahozta Maggie-t. A kis drágám majdnem sírva fakadt mikor meglátott engem az ágyban fekve, felpolcolt lábbal, kábán. Felmászott mellém, a lehető legfinomabban hozzám bújt és egy puszit adott az arcomra. Meghatódtam őszinte, feltétlen szeretetét látva.

Maggie jelenléte hatásosabb volt nekem, mint bármelyik gyógyszer. Mintha egy kék szemű, szöszi angyalka szállt le volna mellém a földre a láthatatlan szárnyaival. Vidámságot, és gyermeki ártatlanságot hozva a környezetébe. Hálás voltam az égnek, hogy ő megmaradt nekem. Ebben az időben rengeteg időt töltöttem vele. Az sem zavart, hogy már lassan a könyökömön jön ki néhány mondóka, és, hogy esténként rekedtre énekelem magam, míg végre elalszik. Bár sosem értettem, mit szeretett a hangomban. Ha énekeltem, a hangom inkább egy torokgyulladásos varjúéhoz hasonlított, de neki tetszett.

Jasper pedig… napról napra egyre kevésbé értetem a férfiakat…A kirohanása óta, került. Néha valaki mellett bejött a szobámba megkérdezte, hogy vagyok. De ennyi. Tartotta a távolságot. Ígéretéhez híven. Belesajdult a szívem.

Sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan mondhatnám el neki, de egyre nagyobb őrültségnek tartottam az egész vallomásomat. Nem adta jelét, semminek. Olyan volt, mint egy szobor. Legutolsó megnyilvánulása Maggie hazaérte után volt. A kicsikém látva helyzetemet odaszaladt Seth-hez és könyörgő szemekkel közölte vele hogy „ Szee, gyógyíííccssd meeeeg!” Halk morgás tört elő Jasper torkából majd pókerarcot öltve, megfordult és kivonult a szobából.

Néha azt kívántam, hogy valaki bár őt gyógyítaná meg, mert az állapota ezen a téren egyre súlyosabbnak bizonyult. Egyszerre örültem, és féltem is a helyzettől.

Mikor felébredtem, nem tudtam pontosan megállapítani mennyi az idő. Minél jobban teltek a napok annál szomorúbb, és hidegebb idő lett. Az éghajlat miatt lassacskán leesett a hó.

Napról napra egyre nagyobb hótakaró lepte el az utakat, és az egész várost.

A hófödte táj az ártatlan fehérségével barátságos, és nyugtató volt. Olyan lágyan és olyan könnyedén lepte be, takarta el a környezetét, mintha csak egy egyszerű fehér selyemtakaró hullott volna le az égről a földre. Ártatlan, és nyugodt.

Óvatosan kecmeregtem ki a szobámból, és indultam el lefelé. A lábam lassan regenerálódott, de a bordáimnak még idő kellett, hogy összeforrjanak, éles szúrások emlékeztettek arra, hogy vigyázzak minden egyes mozdulatomra.

Tudtam, hogy meghallották, hogy nyikordul az ajtóm, mikor kiléptem a folyosóra. Talán az egyszerűség kedvéért nem olajozták be, vagy csak ezzel tudatták, hogy nincs esélyem észrevétlennek maradni.

A szokással ellentétben csak a lépcső tetején várt rám Bella, felém nyújtva a kezeit. A lépcső. Az egyetlen dolog, amit még nem engedtek használni. Csak féltettek, de hiába vetettem be minden érvemet, a szabad lépcsőhasználat ügyében… rendíthetetlenek voltak. Rosszabbak, mint egy kőszobor…

Bella elvitt egészen a konyháig, és leültetett az egyik székre. Körbenéztem a családon.

Emmett szokása szerint Maggie-t etette. Ez volt az egyetlen dolog, amiért ha kellett birokra kelt Seth-tel, vagy akár Rosalie-val is. Rosalie mellette ült, és előre gyártotta a kis katonákat Maggie-nek, párizsiból és kifliből.

Maggie mikor meglátott boldogan vigyorgott felém, majd ismét az étel felé fordult.

Esme valami szendvicsfélét készített el nekem, szépen, komótosan, vámpírgyorsaságát félretéve. Hallottam, hogy Edward a nappaliban magyaráz valamit a lányának. Miután a térfogat, és a felszín szót sikerült kivennem a szavaikból, már nem igazán akartam tudni, hogy mit tanulnak. Nessie alig töltötte be az egy évet, de már hét évesnek tűnt, és középiskolás anyagokat tanítottak neki a család tagjai az utóbbi időben. Okos és szorgalmas kislány volt.

De néha beleborzongtam ebbe a sok ellentétbe, ami az életét jellemezte.

Túl csöndesek voltak. Két perc telt el úgy, hogy nem szólt senki semmit. Ilyenkorra, már külön-külön biztosítani szoktam mindenkit, hogy egészségem percről percre javul, és fájdalmaim is csökkenek. De most túl csöndben voltak.

Végül Emmett törte meg a csendet. Rám sandított és széles mosollyal köszöntött.

- Édesem! Nagy nap ez a mai nem gondolod?- kiáltott fel fülig érő szájjal. Majd hirtelen felszisszent. Rosalie villogó szemekkel nézett rá., de hogy sípcsonton rúgta e vagy mit csinált, azt nem láttam. Túl gyorsak voltak.

- Nagy nap? Miért gondolod? - kérdeztem vissza meglepetten.

- Hát őőő. - kezdte kevésbé lelkesen. - Gyönyörű szép az idő. Néztél már ki az ablakon? Megint esett vagy öt centit az éjszaka.- motyogta zavartan. – Ááááá - az utóbbit, pedig Maggie-hez intézte. Lezárva a témát.

Körbenéztem ismét.- Hol vannak a többiek? – Jasper távolléte első pillanatokban nem volt meglepő, de lassan rájöttem, hogy reggelenként, mindig itt van. Hiszen nem vagyunk egyedül. Most mégis hiányzott. És Seth is. Mit csinálhatnak ők ketten egyedül…? Nem tudtam, mikor kellene elkezdeni aggódnom a helyzeten…

- Csak van egy kis dolguk – válaszolt a kérdésemre, néhány másodperc után Rosalie.

Újabb csönd állt be a konyhában, még Maggie is halkabban evett. Nem tudtam mire vélni a megváltozott viselkedésüket. Ők soha nem viselkedtek így.

Átfutott az agyamon, hogy mi van, ha ismét küldtek nekem egy üzenetet. Ha ismét vér tapad a kezemhez, ha nem is közvetlenül? Ha ismét…?

- Úristen, Audrey, mi történt?- ugrott oda hozzám Bella. Megérintette az arcomat. Csak akkor döbbentem rá, hogy potyognak a könnyeim, már észre vettem őket mostanában. Nem tudtam másra gondolni, csak az lebegett a szemem előtt, hogy bárki meghalhatott miattam. Összeszorult a szívem.

- Nincsen senkinek semmi baja. – Edward összeráncolt homlokkal lépett mellém. – Ne gondolj ilyen butaságokat. A vámpíroknak is lehet… különlegesen más napja.- apró mosolyt láttam megjelenni a szája sarkában.

- Jaj kicsikém, azt hitted, hogy titkolózunk előtted, hogy valami baj történt? Senkinek sem lett semmi baja. – Esme egy puszit adott a homlokomra, és elém tolta a szendvicsem.

Válaszoltam volna, de meghallottam Maggie önfeledt kacagását. Rájuk pillantottam. A szokásos reggeli műsort játszották. Ha Maggie jóllakott, rendszerint elkezdte Emmetet dobálni a maradékkal. Mosolyognom kellett, mikor Emmett arca komoly maszkba forrt- épp itt tartottak most.

- Miss Albright , a viselkedése megengedhetetlen. – aprót rezzent a szája sarka. Maggie viháncolt, - Mégis hogy képzeli a kisasszonyka, hogy így viselkedik? – Emmett szeme nevetett, az arca ellenére.- Súlyos büntetést kell rónom magára. – láttam, hogy elvigyorodik, és már csak Maggie örömteli visítozását hallottam.

Minden reggel próbáltam a szemmel követni, de olyan gyorsan kapta őt ki az etetőszékből, hogy már csak a nappaliból beszűrődő hangokat hallottam.- Megeszlek, megeszlek!- Az ölébe vette, és csikizni kezdte. Emmett hatalmas nagy, melák testalkata ellenére, nagyon vigyázva fogta Maggie-t. Ez a csikizés is inkább csak… imitálás volt. Tudtam, hogy a java, majd este jön.

A szendvicsem felét bírtam csak legyűrni. Esme sopánkodása után megindultam a nappali felé. Az ajtóból láttam, hogy Maggie Rosalie ölében ül, és épp egy mesekönyvet nézegetnek.

- Ódjiiiii! Gyejeee!- integetett nekem Maggie. Elmosolyodtam és megindultam felé.

Az azt követő dolgok túl gyorsan történtek. Legalábbis nekem, mint embernek, kellett néhány másodperc, rájöttem, hogy mi történt. Éreztem, hogy a lábam beleakad valamibe, mikor emelni próbálom, és már csak azt láttam, hogy a föld közelít felém. Vagyis közelítene, ha nem kapna el valaki határozottan hátulról.

-Jól vagy? Mid fáj? – Edward azonnal ott termett, mikor Emmett sikeresen talpra állított.

Értetlenül néztem körül. A szívem a hirtelen ijedelemnek hála utólagosan meglódult, és kellett néhány másodperc, míg meg tudtam rázni a fejemet. Lenéztem a lábam elé. A szőnyeg szegélye… Majdnem hasra estem a szőnyeg szegélyébe. Ennyire ügyetlen nem lehetek!

- Semmi bajom.- suttogtam, mikor elkezdett hadonászni előttem egy kis elemlámpával.

- Mi van jobban hat a gravitáció, hogy vé…- Kezdte nevetve Emmett, de Rose halk torokköszörülése megint leállította.

- Hogy?- ezúttal nem hagytam, hogy a levegőben hagyja a mondat végét.

- Mit hogy? – ráncolta össze a homlokát ijedten.

- Azt mondtad, hogy jobban hat rám a gravitáció, hogy vé…micsoda?- kérdeztem karba tett kézzel miközben megpróbáltam tudomást sem venni a körém gyűlök ijedt féltő arckifejezéséről.

.-...végtére is, csak a bordád tört el, és mondd csak kisanyám mióta is vagy te ilyen figyelmetlen?- gyorsan lesütöttem a szemem.

Emmet felkacagott.

-Na elég a színházból! Audrey-nak pihenésre van szüksége!- vágott magának utat Bella. Egy pillanatra, úgy láttam, mintha összenézett volna a férjével, de lehet, hogy csak képzelődtem.

-Micsoda? De hiszen még csak most jöttem le!- méltatlankodtam.

- Elestél.- állapították meg egyszerre hárman is.

- Csak majdnem.- javítottam ki őket.

- A tested még nincs felkészülve az ilyen hirtelen mozdulatokra.- magyarázta Edward. Még hogy nincs… Ilyen hülyeségeket kitalálni.

- Neked meg nincs jogod a szobámba száműzni.

- Márpedig odamész. – mondta ellentmondást nem tűrően.

Duzzogva hagytam, hogy felvigyenek a szobámba. Tudtam, hogy nincs értelme az ellenkezésnek. Sokkal erősebbek nálam… A makacsságommal meg nem sokra mennék mellettük…

Lefektettek az ágyba, és még volt képük nyakig be is takarni. Majd szépen kivonultak. Mintha féltek volna a dühömtől. Azt hiszem, jobban tették.

Nem is lehetett volna ennél szörnyűbb napom. Nem elég, hogy nem láttam reggel Jaspert, de még a jól kiérdemelt járkálást is megtiltották. Utálom a szőnyegeket. Kimásztam az ágyból, és belefészkeltem magam az egy fotelbe az ablaknál.

A haragom lassan elmúlt. A hó még mindig szemerkélt. Azzal mulattam az időt, hogy a hópelyheket nézem. Elbűvölő volt a különféle pelyhek tánca. Néhány rátapadt kívülről az ablakra, de nem olvadt el azonnal. Tisztán ki tudtam venni a formáját, az ágakat rajta. Egy másodperccel később, pedig olyan hirtelen, mint ahogyan jött, el is olvadt. Egy pillanatig élő csoda. Nem tudom megmondani, mennyi ideig néztem csöndbe burkolózva ki az ablakon, de megunhatatlan volt. Gyönyörű.

Aztán egyszer csak megtört a jég, és halk kopogás szakította félbe a szórakozásomat. Bella dugta be az ajtón a fejét óvatosan.

-Gyere- vigyorodtam el. Túlságosan hiányzott már a társasága, ahhoz, hogy haragudni tudjak rá két másodpercnél tovább.

Abban reménykedtem, hogy a különös viselkedés elmúlt, de egyre jobban fokozódott.

Bella első útja a szekrényem volt. Sarkig kitárta, és elgondolkozva elkezdett válogatni a ruháim között.

- Te, mit csinálsz?- néztem rá döbbenten. Nem gondoltam volna, hogy éppen az én ruháimra lenne szüksége.

- Ne kérdezz semmit, csak csináld, amit mondok.- szögezte le, mikor egy világoskék földig érő ruhát nyomott a kezembe. Már épp szóra nyitottam a szám...- Úgysem válaszolok, szóval kár fáradnod. Öltözz.

Nem szóltam, miközben felvettem a ruhát, akkor sem mukkantam meg, mikor elkezdte fésülni a hajamat, amit még reggel tűztem fel hajmosás után, de mikor Rosalie szobájába rángatott át- nyilvánvaló okokból, megszegtem a parancsot.

- Na azt már nem! Nincs olyan nap, ami miatt engedem, hogy kikenj!

- Pedig ki foglak. Nyugi, csak egy kis színt viszek az arcodra, mert még nálunk is sápadtabb vagy. – nem mosolyogtam, csak durcásan keresztbe tettem a karjaimat.- Jaj, ne legyél már ilyen. Idehívok valakit, hogy fogjon le, ha nem jössz önként.

Bella diadalittasan munkálkodott negyed órán keresztül. Szerencsére nem a legrikítóbb színeket választotta szolidan, és egyszerűen festett- szó szerint- ki a végére.

- Csukd be a szemed.- utasított, mielőtt felkapott volna.

Engedelmeskedtem. Tudtam, hogy a lépcsőn megy le velem, és valahol a nappaliban lehetünk, mikor letett a földre. Megpróbáltam fülelni, de síri csend volt a szobában.

- Kinyithatod.- suttogta a fülemhez hajolva.

Mindenre számítottam. De erre nem. Na jó, vegyük úgy, hogy semmire sem számítottam. Annyira szokatlan volt a viselkedésük, hogy a mostani hangulatomban, csak a negatív dolgok jutottak erről eszembe, de ami rám várt, az mintha sosem lett volna, egyszerűen kiment a fejemből.

- Boldog születésnapot!!!

Ott állt a nappaliban fülig érő vigyorral az egész család, és ezt a mondatot kiáltották.

- Tessék… mi… hogy… Hányadika van?- tettem fel nagy nehezen a kérdést többszöri próbálkozás után.

- December 7-e.-közölte büszkén Emmett, megpróbáltam, elfojtani a nevetésemet, a hóemberes nyakkendőjét látva.- Maggie győzött meg. Mi van, nem tetszik? – inkább nem válaszoltam.

- Bella látta a dátumot, mikor kellettek az adataid a személyi igazolványodból.- magyarázta Carlisle.

- De én… miért nem szóltatok?- kérdeztem még mindig tátott szájjal.

- Mert akkor nem lett volna meglepetés.- mosolygott Seth Maggie-vel az ölében.

- Ne haragudj, hogy az egész napot a szobádban kellett töltened, de még el kellett végeznünk az utolsó simításokat- nézett rám szemlesütve Edward.

- Már épp azon gondolkoztunk, hogy milyen ürüggyel küldjünk fel.- mosolygott rám Bella

- De szerencsésen megbotlottál, szóval csináltál magunknak ürügyet.- Emmett szinte sugárzott az örömtől..

- Én tényleg nem tudok mit mondani- suttogtam egyszerűen a meglepetéstől. A szoba szalagokkal és

lufikkal volt feldíszítve, egy rózsaszín éppen Maggie kezében volt.

- Nem is kell, csak örülj- szólalt meg mosolyogva Jasper is. Ott állt a tömörülés szélén, és ugyanolyan szeretettel mosolygott rám, mint a többiek. Örültem, hogy látom őt. Hiányzott.

- A torta a konyhában, van, de előtte menjünk föl és nézd meg az ajándékaidat.- adta ki az utasítást, a családfő.

Még mindig letaglózva és nagyot sóhajtva hagytam, hogy az egész család feljöjjön az emeletre. Azt hittem, hogy a „föl” a szobámat jelenti, ez csak akkor cáfolódott meg, mikor a szobám előtt három ajtóval letettek, és mindenki megtorpant.

- Hova…?

- Ez a mi ajándékunk - lépett mellém Esme a férjével. Átölelt.- Boldog tizenkilencedik születésnapot!

Carlisle a feleségén áthajolva egy puszit nyomott a homlokomra.- Boldog születésnapot! Ami bent vár, főleg Esme műve, mi többiek csak asszisztáltunk, ahol kellett.

Lenyomtam a kilincset, és benyitottam.

Meseországban utoljára kiskoromban jártam, akkor is álmomban, de úgy éreztem, hogy egy mesébe csöppentem. A szobában egy nagyobb kiságy állt, mint amit a nappaliban használtak, mellette, pedig egy pelenkázó. A másik sarokban egy hintaszék, pontosan az ablak mellett. Az egyik fal mellett egy szekrény húzódott néhány fiókból kilógott egy-egy plüssállatka. Láttam zsiráffejet, elefántfület és különböző zenélő játékokat. A falon pedig hercegnők sorakoztak. Hófehérkétől Csipkerózsikáig, az összes hercegnő fel volt festve a falra. Pislognom kellett a sok- sok élénk színtől.

- Ez…- másodszorra állt el a szavam.

- Maggie-nek a kiságya mindig a nappaliban volt. Úgy gondoltuk elég nagy ahhoz, hogy saját szobácskája legyen. A te ajándékod, hogy itt legyen a közeledben a szobádtól nem messze.- magyarázta Esme. Néhány pillant múlva halkan a fülembe súgta- Tetszik?

- Ez mesebeli.- nagyot nyeltem - Köszönöm.

- Gyere, ülj le- vezetett a hintaszékhez, mikor megfordultam, akkor láttam az ajtó mellett egy kupac ajándékot még. Maggie felkapta az egyiket, és Seth-tel kézen fogva odaszaladt hozzám.

- Tessék!- nyomta a kezembe, gyorsan elhadarva a szót.

- Köszönöm. Ez micsoda?- kérdeztem tőle.

- A mi ajándékunk. Közösen készítettük guggolt le mellém Seth.

Óvatosan leszedtem a csomagolást. Egy gipsztábla volt. Benne egy aprócska kéz, és láblenyomattal. A szivárvány minden színével kifestve. Abban biztos voltam, hogy ezt a részét az angyalkám csinálta. Megpróbáltam elképzelni a műveletet, ahogyan az indián fiú megpróbálja belevarázsolni a lenyomatokat a táblába, még mindig mosolyogtam.

- Ez nagyon szép.- köszönöm- nyújtóztam Seth felé, és kapott két puszit. A válla fölött óvatosan rásandítottam Jasperre, épp az ablakon bámult kifelé. Még szélesebben mosolyogtam.

- Ez pedig a miénk - pattant oda Emmet Rosalie-val kéz a kézben.. Egy nagy dobozt nyomtak a kezembe. Elállt a lélegzetem mikor megláttam a komoly videokamerát, és egy dvd-t mellette. Számítanom kellett volna rá, hogy nekik nem akadály a pénz.

- A dvd-n Maggie van. Összeállítottunk neked videókat. A kamera, pedig azért, hogy te is fel tudd venni a nagy eseményeket.

- Köszönöm- suttogtam.

- Emmett akart még mellé egy doboz kötszert is rakni, de lebeszéltem- mosolygott szélesen Rosalie.

- Ez a mi ajándékunk - lépett oda mellém Bella, sarkában Jasperrel – Jasper ötlete volt.

Ismét egy márkás ajándékkal találtam szemben magamat. A kis mobiltelefon vadiújan figyelt a dobozából.

- Azért, hogy ha szükséged van ránk…- nem kellett volna a szemeibe néznem, elvarázsolt az aranybarna írisze, szinte elkábított.

- Elmentettem a farkasok, és a mi elérhetőségeinket is - magyarázta Bella, miközben próbált észrevétlenül megbökni, hogy kiszakítson az állapotomból.

- Ezt Sue és Bobby küldi. – Adott még egy lapos csomagot oda Seth.- Jacob ötlete volt, és Nessie is csatlakozik hozzájuk.

Egy bőrborítású ősrégi könyv volt. Quiloute- legendák felirat volt belenyomva.

- Azért, hogy komolyan vedd őket. – magyarázta Seth mosolyogva.

- Köszönöm.- suttogtam immár sokadjára. -Én tényleg nagyon- nagyon köszönöm.- könnyek peregtek végig az arcomon.

- Hé, kislány ez nem a sírás napja.

- Tudom csak. Annyira aranyosak vagytok, és ez az első alkalom, hogy máshogy telik a szülinapom.- utalta arra a rengeteg változásra mi alig néhány hónap alatt történt. Túl gyorsan történt mindez.

Éreztem, hogy egyszerre többen is átölelnek. Talán Bella, és Esme, még egy forró érintést is éreztem a karomon. Seth. Tétova simításokat a hajamban. Annyi szeretetet kaptam tőlük, hogy elmondhatatlan volt a hála, amit irántuk éreztem. Ha csak ennyit adtak volna, márkás, és drága ajándékok nélkül, akkor is én lettem volna az egyik leggazdagabb a világon.

- Audrey. –szólt az ajtó felől egy hang, amikor abbahagytam a szipogást. Kérdőn néztem Edwardra. – Az én ajándékom, még hátra van.- mosolyodott el, és Bellára nézett.

- Most ha nem haragszol, le kell, vigyelek kicsit.- nyúlt felém Bella.

Még mindig a meglepetés hatása alatt voltam, mikor Bella leültetett az egyik fotelbe, a nappaliban, a zongorához közel…

Edward ott várt minket. Mosolygott, és várta, hogy mindenki elfoglalja a helyét.

- Azt hiszem, nem kell sokat mondanom. Boldog születésnapot Audrey!- és ezzel leütötte az első akkordokat.

Az egész varázslatos volt. Éppúgy, mint mikor az Alice emlékére írt dalocskát hallgattam. Becsuktam a szemem, és repültem. Egyszerre volt vidám, szomorkás, és ábrándokkal teli. Néhány dallam újra és újra megismétlődött benne, megtöltve a szívemet reménnyel. Ez a dal tényleg az enyém volt. Mintha az érzéseimről fordította volna le a billentyűk nyelvére.

Félelmetes volt, mégis varázslatos. Az itt töltött hónapjaimat juttatták eszembe. A kellemes, és boldog érzéseket. Nem lehetett volna ennél szebb.

Mikor abbahagyta, nem tudtam megszólalni. Tudtam, hogy már megint sírok, de nem érdekelt. Köszönöm. Gondoltam magamban. Elmosolyodott, és egy újabb még vidámabb dalba kezdett bele, felvállalva a zenét szolgáltató szerepét.

A következő egy órában behozták a tortát. Vicces volt, ahogy a fiúk hadakoztak a rengeteg gyertyával. Ha kihasználták a vámpírgyorsaságukat, amiatt aludtak el, ha meg túl lassúak voltak azért. Egy idő után Maggie fújt el egy kettőt mikor nem néztek oda. A szemük még mindig csillogott a boldogságtól. Bella régen mesélte, hogy az ő szülnapjából is nagy ügyet csináltak, de hogy ennyire, azt nem gondoltam volna.

Mikor elfújtam a gyertyákat szokáshoz híven kívántam valamit.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy Carlisle feláll, Esme kezéért nyúl, és táncolni kezdenek. Követte őket Rose és Emmett, Nessie és Jacob, még Seth s felkapta Maget és körbe-körbeforgott vele. Jasper pár másodperc tétovázás után a pár nélkül maradt Bellát kérte fel. Mosolyogva figyeltem mindannyiukat, ahogy forognak a szobában a lágy zenére.

Egy pillanatra elgondolkoztam Jasperen Rosszul esett a távolságtartása, a feltűnő kerülése. Tudtam, láttam, hogy néha leengedi a köztünk húzott falat, mikor nem figyel eléggé, mikor hagyja, hogy elvesszek a szemeiben. Aztán történik valami, ami ismét arra emlékezteti, hogy helytelen, amit csinál, és csak a maszkot látom.

- Ódiiiiii! Ódiiiiii! Teaaaaa!- kiáltott oda nekem Maggie. Épp fel akartam állni, mikor Bella megelőzött.

- Hagyd csak majd én. Na gyere kisasszony. Felviszem és tisztába is teszem egyúttal.

Tétován bólintottam. Megpróbáltam legyűrni a mosolyomat, ahogy a két hoppon maradt fiúra néztem. Úgy álltak ott mintha épp most öntöttek rájuk egy pohár hideg vizet, vagy csak az időhöz illően, épp arcon találta volna őket egy hógolyó.

Seth apró habozás után megindult felém. Vagyis… megindult volna.

Jasper egy pillanat alatt előttem termett és válaszra sem várva megfogta a kezem és finoman felrántott ülőhelyzetből. Aprókat lépett velem, vigyázva arra, nehogy kárt tegyen a lábamban, a karja is úgy ölelte át a derekamat, mint aki attól fél, hogy pillanatok alatt darabokra hullok. Nem járt messze az igazságtól, mert a hetek óta köztünk lévő távolságtartás után, most hogy a karjaiban tartott egyszerűen olvadoztam. Próbáltam emlékeztetni magam, hogy már tizenkilenc éves vagyok, és nem kellene úgy viselkednem, mint egy tapasztalatlan kis csitri, de azok a barna szemek nem hagytak túl sok lehetőséget a gondolkodásra.

Egyszer csak azt vettem észe, hogy megálltunk, a zene is abbamaradt, minden megállt. Jasper felemelte a kézfejemet, és egy puszit nyomott rá.

Szédelegve ültem le a legközelebbi alkalmatosságra, zavarodottságomat leplezve odahívtam magamhoz Maggie-t, csak most vettem észre, hogy amíg fenn voltak Bellával, felvettek egy új ruhácskát is.

- Óddiiiiiii! szerelllek!- közölte a mindennapos varázsszót.

- Én is téged kicsikém.

- Ódiii. Kimegyek!

- Mért mennél ki? Hiszen kint sötét van már- pillantottam ki az ablakokon.

- Kimegyek!- kötötte az ebet a karóhoz.

- Gyere megmutatom mi van ilyenkor kint- hallottam meg Jasper hangját. Egy nagy plédet vett elő valahonnan, Maggie köré tekerte, és kivitte őt a verandára. Egy pillantással próbáltam lenyugtatni Seth-tet, aki ökölbe szorított kézzel és lángoló szemekkel nézett Jasper után. Felálltam, és utánuk mentem. A bejáratnál leakasztottam az egyik kabátot, és a hátamra terítettem.

- Nézd, azok a csillagok. Mit csinálnak a csillagok?

- Nem bántanak?- tette fel a legfontosabb kérdést vékonyka hangján.

- Nem, a csillagok nem bántanak, ott vannak fönt, nagyon messze, és ragyognak.

-Jagyognaaak? Ottt!- mutatott föl az égre. Teljesen el volt bűvölve azoktól az apró fénylő pontokról.

Elmosolyodtam rajtuk, annyira édesek voltak, ott ketten, ahogy fontos eszmecserét tartanak a csillagokról.

- Ódiii! – vett hirtelen észre Maggie.- Csillagoooook! Jagyognaaaak!

- Nagyon szépek. – mosolyogtam rá.

- Na gyere falat, bemegyünk- trappolt ki Rosalie.- Nehogy még ma valakiből farkasvacsora legyen- kacsintott rám, Seth-re célozva. Még hallottam, ahogy Maggie álmélkodva közli befelé menet Rosalie-val, hogy a csillagok nem bántanak.

Túl gyorsan kettesben maradtunk. Ebben reménykedtem, de a tervek elgondolva sokkal egyszerűbbnek tűnnek.

- Köszönöm- suttogtam. Néhány perc eltelt, éreztem a csípős hideg levegőt az arcomon. Nem voltam benne biztos, hogy még mindig itt van. Nem mertem felnézni, csak a lábamat néztem.

- Mit? – kérdezte végül halkan.

- Hogy ennyire szereted őt.- válaszoltam.

- Maggie igazán elbűvölő.- biztosított. Csak most mertem felnézni rá. Halvány mosoly játszott az ajkain, mikor a tekintetünk találkozott az is elmúlt.

Nem tudtam, mit válaszoljak rá. A „tudom” túl könnyen lezárta volt a témát. A gyerekesebb részem, legszívesebben kibökte volna, hogy „ Rólam mi a véleményed”- de egyik se voltam, hiába éreztem úgy ma este másodszor, hogy elragad az őrület.

Felnéztem a csillagokra. Nem mintha segítséget nyújtottak volna, de a ragyogásuk, nem vette el annyira az eszemet, mint a szemei.

- Tudtad, hogy ha kialszik egy csillag, például ebben a pillanatban, legalább négyszáz év múlva fog csak eltűnni a fénye az emberi szem elől? – kérdezte ő is a csillagokat bámulva.

- Nem tudtam - suttogtam.

Egy pillanatra kirázott a hideg.- Jobb, ha bemegyünk, nehogy megfázz.- és már fordult is az ajtó felé arra számítva, hogy követem.

- Miért?- szóltam utána, kicsit hangosabban, minta hogy szerettem volna, talán a szavai kiváltotta harag is közrejátszott.

- Hogy nehogy megfázzál. – ismételte.

- Nem, nem erről beszélek. – látva kérdő arckifejezését- Hetek óta kerülsz, épp hogy hozzám szólsz, ha egyáltalán jelen vagy. Ne mondd, hogy nem. Nem vagyok hülye.

- Audrey, én…- még mindig ott állt, félig az ajtó felé fordulva.

- Te… gyerünk, kíváncsi vagyok a magyarázatodra.

- Meg fogsz fázni. – suttogta.

- Nem érdekel, ha kell összeszedek egy tüdőgyulladást, de addig nem megyek be, amíg nem mondasz valami értelmes magyarázatot rá.

Nem hagytam magamat. Igazából talán én tudtam a legjobban az okot, de az ő szájából akartam hallani.

- Audrey, nem értelek… figyelj, jobb ha bemegyünk.

- Ennyit jelent neked az utolsó reménysugarad?- kiáltottam utána.- Vigyázol rá, nehogy megfázzon?

Lassan fordult meg, és értetlenül nézett rám. Láttam rajta, hogy épp az elmúlt heteket pörgeti vissza, hogy mikor…

- Tessék?- suttogta.

- Carlisle csak nyugtatót adott nekem.- közelebb léptem hozzá- hallottam mindent.

- Nem értem miről beszélsz - kapta el a tekintetét.

- Jasper, hallottam, amit hallottam. Én…

- Mégis mit akarsz, mit mondjak, ha hallottad?- nézett rám villogó szemekkel.

- Mondd a szemembe. Mondd ki még egyszer. Hallani akarom. Mondd a szemembe, hogy tényleg elhiggyem.- olyan lassan léptem közelebb amennyire csak tudtam. Elhátrált a korlátig.

- Mit számít az , hogy elhiszed e vagy sem?

- Nekem igenis nagyon sokat számít!

- Most mondtad nyugtató volt benned, én csak annyit mondtam, hogy mennyire féltettelek. – próbált valami

magyarázatot találni.

- Miért nem ismered be?

- Nem számít. Menjünk be, vagy hívom Bellát.- felelte keményen. Ismét hátat fordított.

- Észre sem vetted, hogy én is….- talán még az előbbinél is hirtelenebben torpant meg.

- Hogy?

- Nem szeretem Seth-et. Sosem voltam belé szerelmes.

- De azt mondtad, hogy…- már meg sem próbálta felvenni a maszkot, mint az előbb.

- Nem mondtam semmit. A semmin van a lényeg Jasper. Te mondtad ki, én pedig nem tagadtam le.

- De miért?

- Mégis mi értelme lett volna ha megmondom hogy te vagy az? Akkor hogy reagáltál volna?

- Lebeszéltelek volna, vagy elmentem volna.

- Igen. Éppen ezért hagytam rád. A többit már csak te keltetted. A sok-sok féltékenykedést te gerjesztetted.

A féltékeny szóra megfordult a tengelye körül. A szeme izzott. Egy pillanatra megijedtem tőle, majd megindultam felé. Nem mozdult, pontosan előtte álltam meg és a szemébe néztem. Felengedtem a falat közöttünk. A szemét néztem ,azt ami elől egész nap próbáltam menekülni. Hagytam, hogy érezze, amit én is. A vágyakozást, a szerelmet.

Láttam, hogy egy pillanatra megrezdül az arca.

- Most nem Sethre gondolok, mikor ezt érzem. Csak te vagy itt, és én. Jasper téged szeretlek.

Ellépett előlem. Nagyot nyelt és becsukta a szemét.

- Ettől féltem- suttogta.

- Mért nem lehet egyszerűen csak beletörődni, Jazz?- még sosem hívtam így. De próbáltam minél személyesebben hozzászólni.

- Beletörődni, hogy veszélybe sodorjalak?- megcsóválta a fejét - Azt már nem.

- De..

- Audrey, nem számít, én mit érzek. Nem szabad. Mellettem nem vagy biztonságban.

- De igen, melletted érzem magam a legnagyobb biztonságban. Ha te ott vagy mellettem tudom, hogy ha eljönne a világvége, akkor is vigyáznál rám.

- Nem értesz semmit.- szűrte a fogai között.

- Na tessék. Ilyenek a férfiak. Féltek. Féltetek, vágyakoztok, de tenni képtelenek vagytok. Gratulálok. Felírhatod magadat a listára, a…

Már nem emlékszem mit akartam mondani. Azalatt az egy pillanat alatt elfelejtettem mindent, még a saját nevemet is.

Csak azt éreztem, hogy két erős kéz megragad, és valami keményet éreztem a hátamnál. De nem ez volt a meglepőbb. Ennyire közel még sosem volt hozzám. Nem volt időm gondolkozni. Vagy bármit is csinálni. Hagytam. Ha ott abban a pillanatban úgy dönt, hogy megöl, az sem zavart volna. de a halál helyett más utat választott.

Megcsókolt.

Éreztem, hogy a hideg ajkai az enyémnek nyomódnak. Első pillanatban úgy éreztem, mintha egy szobor csókolt volna meg. Hideg, kemény. De a gyöngédség, ami az érintéséből sugárzott elkábított. Olyan óvatosan mozdította meg a száját, mintha elolvadnék. Vagyis már rég elolvadtam. Megszűntem létezni. Akkor úgy éreztem, hogy ha ő nincs, ha nem fogna a két kezével, ha nem érne hozzám, akkor nem léteznék többé. Elolvadnék, mint a hó az ablaküvegemen.

Attól félve, hogy a csoda félbeszakad visszacsókoltam. Legalább olyan óvatosan, ahogyan ő tette. Éreztem, hogy még erősebben tart. És szenvedélyesebben zúdított rám egy újabb hullámot. Megérintetem az arcát. Boldog voltam, és összezavarodott. Mintha repülnék, úgy mint a hópelyhek, vagy mint, mikor Edward játszotta a dalomat. A lábam ujjától a fejem búbjáig bizseregtem

El se hittem hogy ez a sok minden megtörtént velem ma.

De nem akartam gondolkozni. A gondolatok, csak keserűséget, és ésszerűséget szülnek, abban a pillanatban mindenre szükség volt, csak az ésszerűségre nem. A minden, pedig Jasper volt.

Szükségem volt a levegőre. De nem akartam őt elengedni, és nem úgy éreztem, mintha ő is félbe akarná szakítani.

Csak ő volt és én. Szárnyaltam. De nem estem le, mert ő fogott, vigyázott rám. Azt kívántam bárcsak eljönne a nem is olyan rég említett világvége, és akkor örökre ebbe a pillanatba ragadhatnék. Így szűnnék meg létezni. Mégis örökre szárnyalhatnék a boldogságomban, valahol másutt.

De a világ helyett csak a csóknak lett vége. Hirtelen szívtam be a hideg levegőt. Ziháltam. És ő is. Erősebben kapaszkodtam a vállába, mikor éreztem, hogy enyhül az oldalamon a szorítása.

Az szája a homlokomra siklott, és egy pecsétet nyomott oda.- Szeretlek. Igen. Szeretlek.

Nem tudtam megszólalni. Érezte az érzéseimet, tudtam, hogy érzi. Nem kell ennél több bizonyíték.

A szemembe nézett, az övé még mindig izzott.

- Vedd úgy, hogy ez volt az én ajándékom.- hátra lépett egyet.

- Ne - próbáltam átölelni.

Megfogta a kezeimet.- Megmondtam Audrey. Veszélyt jelentek rád. - Ismét megpuszilta a kézfejemet.- Boldog születésnapot!- Majd kisiklott a kezeim közül.

Körülnéztem. Nem volt sehol. Tettem néhány lépést az ajtó felé, de megtorpantam- Ne!

Körbenéztem. Friss s lábnyomokat láttam a hóban. Bement az erdőbe, visszamentem a korlátig, és megpróbáltam a sötét hófödte fák között kivenni az alakját, de semmit sem láttam.

Könnyek csordultak le az arcomon.

Sós könnycseppek, keserűvé, fájdalmassá váltak a számban . Lerogytam a földre. Fájt a hiánya. Mintha kitépték volna egy részemet.

Felnéztem az égre. A csillagok még mindig ugyanolyan fényesen ragyogtak…A sok-sok apró pont fénysugárral volt körülvéve.

Reménysugár. Az utolsó reménysugár. Elfelejtettem megmondani neki, hogy ő is az nekem. Ő is ezt jelenti nekem. De most nincs itt. A könnyeim lepotyogtak a kölcsönvett kabátra, a földre, a kezemre.

Körülnéztem. Sugarakat, csak a csillagok és a hold adtak. A remény abban a pillanatban nem volt sehol. Csak én.

Vége Az utolsó reménysugárnak

Folytatása következik...

Nem akartam az elején lelőni a lényeget.:) Tehát nyugalom, folytatni fogom.:) Csak apró változásokat eszközölök nemsokára.:) Úgy hittem a kezdetekkor, hogy akármennyi ötletem van, azt ezalatt a történt alatt megvalósíthatom, de nemrég felvázoltam a következő 20-25 fejezetnyi történést, és úgy gondolom, jobb ha külön szedem.:) A következő címe még titok.:) a napokban megalkotom a folytatást.:) Szóval addig kitartást! És ha hatással volt rád a fejezet, kérlek írj véleményt! legyen ez az én ajándékom tőletek:)

MA még lesz meglepetés:) Előre leszögezem NEM fejezet, de remélem azok is tetszeni fognak:P:)