Karácsonyi ajándék 1.: Tündérmese

Először is Anita novellájával szeretnélek titeket ismét meglepni.:) már régóta tervezem, hogy felrakom, de sajnos, eddig várnia kellett, hogy felkerülhessen a műve.Nem a karácsonyról szól, nem is twilight témában íródott, csupán mese, azoknak akik szívében még mindig ott él a gyermek. Szóval jól nyissátok ki a szemeteket, és néhány percre kicsit talán elrepülhettek egy másik világba.:) Ha felébredtetek az álomból, ne felejtsetek el véleményt írni! Kérlek! A kedvünkért!*_*:D

Tündérmese

Csak repült a város sötét utcái fölött,az utcai lámpák fényei, mint megannyi fénylő pont suhantak alatta. Már csukott szemmel is eltalált volna az úti céljához, és ahogyan erre gondolt, tényleg lehunyta szempilláit egy pillanatra és sóhajtott. Lassan ereszkedni kezdett, majd a kellő magasságot elérve összehúzta szárnyait, hogy a park puha gyepén landoljon. Megigazította a ruháját, a széltől tépázott haját is lesimította, majd lassan elindult a játszótér felé. Nem csalódott, egy alak körvonalai rajzolódtak ki előtte, amint a fiú egy hintán ült. Lassított léptein, ha ez még lehetséges volt, majd megállt pár méterre a fiútól.

- Ez nem lehet!Te nem létezhetsz!A fantáziám kell egy rossz viccet játsszon velem ismét!

- Semmi ilyesmiről nincs szó. Előbb vagy utóbb be kell lásd,hogy nem tévedsz és amit látsz,az igaz és létezik.

- Ilyenek nem léteznek!

Hihetetlenül fájt neki, ahogyan a fiú nevezte sokszori alkalommal. Ilyenek- mintha valami elrontott, selejtes tárgy lenne, amitől meg lehet szabadulni egy mozdulattal.

- Kicsi korodban biztosan hittél a mesékben...

- Persze, minden kisgyerek elhiszi, ami kitalált és szép, de én ebből már kinőttem!

- Akkor mondd el nekem, mit hiszel, honnan jöttem, és mi vagyok.

- Nem tudom, nem tudom....nem tudom, mi történik velem,mi ez az egész,és azt sem mi lesz ennek a vége.. azt sem tudom, mit vársz tőlem,hogy mit tegyek.

- Elmondtam neked mindent, azt hogy miért kerestelek,hogy hogyan találtalak meg és mindezt miért.

- De miért pont én? Ezer másik srác él rajtam kívül ebben a világban, miért nem volt jó neked valaki más, ha már a ti világotokban nem találtál magadnak senkit?

- Ezt is elmondtam már neked, de ha szeretnéd, újra megtehetem. - lassan lépdelt a másik hintához hogy helyet foglaljon és újra mesélni kezdett.

- A világban, attól függetlenül, hogy melyikben,a tiedben és az enyémben is, mindenkinek megvan a párja. A tietekben,nektek meg kell várnotok, amíg eljön az idő hogy találkozzatok vele, megismerjétek, beleszeressetek és rájöjjetek hogy Ő az, akire vártatok. A mienkben másképp van, mi tudjuk ki lesz az, akivel leéljük az életünket. A Nagy Könyvben úgy van megírva, hogy nekem te leszel a párom.

- De te tündér vagy!

- Igen.

- Én pedig egy átlagos, hétköznapi srác, akinek semmi köze ehhez az egészhez!

- De igen, csak te ezt még mindig nem vagy hajlandó belátni.

Mindketten elhallgattak, a fiú csak bámulta a csillagos eget és gondolkodott. A lány az arcát fürkészte, és próbálta kitalálni mit gondolhat. Tudta, hogy nehéz lesz, míg mindent megértet vele és elfogadtatja vele a sorsát, de ezt kellett tennie, bármennyi időbe is tellett.

- Nem is ismerlek... - már halk és nyugodt volt a hangja, nem volt jele a felháborodottságnak vagy értetlenségnek, mint az előbb. Lassan a lányra emelte a tekintetét. A játszótér melletti lámpa fényében tisztán látta a kék szempárt, ami rászegeződött, a szőke tincseket, amik lazán omlottak a vállára. A pirospozsgás arcára ekkor egy halvány mosoly ült ki, és a fiút egy fura érzés kerítette hatalmába. A lány valóban nagyon szép volt.

- Ez is csak rajtad múlik. Én megint eljöttem, itt vagyok, és mindennél jobban szeretnélek megismerni, hisz mégis veled fogom életem hátra lévő éveit eltölteni.

- És mindezt hogy fogom mindenkinek beadagolni? Hazamegyek, a szüleim elé állok és közlöm hogy "Sziasztok anya, apa, találkoztam egy lánnyal, aki azt állítja, hogy mi egymásnak lettünk teremtve, úgyhogy lelépek vele valahova Tündérországba, mert amúgy egy tündér és lehet, hogy többet nem láttok, úgyhogy sziasztok"? -az irónia csak úgy marta a lány szívét, de tudta, hogy megéri, mert rá fog jönni mi történik vele, csak ki kell várnia.

- Természetesen nem. Ők nem fognak mindent ilyen részletességgel tudni, hisz ha mindenki tudná, hogy léteznek tündérek, akkor a mesék már rég nem mesék lennének.

Olyan magabiztos volt, mindenre tudott válaszolni, és ahogy a fiú hallgatta a megnyugtató hangját, egyre inkább kezdte azt hinni, hogy nem csak egy őrülttel van dolga, hanem tényleg létezik ez a másik világ. Hirtelen vágyat érzett arra, hogy megérintse a lányt maga mellett. Tudni akarta, vajon tényleg létezik, vagy csak egy látomással beszélget. Lassan felemelte a kezét, és miközben a lány nyugodtan követte a keze útját, az arcához érintette az ujjait és végigsimította azt. Nézte, ahogy a szépség előtte lecsukja szemeit, és a libabőr végigfut a karján. Olyan valóságos volt, mint még senki azelőtt. Amint elhúzta a kezét és ismét megmarkolta a hinta láncát, a lány is kinyitotta kék csodáit és ismét a fiúra nézett.

- Tegyük fel, hogy tényleg egymásnak lettünk teremtve. Akkor mi lesz?

- Velem jössz Tündérországba...

- ..feleségül veszlek és boldogan élünk, míg meg nem halunk?

- Igen.

- De mindezt hogy?

- Ha eljön az ideje, majd mindent meglátsz és megértesz.

A fiú nem tudta mi történik vele, de a lány egyre inkább kezdte elvarázsolni. Nem tudta megmagyarázni sem, hogy mi történik vele, nem értett semmit, abból, hogy mi történik vele az elmúlt pár hétben. Egyszer csak megjelent Ő, mindenfélét beszélt, aminek semmi értelme nem volt és ő nem akarta elhinni, most pedig...

- Azt hiszem elég lesz ennyi ma estére. Holnap is eljövök, remélem, ismét itt leszel. - azzal felállt, és elindult. A fiú csak nézte, ahogy távolodik, és néha-néha megrázta a fejét és nagyokat pislogott, nem volt benne biztos, hogy valóban jól lát, vagy ez is csak egy optikai csalódás, de a lány körül egy halványan ragyogó aranyszínű fény terjengett. A lány megfordult, vetett rá egy utolsó pillantást majd kibontotta arany szárnyait és egy kecses mozdulattal a magasba emelkedett, hogy pár pillanattal később elvesszen az éjjeli sötétségben.

És újra itt ül. De miért? Tényleg eljön vajon? Persze hogy eljön, mindig eljött, most is el fog. Mit akar ő ettől a lánytól egyáltalán? Fogalma sincs. Mostanában semmire nem lehet racionális magyarázatot találni, ami vele történik. Egyszerűen a szíve ide húzta, látni akarja ma este is, többet megtudni róla, arról hogy milyen a hely, ahol lakik, egyáltalán miben más tündérnek lenni, mint egyszerű embernek. Meglátta azt az ismerős aranyszínű foltot, amint közeledik, majd amint felé lépked, ugyanúgy, mint már annyi este.

- Szia. - köszönt rá hamarabb, minthogy a lány megszólalhatott volna. Úgy tűnt ennek örült, mert elmosolyodott és helyet foglalt a fiú melletti hintában.

- Milyen Tündérország?- a lány láthatólag a meglepődöttségnek semmi jelét nem mutatta, mintha számított volna arra, hogy előbb utóbb felteszi neki ezt a kérdést.

- Olyan, mint a mesékben. Minden tökéletes, mindenki boldog és minden gyönyörű.

- És...te...

- Tündér vagyok. Vannak szárnyaim, amikkel repülni tudok.

- Varázserőd is van?

- Van, de nem úgy, mint ahogy azt te ebben a pillanatban hiszed. Nem tudok egérből teáscsészét csinálni,és a tárgyakat sem tudom reptetni. De gyógyítani igen, és boldogságot is tudok terjeszteni.

Boldogságot terjeszteni... amikor tegnap este megérintette,boldog volt,lehet hogy ezért?A lány kezéért nyúlt,hogy azt a sajátjába vehesse. Az arcához emelte,a lány, pedig végigsimította azt.

- Hiszek neked-, suttogta.

- Tudtam, hogy el fog jönni ez a pillanat.

A fiú kiszállt a hintából és kinyújtotta a kezét a lány felé, aki a sajátját az övébe helyezte és szintén felállt. Meg akarta ölelni, érezni a közelségét,az ő testét a sajátja mellett tudni,érezni a bőre érintését. Egy hirtelen jött szellő meglibbentette a hosszú aranyszőke haját, amit eltűrt a füle mögé, hogy a szemébe nézhessen.

- Nem tudom, mi történik velem, de nem is akarom most már. Tetszik ez az érzés, amit irántad érzek és ez így jó. - A lány csak mosolyogva nézte a fiút és melegség futott át az egész testén egyetlen érintésétől is- mióta várta már, hogy ezeket a szavakat hallja, megérte az a sok játszótéren eltöltött este. Lassan, nagyon lassan közeledtek egymáshoz az ajkaik, majd végre egymáshoz értek és egy csókban forrtak össze. Miután elszakadtak egymástól, a lány lassan kinyitotta a szemét és a fejét a fiú mellkasába fúrta, aki szorosan magához ölelte.

- Ezzel a csókkal a lelkedben tündérré váltál, és eljöhetsz velem Tündérországba, ahol a felhőtlen boldogság vár rád életed végéig az én oldalamon.

Ahogyan ott álltak a sötétségben,már nem csak egy aranyló fény terjengett - kettő, ami egymásba olvadva fényesebben ragyogott, mint bármi más a környéken. Ahogy a két tündér egymásra nézett, a szerelem mindkettőjük szemében ott lobogott. Egyikőjükben sem volt kétség afelől, hogy egymásnak lettek teremtve,már mindketten érezték mennyire jól kiegészítik egymást és azt,hogy egy megmagyarázhatatlanul erős kapocs van közöttük,amit senki és semmi nem tud eltépni - ők egymáséi örökre,mindegy melyik világban vagyunk.