Az utolsó reménysugár- 17. fejezet

Rózsatövisek

Néhány pillanatra szükségem volt, míg feleszméltem a sokkból. Nem elég, hogy bekövetkezett, amitől a legjobban féltem, de ráadásul még ilyen magabiztosan is néz. Valószínűleg az arcomról akar leolvasni valamit. Azt várhatja...Próbáltam természetesnek tűnni, és előre rettegtem a beszélgetésünk következő részétől.

-Ezt most úgy mondtad, mintha nem tudnám- próbáltam összezavarni.

- Mit nem tudnál?- kérdezte, kitágult szemekkel.

- Hogy érzed az érzéseket. Ha érzed őket, nem kell úgy bejelenteni, mintha az Oscar-díj átadáson lennénk. Persze, hogy érzed néha az érzéseimet. na bumm- próbáltam lassan meghátrálni az ajtó felé, miközben beszéltem..

-Ne tégy úgy mintha nem tudnád.- sóhajtott, és összefonta a kezeit a mellkasa előtt.

-Rendben, majd holnap megbeszéljük, már későre jár- indultam el az ajtó felé.

-Audrey- és egy szempillantás alatt a konyhaajtónál termett, esélyt sem hagyva a szökésre.- Ezt meg kell beszélnünk, most!- Mit vártam? Természetes, hogy nem hagyja annyiban a dolgot.Én is ezt tenném a helyében, de nem hagytam magam olyan könnyen.

-Mégis mit? Hogy tudok érezni?

-Audrey, tudom, hogy milyen érzések kavarognak benned, és ez nem baj, de...- Jaj ne, a DE szócska után mindig valami elviselhetetlen, jön, most következik a nagy ok ami miatt nem lehet.

-Figyelj előtted áll egy egész éjszaka, szépen csinálj az érzéseimből lélekelemzést, és most hagy menjek aludni, majd reggel kiragaszthatod a falra.- próbáltam kisurranni mellette.

-Nem mész sehova.- mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

Feladtam, nincs menekvés. Most jön életem egyik legkínosabb beszélgetése.

- Jó rendben itt vagyok, mondd, mit éreztél, vagyis éreztem...- sóhajtottam megadóan.Leültem az egyik székre, és elkezdtem piszkálni Bella könyvének a rojtos szélét. Mindent elkövetve, hogy továbbra is kerüljem a pillantását.

- Audrey, úgy gondolom nem kellene ezekbe az érzésekbe bele élned magad, hiszen mindenki tudja, hogy teljesen felesleges.- állapította meg.

-Mi?- néztem rá. Mégis hogy beszélhet így az iránta érzett érzéseimről?

-Figyelj jól tudjuk, hogy úgysem lehet ez a dolog teljes, a plátói szerelemmel meg csak magadat emészted.- mondta egyszerűen, mintha értenem kéne. Pedig csak egyre zavarosabb volt az egész.

-Ezt most hogy érted?- kérdeztem. Úgy beszél, mintha nem is zavarná.

- Audrey, én érzem, hogy milyen erős az ő kapcsolatuk, és nem tudod áttörni a falat, akármit mondasz, és te csak a felesleges harmadik lennél.- miközben beszélt, közelebb jött hozzám.

-Jasper, te most miről beszélsz?- értetlenkedtem.Milyen harmadik, mi van?

- Audrey, ne próbálj ködösíteni, biztosan tudom, hogy mit érzel, szóval hallgass végig.- mondta komolyan.

-Végig hallgatnálak ha érteném, hogy miről beszélsz.- mondtam.Jobban zavartak ezek a mondatai, mintha azt próbálta volna megmagyarázni, miért nem szerethetem őt.

- Azt mondom, hogy a bevésődés ellen nem tudsz semmit se tenni.

- Milyen bevésődés?- teljes volt a káosz.- Nem vagyok én farkas- ugrottam fel a székről.

- Persze, hogy te nem vagy az, de Seth igen, és...

-Tessék?- kiáltottam fel, kicsit hangosan. Halottam, hogy Maggie megfordul a kiságyában, a szájába veszi a cumit, és alszik is tovább.Miután ismét csend lett a nappaliban, folytattam- Mi, ezt nem értem, hogy jön ide Seth?

- Tudod te azt nagyon jól- mondta még mindig olyan magabiztos fejjel, mint eddig.

-Képzeld el nem tudom- néztem rá értetlenül.

- Tudom, hogy szerelmes vagy Seth-be.- mondta ki a világrengető ötletét.

- Mi?- sikkantottam. Erre a hangra pedig Seth horkantott egy nagyot a foteljében.

-Mielőtt felébresztesz mindenkit, törődj bele, tudom a kis titkodat.- mondta somolyogva.

-Nincs semmiféle kis titkom.Hülyeségeket beszélsz.

-Igenis éreztem, amit éreztem- mondta.- halottam miről beszélgettetek. Arról akartad meggyőzni, hogy randizzon másokkal is. Csodálom, hogy nem tűnt fel neki, hogy magadra gondoltál.- bizonygatta.Csak ekkor tudatosult bennem, hogy félreértés áldozata. Igen érzi az érzéseimet, vagyis azt hogy elmondhatatlanul odavagyok érte- minek is tagadjam? -de azt nem tudja, hogy kibe, és következtetett. Rosszul.Én Seth-tet tényleg Mag miatt győzködtem, mert valahol féltem az unokahúgom.

Hisztérikusan felnevettem, a megkönnyebbültség, mint egy vasgolyó úgy suhant végig a gerincemen. Nem tudja. Nem vette észre, hogy ő az. Ilyen szerencsém nem lehet...vagy mégis. Rásandítottam a nevetés közben, aggódva fürkészte az arcomat. Úgy döntöttem belemegyek a játékba. Legalábbis ráhagyom, nem hazudok, nem mondom, hogy igaza van, egyszerűen, csak a hamis gondolatai között hagyom. Így jobb lesz mindenkinek. Mire rájön, hogy tévedett, már ki is szerettem belőle. Abbahagytam a nevetést, és vigyorogva farkasszemet néztem vele,állta a pillantásomat. Percekig álltunk a konyhapult két végén, és néztük egymást. Lassan ott tartottam, hogy elolvadok a pillantásától,az aranybarna szemeitől,aztán félrenézett meghagyva engem saját halmazállapotomban.

-Audrey, ezt most azonnal abba kell hagynod. Ő nem fog szeretni téged. Ő az unokahúgodat szereti.- Mondta kioktatóan. Mintha én nem tudnám.

Nem szóltam semmit, összeszorítottam a szám, és csak néztem őt.

-Audrey figyelsz te rám?- nézett rám dühösen. Tetszett, hogy ennyire foglalkozik az érzéseimmel.

-Persze- mondtam halkan.Vigyázva, hogy ne ébresszek fel senkit. Most az én kezemben volt az ütőkártya, de ő ezt észre se vette.

- Akkor? Értettél ebből valamit amit előbb mondtam- kérdezte, szinte könyörögve.

-Persze, értem- Megköszörültem a torkom,és arra készültem, hogy ha kell ismét farkasszemet nézek vele.- Mióta aggódsz a lelki világom miatt ennyire?

-Audrey, egy szerelmi csalódás nem igazán tenne most neked jót.- mondta őszintén. A vicces az volt, hogy tényleg csalódni fogok, csak abban, hogy őt szeretem. Kicsit elkomorultam, és ő ezt győzelemnek vehette, mert diadalmasan elvigyorodott.

-Megyek aludni- kaptam fel a könyvet az asztalról, és az ajtó felé indultam, ezúttal nem állta el az utamat, de utánam szólt.

-Audrey- mondta halkan. A nevem olyan édesen hangzott a szájából, hogy beleborzongtam.

-Mondjad.-megpróbáltam feltűnés nélkül válaszolni.

-Kérlek gondolkozz el azon amit mondtam- olyan arcot vágott, hogy már azt vártam, hogy térdre veti magát, és összetett kézzel könyörög nekem. Tényleg azt hiszi, hogy szerelmes vagyok az unokahúgom jövendőbelijébe.

-Rendben, -mondtam ünnepélyesen és kivonultam a konyhából, magányra ítélve őt.

Amilyen normálisan, csak tudtam felmentem a szobámba, ami egykor Edwardé volt. Becsuktam az ajtót és mélyet sóhajtva lerogytam a földre. Utáltam sötétben lenni, de ebben a szobában sosem volt igazán sötét. A négy fal közül kettő helyett üvegablakok voltak, így rá lehetett látni a fák alkotta rengetegre, és messzebb a hegyek csúcsai is látszódtak kicsit, persze csak nappal. Éjjel a nagy feketeségből néhol egy egy fénysugár szökött be a szobába, jelezve, a hold helyét az égen.

Ültem a földön, és megpróbáltam lélegezni, emberi módon. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Hát persze ő pasiból van, mit vártam- szólalt meg a fejemben az angyalka. Hiába érző, még az érzéseket se ismeri igazán.De így lesz a legjobb- suttogta az angyalka. Legszívesebben felugrottam volna, és feltépve az ajtót lekiáltottam volna neki, hogy szeretem. Éreztem a bizsergést a lábamban, és már majdnem megtettem, mikor az angyalkám rám szólt hogy ne legyek már gyerekes. Ezt nem tehetem. A sors úgy akarta, hogy ne jöjjön rá, tehát nem is szabad hagynom, hogy kiderüljön.

Felálltam, és a sötétben odatapogatóztam az ágyamhoz- amit a fiúk vettek nekem, mert ebben a szobában, mikor ide lettem "száműzve" csak egy heverő volt. Sikerült belerúgnom Maggie egyik játékába, ami hangos zenebonába kezdett, de egy újabb rúgással hatástalanítottam.
Felkapcsoltam a villanyt,lehasaltam, és olvastam tovább. Tudtam, hogy nem fogok tudni elaludni. Hosszú órákon át, csak olvastam, és elmerültem Heatcliff és Catherine reménytelen történetébe. Aztán elaludtam.

-Nézd csak Maggie ez a térdem. - Magyarázta Seth Magnek másnap reggel.- Mondd szépen: térd.

-Téééd!- kiáltotta Maggie.

-Ügyes vagy- mondta mosolyogva Rosalie. - Mi van most Sethnek? - kérdezte a kicsitől.

Mag tágra nyílt szemekkel nézett Rose-ra, mint aki nem tudja a gyökmegoldó képletet.- Mivan- suttogta.

- Szünet van neki. Nem jár iskolába. Szünet. Szüüünet.

-Szüneee- ismételte Maggie.

-Igen Maggie, tanuld meg ezt a szót, mert ha felnősz szeretni fogod!- kiáltottam neki a fotelből.

-Maggie, akkor mi van nekem?- kérdezte tőle az indián fiú, megerősítve,az előbb tanultakat.

-Tédeeee- kiáltott a kis angyalkám.

-Jól van megeszlek, nagyon ügyes vagy, nem pont erre gondoltam, de igazad van.- mondta mosolyogva Seth- most viszont mennem kell- állt fel, és adta át a kicsit, Rose-nak.

-Hova mész?- kérdeztem meglepve.

- Le a partra, szörfözni. A fiúkkal szoktunk, most azt hiszem csak Quil jön.- magyarázta.

-Tudsz szörfözni?- kérdeztem meglepve.

-Persze- mondta mosolyogva- hiszen tengerpart mellett nőttem fel. Ha akarod egyszer téged is megtanítalak nem nagy cucc.Na sziasztok.

-Oké szavadon foglak- kiáltottam utána, mikor már rég becsukta az ajtót.

Jasper sokatmondó pillantást lövellt rám a kanapé mögül, ahol éppen Nessie-vel, s Edwarddal építettek kártyavárat.Résnyire összehúztam a szemem válaszul.

Sajnos az éjszaka alatt nem tett le újdonsült elméletéről.Minden egyes pillantásával érzékeltette, hogy figyel rám.

Kocsi ajtó csapódást hallottam kintről. Bella jöhetett haza. Meglátogatta reggel az apját.

-Sziasztok- jött be vidáman. Meg sem várva a választ, egy nagy teddy macit húzott ki a kezében lévő zacskók egyikéből- Maggie, nézd mit hoztam neked, nem tudtam ott hagyni.- Az utóbbit inkább csak nekem mondta, mentségként.

Maggie boldogan nyúlt az ajándékához, megfogta, és édesen átölelte.- Mit mondd a maci?- kérdezte tőle Rosalie.

-Szia- mondta Mag magától értetődően.

-Hát igen az intelligens macik így köszönnek. - mondta nevetve Bella.- Audrey,- fordult felém- apu üzeni, hogy munka után átjön hozzád.

-Csak nem?- néztem rá reménykedve. Charlie hónapokkal ezelőtt megígérte, hogy utána jár mi történt, miután elmenekültünk.

-De igen, szerzett információkat a nővéredékről.- Az emlékek ismét utat törtek maguknak a szívemhez.Ha más szájából halottam a családtagjaimról, úgy éreztem, hogy kivűlről akar megőrölni a bánat. Letettem a könyvet az ölemből, átöleltem a lábam, és miközben beletemettem az arcom elkezdtem ringatni magamat. Harcoltam ellene, le akartam győzni, de csak akkor tudtam emberien létezni, ha tabuként kezeltem magamban a témát, ha nem foglalkoztam vele.

-Audrey, nyugodj meg- halottam mellőlem Jasper hangját, mikor végig simított a karomon, felugrottam és leráztam magamról.- Audrey, semmi baj, csak én vagyok az.- tette fel a kezét. Persze, hogy tudtam, hogy ő az. De nem akartam, nem mertem érezni őt, mert mindenkinek jobb ha tartjuk a távolságot.

Ugyanolyan értetlenül nézett rám, mint este, szerencsére Bella mentett ki szorult helyzetemből..

-Akkor én most elrabolom ezt a lányt- tette a vállamra Bella a kezét.Kiszakítva állapotból, ahova kerültem.

- Hova? mi?- néztem rá ijedten.

-Nyugi, csak a házunkig, kertészkedünk- kacsintott rám.-Maggie remekül ellesz Rosalie-val.- Rose megerősítésképp vadul bólogatott, miközben Maget itatta cumisüvegből.- Na gyere- fogta meg a kezemet.

Megadóan mentem vele, ő pedig húzott maga után. A házuk vámpír tempóval pár perc volt, de az én tempómmal jó tizenöt húsz percig is tartott. Nem szólt út közben semmit, csak alkalmazkodott hozzám.

-Tényleg kertészkedni akarsz? -tettem fel a meglepett kérdést mikor a kis meseházikójuk elé értünk. Legutóbbi alkalmakkor is észrevettem, hogy a kertjükben sok- sok szebbnél szebb virág található, amik ha egyszerre virágoztak, bódító illattal lengték körbe a házat és a környéket. Mivel most jócskán benne voltunk az őszben, így csak a virágtalan tövises rózsabokrok szúrtak szemet.

-Hát persze- mondta nevetve, és embertelen gyorsasággal elő is kerített valahonnan két metsző ollót.

-Mit csinálunk?- néztem rá félve az ollókra.Lassan kezdett beigazolódni a sejtésem.

-Lemetsszük a rózsákat, ott ahol bimbózik, hogy jövőre új hajtások jöhessenek rá. Már egy hónapja meg kellett volna csinálnom, de Nessie lefoglal, és egyedül nem olyan jó.Szerencsére Forksban mindig ugyanolyan nyomott az idő az őszi hónapokban, így egy hónap csúszás még nem számít.-a kezembe adta a metsző ollót- Így legalább beszélgethetünk.-mondta és közben az ujjai közé fogott egy rózsaágat lemetszve a tetejét.- Így ni- mutatta.

- Jó- mondtam megadóan. Végülis ez a dolog amit így csinálhatok, hogy közben nincs a közelembe egy férfi sem.Félve közelítettem a tüskés rózsákhoz.

-Ne félj- mondta nevetve- nem bántanak.Azt a metszőollót meg fogd meg magabiztosan, mert most úgy nézel ki mint egy nyomozó aki a gyilkos fegyvert fogja vigyázva, nehogy rajta maradjon az ujjlenyomata.- csodáltam, hogy ilyen könnyeden, és vidáman beszél.

-Nem tudtad, hogy ahol lehet én megsebzem magam? A rózsák pedig a legjobb eszközök erre- mutattam rá aggódva.

-Ne félj, nem lesz semmi baj, csak csináld- mondta biztatóan.

-Rendben- és nekiálltam a feladatnak- Miről akarsz beszélgetni?- érdeklődtem, de közben le sem vettem a szemem az áldozataimról.

-Hogy haladsz a könyvvel?-kérdezte először.

-Remekül. - mondtam az orrom alatt.

-Látom nem tetszik- mondta somolyogva.

-Nem igazán- vallottam be.- Egyáltalán te mit szeretsz benne ennyire?- szegeztem neki a kérdést, egy pillanatra félbehagyva a munkámat.

-Mert nagyon érdekes, hogy olyan emberek akik hihetetlenül szeretik egymást, épp a csalódások miatt hideg érzéketlen, bosszúálló és kegyetlen vadakká válnak- látva grimaszomat folytatta- vagy direkt szeretet nélkül, durván nevelik a másik árváját, hogy tönkretegyék az életét.

-Hát ez tényleg remek.-suttogtam, tudtam,hogy meghallotta, de nem foglalkozott vele.

-Igen, kicsit durván hangzik, de gondolj bele, egyszerre mutatja be az írónő a kemény, kegyetlen énjüket, és a gyenge, másikra vágyót is.

- Micsoda ellentét- suttogtam ismét.

-Pedig ha jobban átgondolod a természetük is olyan, mint az időjárás ahol élnek. Ez benne a tökéletes.

-Nem az én világom ez a sok önmarcangolás- mondtam halkan.

-Pedig most elég közel állsz hozzá- jegyezte meg.

-Nincs szó semmiéle önmarcangolásról.- bizonygattam.

-Biztos vagy benne?- nézett rám mosolyogva.

-Igen.- mondtam kurtán.

Néhány percig nem szóltunk semmit. Hősiesen harcoltam a tüskék ellen, és már azt hittem, hogy győzni fogok fölöttük, mikor Bella ismét megszólalt.

- Miért baj az, hogy szereted őt?- kérdezte halkan. Meglepetésemben rosszul fogtam meg az egyik rózsa szárát, és az egyik ujjamon élesen felkarcolta a bőrt, kiserkent a vérem, felszisszentem.

-Jól vagy?- közelített felém Bella.

-Ne, ne gyere közelebb, minden rendben, csak vérzek, maradj ott ahol vagy- tartottam az épp kezem magam elé védekezően.Kicsi volt a seb, de tartottam attól, hogy felébred a vámpír énje. Nem is magamat féltettem, hanem inkább őt.

-Audrey, semmi baj, ne félj tőlem, nem bántalak.- és magabiztos léptekkel elindult felém.- Mutasd- nyúlt a sérült kezemhez.A kezébe vette az ökölbe zárt kézfejemet, és szépen finoman, kinyitogatta az ujjaimat. Az ujjamból, még mindig szivárgott a vér, figyeltem az arcát. Egy apró pillanatra, mintha elsötétültek volna aranybarna szemei, majd mikor mosolyogva rám nézett ismét ugyanolyanok voltak, mint legutóbb.

Elővett a zsebéből egy papírzsebkendőt. A vámpíroknak mióta van szükségük papírzsepire? - vetődött fel bennem a kérdés. Az ujjam köré csavarta, és maga után húzott az ajtóhoz. Leült az egyik lépcsőre és maga mellé mutatott.

- Ne félj tőlem. Ülj le kicsit, és nyugodj meg.-mondta biztatóan. csak most vettem észre, hogy kapkodva szedem a levegőt.

Leültem mellé, és az kezembe temettem az arcomat.

- Nyugi nincs semmi baj.- suttogta, és a hátamat simogatta közben.

- Ne haragudj, én tényleg nagyon sajnálom, én nagyon béna vagyok. Nem...nem kellett volna belemennem ebbe.- dadogtam.

-Audrey, nincs semmi baj, mindenki jól van. Vegyél mély lélegzeteket.- Miközben azt tettem amit mondott, Magamat ostoroztam tovább, hogy miért voltam ilyen figyelmetlen.Ez az én formám. Mindig megtalálom azt az utat, ahol könnyen és hatásosan megölethetem magam.

-Audrey, nyugodj meg szépen- Ült szorosan közel hozzám, és átkarolt.

Hogy lehet ilyen megértő amikor kis híján tönkretettem az egész életét, és az életstílusát? Túl jó.Túlságosan jó hozzám.

Percekig csak ültünk nem szólt semmit, és az én pánikolásom, is alábbhagyott.

- Még nem válaszoltál a kérdésemre- emlékeztetett egyszer csak.

-Én nem tudom, mire gondolsz, nem értelek- próbáltam kimagyarázni.

-Miért baj, hogy szereted őt?- tette fel ismét ugyanazt a kérdést.

-Bella tudod nagyon jól, hogy mindannyiótokat szeretlek, és...

-Jó akkor máshogy kérdezem, bár tudom, hogy tudod, hogy mire gondolok. Miért baj az, hogy beleszerettél Jasperbe?

-Én... én nem szerettem bele, én csak...- kezdtem -de félbeszakított.

- Nekem nem kell magyarázkodnod, tudom, amit tudok.

-Én nem..-kezdtem megint, majd, mikor belenéztem magabiztos, mosolygó szemeibe feladtam.- Edward?

-Hát már az elején sejtettem, de való igaz, hogy ő erősített meg.De ne haragudj rá, az én bűnöm, egyszerűen kihasználtam, hogy a feleségének nem tud ellenállni.- Felnevettem.

-Nem haragszom rá. Gondolom elég feltűnően viselkedtem, és gyerekesen.

-Nem vagy gyerekes, csak szerelmes, és ez jó.

-Mi?- kaptam fel a fejem,,- Dehogy jó, és csak hogy tudd, rajta vagyok az ügyön, hogy kiszeressek belőle.- bizonygattam.

-És hogy haladsz?- nézett rám ártatlanul.

-Jól. Nagyon is jól...-mélyet sóhajtottam- reménytelen eset vagyok- vallottam be, és ismét a kezembe temettem az arcomat.

-Dehogyis! Nem vagy az- bizonygatta.- Tehát miért baj?

- Jaj, Bella, ez az egész abszurd. Most halt meg a felesége. Éppen próbálja feldolgozni a halálát, nélküle élni.

- És ebben nagy részt te segítettél neki.- mutatott rá.

- De ezt nem szabad. Miatta, és Alice miatt sem.

- Alice meghalt.- mondta ki.

-Épp ezért. Mintha hátba támadnám a barátnőmet.És ember is vagyok.

-De nem támadod. Egyszerűen beleszerettél egy vonzó, helyes facér pasiba, aki a férje volt. De ő már nem él.- miközben ezt mondta, kereste a tekintetemet.- Az emberségről pedig ráérsz akkor aggódni, ha közelebb kerültök egymáshoz.

-Az egészből nem következik más, csak félreértések.- suttogtam.

-Miért?-ráncolta össze a szemöldökét.

-Ez az info még nem jutott el hozzád? Jasper azt hiszi, hogy Seht-tet szeretem.

Bella felkacagott.Jó másfél percig csak ült és nevetett.

-Ezt most nem mondod komolyan?- kérdezte nevetve.

-De igen.

-Pasik- kuncogta, csak azt nem látják, ami a szemük előtt van.

-Nem baj, legalább lesz időm kigyógyulni belőle.

-Audrey, a szerelem nem egy betegség, vagy átok. A szerelem egy ajándék. Hiába küzdesz ellene, hiába próbálod legyőzni, nem fog sikerülni, mert a szerelem, nem egy kaloda, amibe bezárnak. Egy olyan érzés ami körbefonja a lelkedet, és boldog vagy tőle. Ne harcolj a boldogság ellen.

-Akkor mégis mit csináljak?

-Az Üvöltő szelekben az írónő úgy oldotta meg, hogy végül csak a bosszú maradt belőle, a szerelem lassan elhalványult, de ott maradt a nyoma. A végén is visszaköszön.Ne hagyd, hogy ez történjen. Csak vigyázz arra, hogy a szereteted , a szerelmed ugyanolyan maradjon. Aztán ha a sors tényleg egymásnak szánt, úgyis egymás karjába terel titeket.Várj, egy pillanat. - és ez a pillanat tényleg csak egy másodperc töredékéig tartott. Mikor visszajött a kezében volt egy másik Üvöltő szelek kötet. Ez egy szétesett, sokkal meggyepáltabb volt, mint, amit nekem adott kölcsön.Látva nagyra tágult szemeimet, mosolyogva magyarázkodni kezdett.- Ez még egy régebbi kiadású kötetem. Csak nem volt szívem kidobni. Ezt a részt olvasd fel.-Adta a kezembe.

-"Sohasem vallottam neki szerelmet szavakkal, de ha a pillantások beszélni tudnak, a sült bolond is kitalálhatta, hogy fülig szerelmes vagyok. Végre megértett és viszonozta pillantásomat - minden pillantások legédesebbikével. Mit tettem azonban én? Szégyenkezve vallom be, hogy fagyosan magamba húzódtam, mint egy csiga. Minden pillantására hidegebb lettem, és beljebb húzódtam csigaházamba, úgyhogy szegény kis ártatlan maga sem tudta végül, nem káprázott-e a szeme..."

-Most már, érted? Ne tégy így, akármi is történik. Csak sosem lehet tudni, hogy mibe fordul át. Csak szeresd.- elképesztő, hogy itt ültünk, és a szerelemre biztatott.

-Ilyen egyszerű lenne?- néztem rá.

-Szerintem igen. A türelem rózsát terem. És hidd el, neked is ki fog nyílni az a bimbózó rózsaszirom.

-Túl szépen hangzik. Én csak annyit tudok, hogy ez a rózsa csak megszúr beleáll a szívedbe, és a tüskék örökre ott maradnak,emlékeztetve téged a tévedésre.

-Anyukádnak volt egy rossz tapasztalata. De ne hagyd hogy ez irányítson. Majd valaki begyógyítja a sebeket.- közben a kezemre nézett, és nyúlt felé. Ösztönösen elhúztam tőle.-Csak meg szeretném nézni. hogy vérzik e még.- mondta kedvesen. Hagytam.

- Hogy hogy rád nem hat?

- Mi?

-Hát a vérem. Miért nem ugrasz a nyakamnak?- kérdeztem.

-Tudod én is érzem, hogy édes a véred, de azt is, hogy nincs szükségem rá.

- De hogyan?- értetlenkedtem.

-Ez is egyfajta képesség. Megtanultam uralkodni magamon mindig is, mikor Edwarddal voltam emberként.Lehet, hogy ez is befolyásolja..

-Sosem akartál emberre támadni?

- Egyszer mikor az első vadászaton voltam megéreztem a szagukat, de csak arra tudtam gondolni, hogy teljes sebességgel ellenkező irányba szaladjak.

- Jó neked.- mosolyogtam vele.

- Neked is jó, hidd el.-mosolygott rám- Azt hiszem erre teszek egy ragtapaszt. a többiek érdekében- nézett rám mindent tudóan.

-Rendben- suttogtam. Bement a házba, s kihozott egy doboz sebtapaszt, és egy piros folyadékos üveget.

-Fertőtlenítő- magyarázta.- Nagyon erős a szaga, és kicsit csíp, de így elnyomja a nyílt seb illatát, számunkra.

-Köszönöm- suttogtam. Hálás voltam neki, hogy ilyen apságokra is gondol habár tudtam, hogy nem csak az én érdekemben csinálja.

-Nincs mit. mosolygott. Most pedig menjünk haza, apa nemsokára megérkezik.

-Rendben- ugorottam fel.

-Audrey,-szólt utánam ültében.Mikor megfordultam folytatta.-Gondolkodj el azon amit mondtam.-mintha ezt már halottam volna az elmúlt huszonnégy órában.- Nem kell harcolni ellene. Majd csak történik valami. És én támogatni foglak- kacsintott rám.

-Jó- suttogtam mosolyogva.

-Nem baj ha viszlek? Gyorsabban odaérünk.

-Nem- egyeztem bele. Bíztam benne, hogy az arcomba csapódó friss levegő kitisztítja a tudatomat.- Mi lesz a rózsákkal?

-Majd megcsinálom őket. úgyis van még idejük virágozni.

Az út sokkal gyorsabb volt, mint idefele. Már messziről kiszúrtam a kék járőr autót.

-Megjöttünk!- Kiáltotta Bella az ajtóból.

-Szervusz kislányom. Miss Hopes- biccentett felém Charlie. Félénken visszaintettem.

Maggie Charlie ölében ült és nagy csodálattal nézte az egyenruháját.Kezében még mindig a Bellától kapott macit szorongatta.

-Beszélhetnénk?- nézett rám.- Négy szemközt?

-Maggie, - szóltam oda neki lehajolva.- Hol van a cumid?- kérdeztem. Maggie hirtelen kiugrott Charlie öléből, és körbeforgott a tengelye körül.

-Mimiiiiiii, hoooool vaaaaaaaaagy?- kereste kétségbeesetten. 'Mimi' a cumi beceneve volt az ő nyelvén.

-Gyere csillagom, megnézzük a konyhában is, és megyünk eszel valamit. - kapta fel Rosalie.

-Köszönöm- mondta Charlie.- Ez a dolog nem a kicsire tartozik, csak Rád. -szólt és mélyen a szemembe nézett.

Majdnem elfelejtettem köszönetet írni:) Bocsi, hogy néha ennyire csúszok, de megvárom Mismouth válaszát, véleményét, és ő egy elfoglalt, felnőtt nő, szóval érthető, hogy néha kicsit késik, én nem haragszom érte, megértem. Először is köszönöm Mismouth-nak:) Hálás vagyok neked Mindenért:) Nadinak is köszönöm az eddigi összes Üvöltő szelek részletet, és azt, hogy elmondta miért szereti annyira:) Sokat segítettél édes kicsi hattyúm, köszönöm:)
Kérlek írj véleményt!!!:) Köszönöm, hogy elolvastad:)