Az utolsó reménysugár- 16. fejezet

Eltéphetetlen kötelékek

Hatalmas nagy robajjal vágtam ki a fürdőszoba ajtaját. Megcsúsztam a kövön, szerencsére sikerült megkapaszkodnom a mosdókagylóban, mielőtt spárgáztam volna egyet. Megnyitottam a csapot, és az arcomba fröcsköltem egy nagy adag vizet. Mint, aki abban reménykedik, hogy a vízcseppek elmossák ezt az egészet. Belenéztem a tükörbe: a szemeim csillogtak a rám törő érzésektől, kapkodtam a levegőt. Percről percre egyre biztosabb voltam benne, és egyre nagyobb kétségbe estem.

Tizennégy évesen megfogadtam, hogy nem kezdek egy pasival sem. Mindenkinek így lesz a legjobb. Nem akartam ,hogy közöm legyen hozzájuk. Anyám tapasztalataiból tanulva- nem akartam úgy járni, mint ő. Évekig összetört szívvel szomorúan élni, azzal vádolva magát, hogy az ő hibája... Nem ezt nem akartam! A barátaim mindig szajkózták nekem, hogy nem mind rossz, van pár értelmes is közöttük, de sosem akartam, sosem tudtam elhinni. Most meg rám tör ez az...

Biztosan csak beképzelem! Hiszen minden csak az akaraton múlik,és ha én nem akarom, akkor nem is lesz így. Ennyi. De..
Ez az érzés olyan intenzív, mikor lent a nappaliban ránéztem, úgy éreztem, hogy elemészt. Az a borzongás, vágy, szeretet... Na szép mondhatom,nagyon harcolok az érzéseim ellen!

Aztán eszembe jutott Alice is. Nem! Nem lehetek ilyen. Egy számító kis dögnek fognak nézni! Pár hónappal a halála után..épp csak kezdjük megszokni a hiányát! Ez nem lehet! Szemétség! Alice kitartott mellettem, vigasztalt, szeretettel fogadott, és ez a hála...

Lehet, hogy teljesen feleslegesen pánikolok! A legegyszerűbb magyarázat rá, hogy túl labilisak az idegeim, csak megviseltek az elmúlt hónapok, és ezt hozza elő. Ő kedves velem, én meg rögtön azt hiszem, hogy...De nem! Még hinni sem hihetem! Őrült vagyok! Nem hagyhatom, hogy ez az őrület a hatalmába kerítsen.Úgy éreztem, mintha a saját lelkemmel vívnék élet-halál harcot.Úgy is néztem ki! A hajam a homlokomra tapadt, úgy szedtem a levegőt, mintha lefutottam volna egy hosszú távot, ráadásul, a szemeim még mindig kitartóan csillogtak. Akárhányat pislogtam, nem tudtam semmissé tenni, azt a fényt.

Vadul cikáztak a gondolataim. újabb és újabb érveket sorakoztattam fel ellene és mellette...
Nem, Nem ez nem normális! Úgy éreztem magam, mint a mesékben, mint mikor a főszereplő egyik vállán egy angyal, míg a másikon egy ördög ül, és sztereóba beszélnek, a saját érveiket visszhangozva, őrjítik meg a "gazdájukat".A kis angyalom azt ismételgette, hogy ezt most azonnal abba kell hagynom, ez nem játék. Jasper felesége alig két hónapja halt meg, igaz, hogy a vállamon sírta ki magát, de ez nem jogosít fel semmire, nem fog egy csapásra belém szeretni, és tulajdonképpen ez nem is szerelem, hanem a testem hülye játéka. A kis ördög pedig azt duruzsolta fülembe megállás nélkül, hogy hagyjam , hogy az érzés átjárjon. Legyen valami jó is az életemben, ennyi rossz után, és ha belegondolok, már a legelejétől fogva közel állunk egymáshoz. Az angyal azonnal emlékeztetett, hogy meg akart ölni, míg a "sötétség" felidézte, hogy mennyire gyengéd volt velem mikor rohamon volt, és visszajött hozzám.

Ha becsukom a szemem látom magam előtt ,hogy mennyire óvatosan, és féltőn fogja Maggie-t. Ha csak rá gondolok felgyorsul a szívverésem. A nappaliban ülők, most biztosan azt hiszik, hogy szívrohamom van, vagy valami ilyesmi. Hallottam Nessie édes hangját, ahogyan új dalocskába kezd.

Végül győzött az a mindent eldöntő érv,hogy én ember vagyok, azzal szemben, hogy ő vámpír. Előbb enne meg vacsorára, mint, hogy szeretne belém, és, hogyha annyira párt akar találni, biztosan számos szebbnél szebb női vámpír közül választhat.Ki lenne az a hülye, aki ennyi szép, tökéletes nő helyett engem választana?

Reggelre remélhetőleg kialszom az egészet. Ha mégsem egyszerűen nem foglalkozok vele, mint a gyertya lángja, hogy ha égni hagyjuk, akkor egyszer csak elalszik, és...

-Audrey, jól vagy?- lépett be Bella a nyitott ajtón. Aggódva fürkészte az arcomat a tükörben.

-Persze minden...minden rendben- suttogtam, alig találtam a hangomat.

-Audrey- jött közelebb Bella- Te sírsz?- nézett rám meglepetten.

-Én..- hirtelen az arcomhoz kaptam. Nedves volt. Belenéztem a tükörbe, és a tükörképem is megerősítette, hogy néhány könnycsepp utat tört a szememből, és lassan csordogáltak le az arcomon.

-Hívjam Carlisle-t vagy Jaspert?- kérdezte.

-Nem!- kiáltottam hirtelen, még csak az hiányozna, hogy ismét rám törjön ez az érzés- Nem kell tényleg!- mondtam kicsit halkabban. Láttam, hogy Bella összeráncolja a homlokát, de végül nem erőltette a dolgot.

-Segíthetek valamiben?- szólt ismét.

-Nem kell, köszönöm, azt hiszem lefekszem aludni. Ne aggódj csak fáradt vagyok lelkileg és testileg is. Megmondod a többieknek, hogy lefeküdtem, és, hogy altassák el nélkülem Maget?- néztem rá esdeklően.Bár tudtam, hogy szavaimat valószínűleg a család többi tagja is hallotta. Nem volt erőm visszamenni, miatta sem, és őszintén szólva féltem a saját érzéseimtől is.

-Persze- biztosított. Tudtam, hogy észrevett valamit, de nem szólt- Jó éjt- mondta és becsukta maga mögött az ajtót.

-Jó éjt- mondtam a csukott ajtónak.

Bella megértő volt, és bár sokszor anyáskodott felettem, valahogy mindig tudta, hogy hol a határ. Látta rajtam, hogy egyedül akarok lenni, még ha nem is értette, hogy mi ütött belém, hogy mért változott meg ilyen gyorsan a hangulatom.

Szerencsére nem tudott olvasni a gondolataimban...A felismerés ragadozó módjára csapott le a tudatomban. Ez a második ebben az órában, mi jön még? A gondolataim...Edward... Ne! Edward! Ő bizonyára hallott mindent! Nagyon reménykedtem benne, hogy úriember módjára kizárta a fejéből a keszekusza gondolataimat, de félek hogy rájött. Most mi csináljak? Ijedten néztem a tükörbe, a rémült arckifejezésem egyáltalán nem segített a dolgokon.

-Elmentünk!.-hallottam meg Edward hangját a földszintről. Olyan hangosan jelentette ki ezt az egyszerű, mindennapi, megszokott tényt, hogy még én is meghallottam idefent.Talán éppen miattam mondta ilyen hangosan? Ez megnyugtatás akart lenni? Mert ha igen, nem vagyok nyugodt, mert most már biztosan tudom, hogy hallotta. Azt hiszem lassan szükségem lesz Carlise dilidoki barátjának a telefonszámára...

Néztem a tükörképem. Még mindig más voltam. A szemem az előbbi ijedség ellenére még mindig csillogott. Ha rágondoltam olyan volt, mintha leöntöttek volna vödör hideg vízzel, kirázott a hideg, de nem volt rossz érzés, nagyon is bódító...

Elég! Abba kell hagynom! Reggelre csak egy emlék lesz az egész!- ígértem magamnak századszorra.Farkasszemet néztem a magammal, és csak egy szót suttogtam, nagyon halkan. Bízva benne, hogy még a tökéletes hallású vámpírjaim sem hallották meg.

- Bolond!- majd sarkon fordultam, és kimentem a fürdőszobából.

Az elhatározásom tényleg megvolt. Tényleg minden porcikámmal tiltakoztam a tény ellen, minden szabad másodpercemet arra fordítva, hogy leküzdjem. Az ész harcolt a szív ellen. Mikor nem volt időm ezen morfondírozni, egyszerűen próbáltam nem tudomást venni róla.

Legjobban attól féltem, hogy Jasper véletlenül megérzi. Egy pillanatra nem figyelek oda, és rájön a dologra. Így amikor csak tudtam elkerültem őt, ha mégis egy légtérben kellett tartózkodnunk, erősen koncentráltam rá, hogy ne érezhesse az érzéseimet.

-Megártott a vacsora, hogy ilyen fejet vágsz? -kérdezte hahotázva Emmet, egyszer mikor túlságosan is koncentráltam..

Akármennyire próbáltam észrevétlen maradni, úgy éreztem, hogy mindenki átlát rajtam. Még Bobby is...

- Na ide figyelj kislány, nem tudom, hogy mi a bajod, ha egyáltalán van. Csak azt látom, hogy figyelmetlen vagy. Mintha egy másik dimenzióban lebegnél egész nap.- vetette a szememre, miután észre vette, hogy rosszul címkéztem fel a száraztésztákat. A szemközti polcon lévő mosogatószer árát raktam rá. Így most az a többszörösébe került.

- Sajnálom én...- kezdtem szabadkozni, miközben a helyes árral ismét nekiláttam a feladatnak.

- Nem akarok a magánéletedben vájkálni. Ez a te dolgod. De akármi is történt, legyél szíves jobban figyelni a munkádra.

- Rendben főnök- sütöttem lesz a szemem.- Ígérem többet nem fordul elő!

Bobby határozott léptekkel elvonult, fél órával később mégis odasündörgött mellém.Talán azért mert egész nap komoly fejet vágtam, azt hihette, hogy megsértődtem.

-Semmi baj! - mondta lágyabban. Bobby nem tudott sokáig haragudni, főnökösködni meg végképp nem.- Csak nem szeretném ha elveszítenéd a fejed. Kevesebb lenne a vásárlóm, ha egy fejetlen lányt alkalmaznék- mosolyodott el.

Bobby még egy könnyű eset volt. De többször előfordult, hogy a család tagjaival beszélgettem, és egyszer csak elveszítettem a fonalat, mert elkalandoztak a gondolataim.

Sok- sok nap telt így. Edward semmi jelét nem mutatta, hogy hallotta a gondolataimat, vagy ha hallotta is nem említette, és ez valamennyire megnyugtatott ezen a téren.

Egy szombat este a család apraja-nagyja egy jótékonysági rendezvényre volt hivatalos, a befolyt összeg a forksi kórház számlájára ment. Így nem csodálkoztam, hogy a legnevesebb orvos az a családja nagy részét magával vitte.

Indulásra készen álltak az ajtóban. elállt a lélegzetem mikor megpillantottam őket. Mint egy tökéletes festmény. A férfiak szmokingban, a nők pedig szebbnél szebb ruhákban. Rosalie egy fekete földig érő koktélruhát vett fel, aminek mindkét oldala erősen fel volt sliccelve combközépig. Látszott rajta, hogy ez számára túl szolid ruha,de Carlisle a lelkére kötötte, hogy ne vegyen fel kihívót. Bella egy egyszerű kék ruhában tündökölt, ami remekül illett a fehér bőréhez.. Esme pedig egy szolid barna ruhában állt a férje mellett. Nessie egy kis sárga ruhát viselt, amire apró virágokat varrtak. Jacob is velük tartott, gondolom Nessie miatt. Az emberek most látják először Edward egyetlen árva unokahúgát-legalábbis az emberek így hitték. Nem lett volna meglepő ha Bellának és neki születik egy gyereke, de az annál inkább feltűnést keltett volna, hogy az alig több mint egy éves gyerek öt évesnek néz ki.

Jasper hiányzott a sorból. Az én legnagyobb aggodalmamra. Ha jobban belegondolok, érthető, hogy ő miért nem tart velük. A köztudat őt Alice-szel az oldalán könyvelte el, és ha megjelenik egyedül, ez feltűnést és pletykákat is kelthet. Így is elég kihívó a vámpírok természetes gyönyörűsége. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy mi történt Alice-szel. Ezt teljességgel megértettem, de aggasztott, hogy egy fedél alatt kell vele lennem az este hátralevő részében a többiek nélkül. Még az a tudat sem nyugtatott meg, hogy Seth ott játszott a földön Maggie-vel.

-Ne haragudj kicsikém, hogy elmegyünk!- nézett rám bocsánatkérően Esme.

-Semmi gond. jól meg leszünk mi itt. Érezzétek jól magatokat. A kórház, és betegek érdeke a legfontosabb a mai este folyamán. - mondtam nekik komolyan.

Carlisle hálásan bólintott, majd mindannyian kimentek az autóikhoz. Jasper nem jött le köszönni, nem igazán izgatta, hogy a családja elhagyta a házat. Valahol a szobájában lehetett.

Befejeztem a félbehagyott vacsorámat, és közben olvastam.Bella adta oda a rongyosra olvasott Üvöltő szelek példányát. Emlékszem, hogy én is olvastam kötelezőként gimnáziumba, de ezalatt a pár év alatt teljesen elfelejtettem, hogy miről szól a sztori.

Rövid idő alatt megállapítottam, hogy nem nekem való ez a történet, legalábbis nem ebbe az érzelmi állapotomban. Reménytelen szerelmek garmadájából állt a könyv, bár még csak az elején tartottam. Még sem tettem le az ütött-kopott könyvet, talán azért mert reménykedtem , hogy a reménytelen szerelmek változhatnak, és a szereplők talán megtalálják a boldogságot.

Éppen ott tartottam, mikor Catherine beszél az érzéseiről Deanné-nek:"Éppúgy nincs mit keresnem Edgar Linton oldalán, mint az égben; s ha ez a gazember odabenn nem alacsonyította volna le Heathcliffet, soha eszembe sem jutott volna ilyesmi. Magamat alacsonyítanám le, ha Heathcliff felesége lennék. S így nem is fogja soha megtudni, mennyire szeretem; mégpedig nem azért, mert szép, Nelly, hanem mivel ő sokkal inkább én, mint jómagam. Bármiből van is a lelkünk, az övé s az enyém egy, s úgy különbözik a Lintonétól, mint a holdsugár a villámfénytől, vagy a jég a tűztől."

Ezt a néhány sort olvasva egyfajta reményt éreztem. Az ördögöm boldogan kiáltozott a fülembe, hogy látod! látod! Valami ilyesmit éreztem én is., mindemellett pedig pontosan így is tettem , mint a főszereplőnő. Igaz, nem mentem máshoz férjhez, de tudván, hogy mit érzek más utat választottam, épp úgy mint ő. Aztán néhány sorral lejjebb...

"Olyasvalami ez, amit nem tudok megmagyarázni. De bizonyára te is sejted, mint mindenki, hogy van vagy kell még lennie valakinek rajtad kívül, akiben te is benne vagy még. Mi végre teremtettem volna, ha egész valómat magába foglalná az, amit itt látsz? Nagy fájdalmaim ez életben a Heathcliff fájdalmai voltak; figyeltem és átéreztem őket, kezdettől fogva. Életem nagy értelme: ő. Ha mindenki más elpusztulna, és csak ő maradna életben: általa továbbélnék én is! De ha mindenki megmaradna, csak ő pusztulna el, az egész világ idegen lenne számomra, nem érezném magam többé részesének."

Ez a néhány sor pedig az angyalom oldalán állt. Jasper is éppen ennyire szerethette, és most is szeretheti Alice-t.Az élete reményvesztett lett szerelme nélkül, de maga a boldogság volt vele. Az ilyen érzések mellett én labdába se rúghatok.

Ez a könyv is egyszerre tartalmazta az indokokat ellene és mellette. Vagy lehet, hogy csak én képzelem bele. Mindent összevetve nem terelte el a figyelmemet a gondjaimról, csupán még hosszabb listát sikerült összehoznom az érveimmel.

Bella ezzel utalni akar valamire?- nyílalt belém a gondolat. Nagy lelkesedéssel adta oda nekem a könyvet, és a lelkemre kötötte, hogy minél hamarabb olvassam el.Lehet, hogy sejt valamit a...

-Audrey, segítenél?- szólt Seth bátortalanul, megszakítva a gondolatmenetemet. A konyhaajtóban állt Maggie-vel a kezében.

-Persze, valami baj van?- ugrottam fel.

-Nem dehogyis, csak...- harapta el a mondat végét.

-Csak?

- Megmutatod, hogyan kell tisztába tenni?- kérdezte nagyon halkan.

Felnevetttem- Persze, gyere.- mentem ki a nappaliba.

Maggie kiságya mellett egy pelenkázó állt, amit még Rosalie-ék vettek neki az első hetekben. Hiába tiltakoztam, hogy nem kell venni semmit, ők ragaszkodtak hozzá. Azzal érveltek, hogy ha máshogy nem kellékekkel, ruhácskákkal, és játékokkal próbálják valamennyire pótolni a szülei hiányát. Mag észre se vette, hogy az édesanyja nincs vele már lassan három hónapja. Az első napokban a tragédia után sokszor eszébe jutott az anyja, de ahogy a napok teltek ő úgy felejtettte el őt. Talán jobb is volt így mindannyiunknak. Legalább ő nem szenvedett, elég lesz neki évekkel később tudomásul venni, hogy árva, és csak én maradtam neki- már ha megérem. Cullenék szeretete pedig hatalmas erővel lengte őt körbe, és nem csak őt hanem engem is. Hálás voltam nekik ezért a nap minden egyes pillanatában. A kiadásainkat próbáltam úgy törleszteni, hogy boltban kapott fizetésemet Carlisle-nak adtam. Hosszú és fárasztó vita után beletörődött, hogy el kell fogadnia a pénzt minden egyes alkalommal.

-Hogy hogy nem mutatta meg neked senki hogyan kell?- kérdeztem Sethtől miközben lefektette őt a "műtőasztalra".

- Mindig volt itt valaki, aki megcsinálta helyettem. Esme, Rosalie, Bella, vagy te. Gondoltam jobb lesz ha megtanulok ilyen apróságokat, és most a többi lány legalább nem értesül a tudatlanságomról- magyarázkodott.

- Értem.- lassan elkezdtem vetkőztetni őt,és a szagokból ítélve megállapítottam, hogy kis meglepetés vár rám a pelusban.

Seth nézte minden egyes mozdulatomat. Láttam, hogy erősen koncentrál, hogy megjegyezze a dolgok sorrendjét.

-Maggie- kiáltottam fel- húhúhúúúú, de büdi van!

Mag elvigyorodott, és édesen megszólalt:- Húhú, Ódiii, bagooooly!

Felnevettünk, Maggie-nek édesebbnél édesebb beszólásait már nem bírtuk követni.Úgy párosította a dolgokat- még ha egyszer hallotta is-amit egy négyéves is megirigyelhetett volna.

-Köszönöm- hálálkodott Seth miután végeztünk.

-Nincs mit, ha bármi más óhajod. sóhajod van szólj bármikor.- mosolyogtam rá.

-Elaltathatom én?- kérdezte kisfiúsan.

Elaltathatta.

Úgy fél óra múlva Maggie békésen szuszogott a kiságyában. Álltunk fölötte, és nem bírtunk betelni vele.

- Nem hiányzik az iskola?- szegeztem neki, és régóta esedékes kérdést.

-Hát kinek hiányoznának az unalmas matek, meg fizika órák?- nevetett fel halkan.

-Tudod, hogy nem erre gondolok.- javítottam ki magam.- A barátok, haverok, lányok. Az igazi kamaszkori élmények.

-Most van fontosabb dolgom is- nézett féltőn Maggire.

Seth szeptembertől továbbra sem ült vissza az iskola padba. Úgy határozott, hogy megvárja, míg Maggie is tizenhat éves lesz, és együtt folytatja vele a tanulmányait.Amíg farkas, a fiatalsága megmarad.

-De ő még csak másfél éves.- suttogtam.

-Igen tudom,de Audrey egyszer ezt már megbeszéltük.- emlékeztetett, de nem hagyott nyugodni a kérdés.

-Igen igaz, látom, hogy kötődtök egymáshoz, de ő még csak egy kislány. Simán élhetnéd az életed addig amíg fel nem nő.- szőttem tovább a gondolatmenetemet, közben felálltam a kiságy mellől, nehogy felébresszük a kicsit.

-Nélküle már üres az életem.-mondta egyértelműen, és követett.

-De simán találkozhatnál más lányokkal is, csak megismerni, hogy milyen mással. Mag még kicsi, és ha felnő biztosan nem fog ezért haragudni.- mutogattam egyre őrültebben.

-Időfecsérlés lenne.- rántotta meg a vállát.

-Biztosan számtalan kedves hozzád való, veled egykorú lány van a környéken- érveltem tovább.

-Audrey, te most tulajdonképpen mit akarsz ezzel?- szegezte nekem a jogos kérdést.

-Én csak- nagyot sóhajtottam, és közben leültem a kanapéra- nem akarom, hogy ha Mag felnő a szemére vesd hogy miatta nem volt életed, hogy lemaradtál a fontos kamaszkori dolgokról.- tényleg nem akartam- valahol a zsigereimben éreztem- hogy Maggie.nek fájdalmat okozzon bárki is.

- Audrey a kamaszkorom vele fog folytatódni, tudod jól.

-Tudom, de félek, hogy egyszer ,még ez visszaüthet, épp ezért szeretném, hogy másokat is megismerj.

-Audrey, mikor fogsz végre bízni bennem?- ült le mellém.

-Én bízok...- szabadkoztam.

-Nem, nem bízol. hidd el, hogy egy olyan kötelék fűz Maggie-hez, amit nem tudok megmagyarázni.Olyan mintha a szívembe egy horog akadt volna, ami mindig emlékeztet, hogy ő hozzá tartozom.- elmosolyodtam, mikor magyarázat közben erősen gesztikulált, és próbálta nem csak a szavaival,de a mozdulataival, is elhitetni velem.- Hiába találkoznék másokkal, hiába ismernék meg újabb és újabb lányokat, minden egyes pillanatban érezném- és itt a szívére mutatott- hogy a horog egyre erősebben húz, és a másik végén nem egy idegen lány van, akárki is üljön velem szemközt, hanem ő.

A könnyeimmel küszködtem, mikor kimondta ezeket a szavakat. Annyira szépen beszélt. És minden egyes szava szeretettel volt átitatva.

-Légy szíves bízz bennem. Nem fogom őt bántani, csak azért, mert most ő a legfontosabb nekem, ez természetes.

-Jó rendben, és a barátok, nem zavar hogy nincsenek barátaid?.

-Tévedsz vannak, a farkasok mind jó barátaim.

-Tudod, hogy értem.

-Tudom, de nem hiányzik. A legelején mikor átváltoztam, nagyon sokat kellett az aktuális haverjaimnak hazudnom, sőt, véglegesen megszakítanom velük a kapcsolatot, mert valamilyen szinten veszélyes voltam rájuk.- látva ijedt arckifejezésemet, újabb magyarázatba fogott.- Nyugi, Mag-re nem vagyok veszélyes. Már lassan egy éve farkas vagyok, és az idő folyamán már megtanultam kezelni az érzéseimet. Ebben főleg ő segített.

-Ezt hogy érted?

-Mikor bevésődtem Maggie-be, tudtam, hogy valamilyen szinten nagyon is veszélyes vagyok rá, és azt is éreztem, hogy nem bírok nélküle meglenni.Így elhatároztam, hogy erős leszek, és megpróbálok vigyázni rá. Persze bennem van a farkas, de kordában tartom, szájkosárral, pórázzal, és mindennel amivel kell- mosolygott rám.

-A szerelemtől megkomolyodtál. -állapítottam meg egyszerűen.

-Lehet.

-És milyen farkasnak lenni?- kérdeztem fél perc hallgatás után.

-Felemelő, olyan szabadnak érzi magát az ember. Teljesen más mikor ember vagyok, farkasként az ösztöneim irányítanak főleg, persze ott vannak a többiek gondolatai is, és nem mindig kellemes mikor gondolatban a nővéred letorkol, hogy ezt mért így, mért úgy csináltad, de azért nagyon jó.

Még régen Sue mesélte, hogy a lánya is farkas, nem is gondoltam bele, hogy milyen más lehet kettőjük kapcsolata, úgy, hogy mindketten hasonló helyzetbe kerültek.

-Nem kívántad soha, hogy legyél ismét normális ember?

Szomorúan nézett rám.- Talán a legelején volt ijesztő, de ilyenkor mindig arra gondolok, hogy ha nem váltam volna farkassá, akkor nem ismertem volna meg az unokahúgodat- kacsintott rám.

-Irigyellek.- mondtam őszintén.

-Miért?- nézett rám meglepve.

-Hogy ennyire tudsz szeretni, és ennyire boldog vagy.

-Szeretni te is tudsz, meglátod te is leszel majd szerelmes, úgy, hogy majd a boldogságtól madarat lehet majd veled fogatni.

-Az nem olyan biztos- suttogtam.

-Ne legyél ilyen kishitű, szeretni mindenkinek kell. Szerelem és szeretet nélkül nem világ a világ.- biztatott.

Ha tudta volna, hogy mit éreztem az elmúlt napokban talán nem beszélt volna ilyen lelkesen és biztatóan a szerelemről. Szomorúsággal töltött el az egész tudat. Nem kellenek ahhoz Üvöltő szelek, hogy a reménytelenségbe belefásuljak.

-Szia, azt hittem már le sem jössz- szólt Seth a hátam mögé, hátra néztem, és Jasper állt a lépcső alján merőn nézett engem. Néhány pillanatig összekapcsolódott a tekintetünk.

Ekkor döbbentem rá, hogy akkor szokott így nézni, ha érzi az érzéseimet. Amilyen gyorsan csak tudtam ismét elrejtőztem előle lelkileg, de féltem, hogy addigra már túl sokat tudott meg.

- Valami baj van?- kérdezte Seth, Jasper még mindig engem nézett.

- Nincsen, csak lejöttem megnézni, hogy hogy vagytok.- válaszolta halkan.

- Mindenki jól, sehol egy vámpír- rajtad kívül, Maggie alszik- magyarázta Seth és ő is egy nagyot ásított megerősítésképp.

-Jobb lesz ha mész aludni- unszoltam.

-Nem is rossz ötlet- mosolyodott el, és felállt mellőlem, visszament a bölcsőhöz, és a legközelebbi fotelben helyezkedett el.

-Nem félsz, hogy kiakad a derekad vagy valami ilyesmi?- kérdeztem aggódva. Seth felnevetett, a szeme sarkából láttam, hogy Jasper is elmosolyodik.

-Farkas vagyok, ne feledd , és jó nekem így.- kacsintott rám. Lehunyta a szemét , s fél percen belül már békésen hortyogott. Csodáltam őt, hogy milyen gyorsan el tud aludni.

Egy utolsó pillantást vetettem Magre és kimentem a konyhába a könyvért. Ittam egy pohár vizet és a szívem kiugrott a helyéből, mikor megláttam Jaspert mögöttem két méternyire.
Épp az asztalon lévő könyvet lapozgatta.

Általában tartotta a tisztes távolságot, főleg a vérem miatt. A távolság egyszerre volt nekem fájó, és biztonságot adó.

- Csak nem Bella adta? - mutatott a könyvre.

-Mintha nem tudnád- válaszoltam.

-Egy történet miben a bosszú elvakítja a szerelmeseket.- suttogta.

-Ez mai világban sem változott- suttogtam, apám jutott eszembe, aki amiatt a nő miatt képes volt... Hangosat koppant a pohár a pulton, amit hirtelen tettem le, mert féltem, hogy összetöröm a rám törő érzelem hullámok miatt.Próbáltam nem gondolni a szörnyűségekre, de néha akaratlanul is letaglózott az emlék.

- Hé, nyugi- halottam Jasper hangját nagyon közelről. Ott állt mellettem nagyon-nagyon közel, mint aki arra vár, hogy mikor csuklok össze. - Nincsen semmi baj, nyugi.- suttogta és megfogta a kezem.Fejbe vágott az illata. Tudtam és éreztem is, hogy a vámpíroknak kellemes, édeskés illatuk van, de az övé még a többieknél is csábítóbb volt. Eddig sokszor kerültem hozzá egészen közel, de nem éreztem az illatát ilyen intenzíven. Talán az érzéseim erősítették fel ennyire élénken? Lehetséges.Teljesen elkábított.

Nem tudom, hogy mi üthetett belém, de úgy éreztem, hogy a kisangyalom átvette az irányítást a testem felett. Hirtelen kihúztam a kezem az övéből, és arrébb létem egyet. Majd ismét magam voltam. Kicsit távolabbról már nem éreztem annyira az illatát, így tisztábban tudtam gondolkodni.Megütközve nézett rám.

-Semmi baj, már jobban vagyok. Tudom kezelni.- suttogtam.

-Rendben- mondta megértően.

Fájó, és üres volt a köztünk lévő csend, tudtam, hogy nem érti a viselkedésemet, de így volt a legjobb, hálás voltam a angyalomnak, hogy segített.Néztem a régi sokat használt könyv lapjait. Így csukva is láttam, hogy több helyen is leöntötték valamivel. Kávé foltos lehetett. Éreztem, hogy engem néz, de nem mertem, visszanézni, vagy megszólalni. Talán az arcomról próbálta leolvasni az érzéseimet. Úgy éreztem, hogy a csendtől megfulladok.

- Ne érezd magadat zavarban- suttogta.

- Ezt meg miért mondod? - kérdeztem félve.

-Tudod te azt nagyon jól- kezdtem egyre idegesebb lenni.

-Néha kiakadok az emlékektől, ennyi. Már megszokhattátok.- próbáltam másra fogni a viselkedésemet.

-Nem erre gondolok- suttogta.

-Hát akkor mire?- néztem fel végre rá.

-Tudom, hogy mit érzel..- mondta halkan. Éreztem, hogy kihagy a szívverésem, hogy utána akkorát dobbanjon, ami még az utolsó szavainál is hangosabb volt.

Sziasztok! Először is köszönöm, hogy ilyen sokáig vártatok rá, remélem megérte. Köszönöm, Mismouth, hogy biztatsz. Köszönök mindent nektek! Kérlek írjatok véleményt, mert már nagyon ki vagyok éhezve:D
Puszi, Truska