Utó-Karácsonyi Novella:)

Sziasztok!

Mint ígértem itt van a karácsonyi novellám.:) Kicsit késve, de megérkezett. :)

A történet szerint visszaugrunk az időben arra a karácsonyra, mikor Audrey még ember volt.:) Ez volt az első karácsonya a családban.:)

Jó szórakozást hozzá! Ha van pár szabad percetek, írjatok véleményt róla!:) Valamint ne felejtsétek a játékot a 28. fejezetnél.:)

puszi,

Truska

Kis karácsony, nagy karácsony

A csillagszóró fényei és illata töltötték be a szobát. Maggie eltátott szájjal, hatalmas csillogó kék szemeivel nézte a szikrákat. Elérkezett a karácsony. Emmett minden órában küldetésének érezte, hogy elégessen egy csillagszórót Maggie és a saját szórakoztatására. Bár ő inkább Maggie ragyogásában gyönyörködött, mint a csillagszóróéban.

A zenelejátszóból folyamatosan csendültek fel a különböző karácsonyi dalok és azok feldolgozásai. Esme a konyhában tüsténkedett, vele volt Bella és Nessie is. Ők éppen mézeskalácsot készítettek. Miután a fiúk behozták a kétméteres fát a nappaliba, Jasperrel nekiláttunk a díszítésnek.

A sebeim begyógyultak, a bordáim és a lábam is helyrejöttek. Már csak kicsit bicegtem, de azt is inkább óvatosságból. Jasper mégis máshogy látta a helyzetet. Minden egyes alkalommal, mikor úgy látta, hogy az egészségemre veszélyesen mozdulok – tehát akárhányszor, mikor el akartam érni egy ágat – ott termett és kikapta a kezemből a díszt, hogy ő rakja fel inkább helyettem.

- Hé! Ez egyáltalán nem volt messze! Most te díszíted a fát vagy én? – méltatlankodtam, mikor a sokadik üveggömböt kapta ki a kezemből.

- Együtt díszítjük! Te kiválasztod az ágat, én pedig felrakom! – felelte diplomatikusan.

- Jazz, már meggyógyultam! Nem lesz semmi bajom, ha kicsit nyújtózkodom! – sóhajtottam és egy magasabb ágra próbáltam egyensúlyozni egy díszt.

- Alig egy hónapja volt a baleseted, még nem gyógyultál meg 100%-osan! – vette ki a kezemből és pillanatok alatt felrakta az ágra.

- Carlisle, mondd meg neki, hogy nincsen semmi bajom! – fordultam körbe a szobában, Carlisle-t keresve.

- Jasper, a tegnap délutáni röntgen eredménye szerint Audrey bordái tökéletesen összeforrtak – biztosította.

- A látszat lehet, hogy csal! – ellenkezett, és ismét meghiúsította a lázadásomat.

- Nem hiszel Carlisle diagnózisának? – kérdeztem felháborodva.

- Már olyan régóta praktizál, hogy előfordulhat, hogy elnéz valamit.

- Bocsánatodért esedezem Jasper nevében is a bizalmatlanságáért – fordultam a családfő felé.

- Semmi baj, Audrey! Jó látni, hogy Jasper ennyire szeret téged! – mosolyodott el.

- Ja… szeret… Totálisan megakadályoz abban, hogy szabadon dönthessek – puffogtam magamban.

- Mint már mondtam, szabadon dönthetsz afelől, hogy melyik ágra rakod a következő gömböt.

- És ha úgy döntök, hogy a saját kezemmel akarom felrakni az ágra azt a nyamvadt díszt?

- Akkor ebben valóban meg kell, akadályozzalak!

- Hallottátok? – néztem a szobában tartózkodó többi családtagra. Emmett az ölébe ültette Maget és valami karácsonyi mesekönyvet lapozgattak.

- Jaj, Audrey, csak azt ne mondd, hogy nem élvezed, hogy az öcsié az irányítás – mondta a nagymaci nevetve, mire én sértődötten rányújtottam a nyelvemet, és visszafordultam a fához.

- Csináld te! Úgy hamarabb készen leszünk! – nyomtam a kezébe a kezemben tartott fenyődíszt és leültem az egyik fotelbe. – Remélem nincs ellenedre, ha felemelem ezt a nagyon nehéz bögrét - fűztem hozzá és a számhoz emeltem a forró teát.

A következő pillanatban arra eszméltem, hogy eltűnik a kezemből a forró bögre és Jasper térdel előttem. – Ez már több a sokknál… - kezdtem, de a nekem címzett csókjával bennem rekedt a szó.

A csókjával pillanatok alatt elfelejttette velem a korábbi bosszúságomat. Édes volt és határozott, a bőrömön remegni kezdett a levegő, és melegem lett a magas nyakú pulcsimban.

- Skacok! A gyerek előtt ne nyalakodjatok! – kiáltotta Emmet és Maggie szeme elég kapta a kezét.

- Emmett, múlt héten mikor Magre vigyáztatok úgy lekaptad Rose-t, hogy majdnem összetört néhány bútor – szólt Jasper, mikor megszakította a csókunkat.

- Micsoda? Gyerekfelügyelet közben? – hüledeztem.

- Ez egy egyszeri alkalom volt! Maggie különben se figyelt oda! – magyarázkodott a mackó.

- Honnan tudod, ha te másra figyeltél? Nem gondoltam volna, hogy bort iszol és vizet prédikálsz! – ráztam meg a fejemet. – Jasper, szerintem folytathatnánk még… - nyújtottam felé a karomat, mire készségesen visszatért a számhoz.

- Neveletlenek vagytok – morgott magában Emmett.

- Csak boldogok! – mentett ki minket Carlisle nevetve. – Karácsony van! Megérdemlik!

- Díszítünk tovább? – kérdezte elhúzódva tőlem. – Ha túl magasan van az ág… felemellek! – ajánlotta.

- Ez a beszéd! – nevettem fel és visszamentünk fát díszíteni.

***

A könnyeim megállíthatatlanul potyogtak a szememből leírhatatlan boldogságomban.

- Na! Audrey! Ne sírj, mert ha Mag meglát, akkor megijed! – motyogta Emmett az orra alatt, és gondterhelten pillantott a háta mögé, amerről Maggie hangja hallatszódott.

- De én örömömben sírok! – hüppögtem és céltalanul lapozgattam az ölemben tartogatott fotóalbumokat. Az édesanyám és a testvérem arcának látványa egyszerre facsarta össze a szívemet és egyszerre okozott elmondhatatlan örömöt. A sok-sok közös emlék, amit elnyomtam magamban, most ismét felszínre tört. Sőt mi több, ott volt a kezemben megörökítve.

- Sejtettük, hogy örülni fogsz neki – mosolygott rám Rosalie.

- Mikor? Hogyan? – értetlenkedtem és rájuk néztem, bár csak a körvonalukat láttam.

- Akkor szereztük meg, mikor Fremontban jártunk – kezdett bele Emmett.

- A házatokat nem ürítették ki, csak lezárták. Még várják, hátha előkerülsz – tette hozzá Rose.

- Ez nagyon sokat jelent nekem. Köszönöm! – néztem rájuk hálásan.

- Ódji! Ódji! Méjt síjsz? – ugrott oda Mag kétségbeesve. Nagy kék szemeivel úgy nézett rám, mint aki röntgensugár alá vesz, és a szívem mélyéig belát.

- Csak nagyon örülök valaminek – válaszoltam, és az albumokat Jasper segítségével Maggie látóhatárán kívülre helyeztük. Legutóbb, mikor látta az édesanyja fényképét, zaklatott lett. Bár eltelt pár hónap azóta, nem mertem kockáztatni.

- Síjsz, mikoj öjüjsz? De butaság! – rázta meg a fejét elgondolkozva.

- Igazad van, tényleg az – helyeseltem és megsimogattam az arcát.

- Jaspej! Adj neki puszit! – szólította fel a mellettem ülő Jazzt katonásan.

- Mért pont Jasper vigasztalja meg, mért nem én? – háborgott Emmett.

- Mejt ha te megszólalsz, akkoj Ódji bosszankodik, de ha Jazz puszit ad neki, akkoj mosolyog! – jött az egyszerű és őszinte válasz az angyalkámtól.

- Ez tényleg így van… - bólintott a macitestvérünk elgondolkozva. - Látjátok, túl feltűnőek vagytok! – súgta oda nekünk.

Jasper készségesen puszit adott az arcomra, mire lenyeltem a könnyeimet és Maggie-re mosolyogtam.

- Látod? Látod? Igazam volt! Mosolyog! Jaspejnek varázs puszija van! – kiáltotta Mag és mint aki jól végezte dolgát, visszaszaladt az ajándékaihoz.

***

Audrey, jól nézel ki! – kiáltott Bobby és a nyakamba vetette magát. - Hiányoztál kislány! Jól megijesztettél minket a kis akcióddal. Mit gondoltál, te vagy Indiana Jones vagy James Bond női változata? –vetette a szememre inkább cukkolóan, mint feddésként.

- Ne haragudjatok! – sütöttem le mégis a szemeimet.

- A lényeg, hogy jól vagy! Hála nekik – bökött bizonytalanul a vámpírcsaládom felé.

- Igen, hála. Na és találtál helyettem valaki mást a boltba? – váltottam témát, mert láttam, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel. A La push-iak ösztönösen tartották a távolságot Cullenéktől és Bobby számára is – aki tősgyökeres falubeli volt – ez egy nagyon furcsa fordulat volt.

- Igen. A csávó kicsit el van néha veszve. Ráadásul számolni sem tud rendesen. Remélem karácsonyra az anyukájától egy spéci szorzótáblát kap, mert a végén még csődbe viszi a boltomat – húzta el a száját. – Azzal a céllal jöttem ide, hogy meggyőzzelek, vagy meggyőzzem, akit kell, hogy gyere vissza!

- A csődben kételkedem, hiszen egész La Push-t te látod el élelemmel. A visszamenésemmel kapcsolatban pedig… - éreztem, hogy Jasper kezemet fogó keze egy kicsit erősebben szorít. – Én szeretnék, de nem lehet – válaszoltam röviden.

- Ki nem engedi? – nézett körbe a szobában.

- Én – vágta rá Jasper mellettem.

- A munkától nem lesz semmi baja – hozta fel első érvét Bobby. Tudtam, hogy akármit mondd, Jasper akkor is kiharcolja az igazát.

- Mivel a munkahely egy számunkra tiltott területen van, a válaszom még mindig nem – felelte komolyan.

- Vigyázunk rá!

- Igen, ez az előző alkalmakkor is bebizonyosodott – bólintott, de szavaival ellentétben hangjában egy cseppnyi gúny sem volt.

- Nem tarthatja rabságban!

- Higgye el, gondoskodom róla, hogy ne érezze rabságnak az óvatosságomat – mondta és szavait megerősítve közelebb húzott magához.

- Audrey, jól nézel ki! - jött oda hozzám Sue, finoman arrébb lökdösve Bobby-t.

- Köszönöm – mosolyogtam rá.

- Látom, hordod a láncot! – bökött a nyakamban lógó sas medálos láncra. – Örülök, meglásd, ez is segíti a gyógyulásodat! – biztosított. - Nézd Maggie mit hoztunk neked! – fordult a kicsi felé.

- Egy baba! – kiáltott fel Mag elragadtatva, miután kibontotta a csomagot.

- Ma még csak a hatodik – jegyeztem meg az orrom alatt.

- Bemutatom a barátainak! – fordult legújabb zsákmányával a többi ajándéka felé.

- De Maggie! Hogy lehetnének a barátai, ha nem is ismeri őket? – kérdezte Emmett homlokráncolva.

- Hát ők azok a barátai, akiket még nem ismer – felelte diplomatikusan Mag csöppnyi gondolkodás után.

- Azt hiszem, a hölgyemény néha leelőz engem egy körrel logikailag – sóhajtotta Emmett.

- Nem csak téged – nevettem fel.

- Mosolyt kérek! – ugrott oda hozzánk Esme egy fényképezőgéppel a kezében. – Még nincs is közös képetek! – állapította meg komolyan.

- Ezt a hiányt feltétlenül pótolnunk kell! – mondta Jasper és átkarolt majd belemosolyogtunk a kamerába.

***

- Vidd őt fel! – hallottam meg Esme kedves, de határozott hangját a csukott szemhéjamon túlról. Már majdnem elaludtam, de a hangja visszarántott az ébrenlétbe.

- Mindjárt –válaszolta Jasper és tovább simogatta a vállamat. A mellkasára dőlve feküdtem. Maggie már rég elaludt, a vendégek hazatértek.

- Őt is lefárasztotta ez a nagy nyüzsgés – állapította meg Esme szelíden.

- Egyszerűen csak emberi – mondta Jasper lágyan.

- És ez neked nagyon tetszik – jött a következő megállapítás. Még félálmomban is hallottam, hogy mosolyog.

- Igen. Végre vigyázhatok valakire – sóhajtotta, és közelebb húzott magához.

- Jó látni, hogy ennyire szeretitek egymást!

- Nem akarom, hogy baja essen! Úgy érzem, hogy ha történne vele valami, akkor darabjaimra hullanék. Olyan ő nekem, mint egy erős ragasztó, ami egybetartja a csonkolt bensőmet – magyarázta akadozva.

- Ez aztán a hasonlat – kuncogott Esme.

- Bocsánat - suttogta Jazz zavartan.

- Nem. Azt hiszem, értem mire gondolsz. Én állandóan ezen aggódom, hogy valami bajotok lesz. Féltelek titeket, és igen az én legerősebb ragasztóm Carlisle.

- Hát szívem, nekem még senki sem mondott ilyen szépeket. – hallottam meg a távolban Carlsile hangját is. Küzdenem kellett, hogy még ne aludjak el.

- Na felviszem őt – mondta Jasper és éreztem, ahogyan átkarol és pár pillanattal később a párnáim közé fektet. - Boldog karácsonyt, Szerelmem! – suttogta jól hallhatóan és egy puszit nyomott a homlokomra.

Boldog karácsonyt! – gondoltam én is, de kimondani már nem tudtam, mert nem bírtam tovább egyensúlyozni a tudatom peremén. Lassan elaludtam.