Karácsonyi ajándék - 3. jelenet

Sziasztok!

Köszönöm szépen az őszinte hozzászólásokat! A mai nap ezt a jelenetet csatolom.:):) Ami szó mi szó, picit rövidebb lett.:)
Ezt A. Kata kérte tőlem még karácsonyra.:) Még tartozom Kisildikónak - mint nyertesnek- egy jelenettel, amit nem felejtettem el, de kicsit nehezebb azt megcsinálni, mert ő más jellegűt kért, mint a többiek.:) De azt is meg fogjátok kapni előbb-utóbb.:)
A mai nap nagy részét a tanulásra akarom fordítani, de igyekszem este holnapra is kreálni valamit.:) A legnagyobb gondom az, hogy mindent szívesebben csinálnék, csak tanulni ne kellene...:D:D:D Ha bármi változás lesz, jelezni fogom!:)

Nem húzom tovább az időt! Jó olvasást! És továbbra is kíváncsi vagyok a véleményetekre!:)

Továbbá ennek a jelenetnek van egy második része is.:) Kíváncsi vagyok, hogy szeretnétek-e, hogy azt is hozzáírjam?:) A válaszokat odalent várom.:)

A végzet könnyei – 12. fejezet

(Jasper szemszög)

- részlet-

Elfojtott vágyak

Némán ültünk Edwarddal az egyik kivett szobában. Én az ablakon néztem kifelé. A fák között ki tudtam venni Esme és Carlisle alakját. Egyszer csak Bella lépett be a szobába. Edward merev testtartásából rögtön életre kelt és vágyakozva felé nyújtotta a kezeit.

- Audrey hol van?- szegeztem neki a kérdésem.

- Fürdik. Nincs semmi baja - jelentette ki.

- Ott hagytad egyedül? – néztem rá ijedten.

- Most álljak fölötte? Nagylány már, le tud egyedül is zuhanyozni - vágott vissza Bella csípősen. Feszült volt, mert Nessie-t La pushban hagytuk, éreztem rajtuk az aggodalmat és a féltést is.

- Nem úgy értettem, csak felügyelet nélkül hagytad… - magyarázkodtam.

- Ha ennyire aggódsz érte, menj át hozzá – bökött az ajtó felé Edward.

- Igen, és kérj tőle bocsánatot. Szörnyen viselkedtél ma vele. Egész úton zaklatott volt – jegyezte meg Bella. Az egész családomban két ember volt, aki bűntudatot tudott bennem ébreszteni, az egyik Esme, a másik pedig Bella. Így magamban puffogva magukra hagytam őket és halkan kopogva benyitottam a másik szobába. Hallottam a víz csobogását és Audrey dúdolgatását is. Egy őrült pillanatomban elképzeltem őt, ahogy… Megráztam a fejemet, de nem tudtam elmulasztani azt a tompa irigységet, amit a testén legördülő vízcseppek iránt éreztem. A fejemhez kaptam és megdörzsöltem a szememet. Mélyeket szippantottam a levegőből, ami nem segített a helyzeten, mert egész elmémet beöltötte az illata. Közben hallottam, hogy elzárja a csapot és kilép a kőre.

Leültem az ágy szélére és elgondolkoztam azon, amit Bella mondott. Tényleg ennyire szívére vehette, hogy a másik kocsiban utaztam? Nem volt jó ötlet tőlem… Nem akartam őt megbántani.

Halk motoszkálást hallottam bentről. Próbáltam nem elképzelni őt törölközés közben, és illőbb dolgokra gondolni, miközben rá vártam. Egyik sem sikerült túlzottan...

Egyszer csak egy ijedt sikkantást hallottam bentről. Amilyen gyorsan csak tudtam, felugrottam és feltéptem az ajtót, minden lehetséges veszélyre felkészülve.

- Mi történt? – kérdeztem, miközben körbepásztáztam a csöppnyi fürdőszobát a veszély után kutatva.

- Tüntesd el!- szólt vékonyka hangon és a tükör felé mutatott. Egy kis sáska ugrált egyre messzebb tőlünk.

- De hisz’ ez csak egy sáska! – állapítottam meg, de láttam rajta, hogy még mindig nagyon ijedt. – Biztos ezen a kis ablakon jött be – mondtam, felmutatva a kis nyitott ablakra. Audrey követte a pillantásomat, majd remegve visszatekintett a szerencsétlen állatra. - Erdő mellett előfordul az ilyesmi – igyekeztem lecsillapítani a szívverését.

- Nem érdekel, hogy mi, csak vidd innen!- sikkantott még mindig magas hangon. Egész testében remegett, ezért úgy döntöttem megkönyörülök mindkettőjükön, és elkapva a sáskát kivittem a szobába. Ott kinyitottam az ablakot és kiengedtem a szabadba. Néhány másodperc múltán már vissza is tértem hozzá, sáskamentesen. Még mindig a csempének támaszkodva állt kipirult arccal, szaporán verdeső szívvel, remegve.

- Hova vitted? – kiáltott rám.

- Kiengedtem az ablakon - válaszoltam egyszerűen.

- És becsuktad magad után az ablakot? – kérdezte és láttam, hogy újabb remegéshullám fut át rajta. Ennyire fél egy apró állattól?

- Persze, hogy becsuktam - nevettem fel. Csak ekkor vettem észre, hogy egy világoskék törülközőt tekert maga köré. Láttam, ahogy a vállán a kulcscsontja irányába lefolyik egy vízcsepp, mire nagyot nyeltem. – Akkor azt hiszem, én megyek is - suttogtam kiszáradt torokkal.

- Ne! – állított meg. Meglepve néztem rá, nem mintha nem maradtam volna szívesen, de nem tudtam elképzelni, hogy még mit akarhat. – Mármint, nézz körbe, nincs még itt valami állat? – magyarázkodott lesütött szemmel.

Csodálkozva vettem észre, énem kicsi része sajnálja, hogy „csak” ezért hívott vissza, de mosolyogva teljesítettem a kérését. Ahogy belenéztem az ijedten csillogó szemeibe, nem tudtam megállni, hogy ne vicceljem meg. – Audrey, ne mozdulj! – mondtam, miközben a feje fölé szegeztem a pillantásom.

Igazság szerint nem gondoltam át teljesen a viccet, mert nem számítottam az ezt követő reakciójára. Visítva indult meg felém, és a vizes csempén kis híján hanyatt esett. Reflexszerűen kaptam utána, és állítottam stabil állásba. Még mindig az ijedtség hatása alatt remegve kapaszkodott az ingembe és szemével a fenyegetést kereste.

– Hol? Hol? – kiáltotta ugyanazon a tündéri magas hangján, mint az előbb is, és nem tudtam elfojtani a mosolyomat. Megállapodott a tekintete rajtam és láttam a szemében, hogy az ijedtsége méregbe csap át. .

– Te! Te! – lökött el magától, de még mindig fogtam őt könyökénél fogva, mert a csempe ugyanolyan veszélyt jelentett számára, mint nem sokkal ezelőtt.

- Ne haragudj! Ezt nem bírtam kihagyni! – vigyorogtam rá, majd látva édesen morcos pillantását, uralkodtam az arcvonásaimon.

- Majdnem a frászt hoztad rám – vetette a szememre.

- Tévedés! A sáska hozta rád a frászt – pontosítottam, de igyekeztem enyhíteni a haragját. – Jól vagy? – kérdeztem lágyan, mire elakadt a lélegzete.

- Persze – válaszolta, de nem nézett rám. - Csak elszoktam az ilyen állatoktól. Forksban miattatok egyáltalán nem találkoztam ilyenekkel – magyarázkodott.

- Szóval félsz a rovaroktól – jelentettem ki, és egyszerre nagyon megszerettem ezt az aranyos tulajdonságát.

- Ez nem vicces. Az a sáska mutáns méretű volt! – kiáltott fel megremegve.

- De most már elhiszed nekem, hogy nincs több csúszómászó itt?- érdeklődtem mosolyogva, és kisimítottam az arcából egy hajtincset, hogy jobban láthassam az igéző kék szemét.

- El…- suttogta halkan. A tekintetünk találkozott és elmerültem az oly nagyon áhított szempárban, ami egyszerre telt meg boldogsággal, megkönnyebbüléssel és vágyakozással. Az este felgyülemlett feszültségem kitörni készült. A tekintetem a szájára tévedt, és nem tudtam megálljt parancsolni magamnak. Óvatosan értem hozzá nehogy elijesszem, de attól eltekintve, hogy szíve kétszeres iramra kapcsolt, mozdulatlan maradt. Megkönnyebbülés volt végighúzni a száján a sajátomat, Óvatosan, lágyan, mintha egy törékeny porcelánbaba lenne – hiszen hozzám képest az is volt. A kezem a hajába túrt, ami még mindig nedves volt, mire átölelt és közelebb lépett hozzám. Annyira finom volt az illata, a haja eperillatú, s a bőre pedig ontotta magából azt a hívogató könyörtelen aromát, amitől megőrültem.

Végigsimítottam a nyakán és a hátán, úgy éreztem, hogy a bőre és az ujjam között szikrák pattognak. Nem akartam abbahagyni a csókot, de mégis eltávolodtam tőle, feltérképeztem a nyakát, és épp engedve a kísértésnek, óvatosan megkóstoltam a vállát a nyelvemmel. Halk nyögésszerű sóhaj tört fel belőle, és ettől tértem csak magamhoz. A másik kezem görcsösen kapaszkodott a törölközője szegélyébe, és míg egy részem nagyon tiltakozott az ellen, hogy elengedje őt, végül hátra léptem. Elalélva tántorgott hátra, és kapaszkodott meg a mosdóban, őrültem, hogy nem csúszott meg és nem kellett utána kapnom, mert az egy őrült lavinát indított volna el ismét közöttünk.

Nem bírtam a szemébe nézni, elég volt a saját csalódottságomat érezni, csak kifordultam a fürdőszobából és becsuktam magam után az ajtót. A fának támasztottam a homlokomat. Igyekeztem megnyugodni és nem gondolni az ajtó túloldalán álló zaklatott lányra. Nem tehettem… ezt tudtam jól, annak ellenére, hogy minden porcikám utána kiáltott. Ehhez én túlságosan veszélyes voltam, nagyon veszélyes...