Az utolsó reménysugár- 17. fejezet

Rózsatövisek

Néhány pillanatra szükségem volt, míg feleszméltem a sokkból. Nem elég, hogy bekövetkezett, amitől a legjobban féltem, de ráadásul még ilyen magabiztosan is néz. Valószínűleg az arcomról akar leolvasni valamit. Azt várhatja...Próbáltam természetesnek tűnni, és előre rettegtem a beszélgetésünk következő részétől.

-Ezt most úgy mondtad, mintha nem tudnám- próbáltam összezavarni.

- Mit nem tudnál?- kérdezte, kitágult szemekkel.

- Hogy érzed az érzéseket. Ha érzed őket, nem kell úgy bejelenteni, mintha az Oscar-díj átadáson lennénk. Persze, hogy érzed néha az érzéseimet. na bumm- próbáltam lassan meghátrálni az ajtó felé, miközben beszéltem..

-Ne tégy úgy mintha nem tudnád.- sóhajtott, és összefonta a kezeit a mellkasa előtt.

-Rendben, majd holnap megbeszéljük, már későre jár- indultam el az ajtó felé.

-Audrey- és egy szempillantás alatt a konyhaajtónál termett, esélyt sem hagyva a szökésre.- Ezt meg kell beszélnünk, most!- Mit vártam? Természetes, hogy nem hagyja annyiban a dolgot.Én is ezt tenném a helyében, de nem hagytam magam olyan könnyen.

-Mégis mit? Hogy tudok érezni?

-Audrey, tudom, hogy milyen érzések kavarognak benned, és ez nem baj, de...- Jaj ne, a DE szócska után mindig valami elviselhetetlen, jön, most következik a nagy ok ami miatt nem lehet.

-Figyelj előtted áll egy egész éjszaka, szépen csinálj az érzéseimből lélekelemzést, és most hagy menjek aludni, majd reggel kiragaszthatod a falra.- próbáltam kisurranni mellette.

-Nem mész sehova.- mondta ellentmondást nem tűrő hangon.

Feladtam, nincs menekvés. Most jön életem egyik legkínosabb beszélgetése.

- Jó rendben itt vagyok, mondd, mit éreztél, vagyis éreztem...- sóhajtottam megadóan.Leültem az egyik székre, és elkezdtem piszkálni Bella könyvének a rojtos szélét. Mindent elkövetve, hogy továbbra is kerüljem a pillantását.

- Audrey, úgy gondolom nem kellene ezekbe az érzésekbe bele élned magad, hiszen mindenki tudja, hogy teljesen felesleges.- állapította meg.

-Mi?- néztem rá. Mégis hogy beszélhet így az iránta érzett érzéseimről?

-Figyelj jól tudjuk, hogy úgysem lehet ez a dolog teljes, a plátói szerelemmel meg csak magadat emészted.- mondta egyszerűen, mintha értenem kéne. Pedig csak egyre zavarosabb volt az egész.

-Ezt most hogy érted?- kérdeztem. Úgy beszél, mintha nem is zavarná.

- Audrey, én érzem, hogy milyen erős az ő kapcsolatuk, és nem tudod áttörni a falat, akármit mondasz, és te csak a felesleges harmadik lennél.- miközben beszélt, közelebb jött hozzám.

-Jasper, te most miről beszélsz?- értetlenkedtem.Milyen harmadik, mi van?

- Audrey, ne próbálj ködösíteni, biztosan tudom, hogy mit érzel, szóval hallgass végig.- mondta komolyan.

-Végig hallgatnálak ha érteném, hogy miről beszélsz.- mondtam.Jobban zavartak ezek a mondatai, mintha azt próbálta volna megmagyarázni, miért nem szerethetem őt.

- Azt mondom, hogy a bevésődés ellen nem tudsz semmit se tenni.

- Milyen bevésődés?- teljes volt a káosz.- Nem vagyok én farkas- ugrottam fel a székről.

- Persze, hogy te nem vagy az, de Seth igen, és...

-Tessék?- kiáltottam fel, kicsit hangosan. Halottam, hogy Maggie megfordul a kiságyában, a szájába veszi a cumit, és alszik is tovább.Miután ismét csend lett a nappaliban, folytattam- Mi, ezt nem értem, hogy jön ide Seth?

- Tudod te azt nagyon jól- mondta még mindig olyan magabiztos fejjel, mint eddig.

-Képzeld el nem tudom- néztem rá értetlenül.

- Tudom, hogy szerelmes vagy Seth-be.- mondta ki a világrengető ötletét.

- Mi?- sikkantottam. Erre a hangra pedig Seth horkantott egy nagyot a foteljében.

-Mielőtt felébresztesz mindenkit, törődj bele, tudom a kis titkodat.- mondta somolyogva.

-Nincs semmiféle kis titkom.Hülyeségeket beszélsz.

-Igenis éreztem, amit éreztem- mondta.- halottam miről beszélgettetek. Arról akartad meggyőzni, hogy randizzon másokkal is. Csodálom, hogy nem tűnt fel neki, hogy magadra gondoltál.- bizonygatta.Csak ekkor tudatosult bennem, hogy félreértés áldozata. Igen érzi az érzéseimet, vagyis azt hogy elmondhatatlanul odavagyok érte- minek is tagadjam? -de azt nem tudja, hogy kibe, és következtetett. Rosszul.Én Seth-tet tényleg Mag miatt győzködtem, mert valahol féltem az unokahúgom.

Hisztérikusan felnevettem, a megkönnyebbültség, mint egy vasgolyó úgy suhant végig a gerincemen. Nem tudja. Nem vette észre, hogy ő az. Ilyen szerencsém nem lehet...vagy mégis. Rásandítottam a nevetés közben, aggódva fürkészte az arcomat. Úgy döntöttem belemegyek a játékba. Legalábbis ráhagyom, nem hazudok, nem mondom, hogy igaza van, egyszerűen, csak a hamis gondolatai között hagyom. Így jobb lesz mindenkinek. Mire rájön, hogy tévedett, már ki is szerettem belőle. Abbahagytam a nevetést, és vigyorogva farkasszemet néztem vele,állta a pillantásomat. Percekig álltunk a konyhapult két végén, és néztük egymást. Lassan ott tartottam, hogy elolvadok a pillantásától,az aranybarna szemeitől,aztán félrenézett meghagyva engem saját halmazállapotomban.

-Audrey, ezt most azonnal abba kell hagynod. Ő nem fog szeretni téged. Ő az unokahúgodat szereti.- Mondta kioktatóan. Mintha én nem tudnám.

Nem szóltam semmit, összeszorítottam a szám, és csak néztem őt.

-Audrey figyelsz te rám?- nézett rám dühösen. Tetszett, hogy ennyire foglalkozik az érzéseimmel.

-Persze- mondtam halkan.Vigyázva, hogy ne ébresszek fel senkit. Most az én kezemben volt az ütőkártya, de ő ezt észre se vette.

- Akkor? Értettél ebből valamit amit előbb mondtam- kérdezte, szinte könyörögve.

-Persze, értem- Megköszörültem a torkom,és arra készültem, hogy ha kell ismét farkasszemet nézek vele.- Mióta aggódsz a lelki világom miatt ennyire?

-Audrey, egy szerelmi csalódás nem igazán tenne most neked jót.- mondta őszintén. A vicces az volt, hogy tényleg csalódni fogok, csak abban, hogy őt szeretem. Kicsit elkomorultam, és ő ezt győzelemnek vehette, mert diadalmasan elvigyorodott.

-Megyek aludni- kaptam fel a könyvet az asztalról, és az ajtó felé indultam, ezúttal nem állta el az utamat, de utánam szólt.

-Audrey- mondta halkan. A nevem olyan édesen hangzott a szájából, hogy beleborzongtam.

-Mondjad.-megpróbáltam feltűnés nélkül válaszolni.

-Kérlek gondolkozz el azon amit mondtam- olyan arcot vágott, hogy már azt vártam, hogy térdre veti magát, és összetett kézzel könyörög nekem. Tényleg azt hiszi, hogy szerelmes vagyok az unokahúgom jövendőbelijébe.

-Rendben, -mondtam ünnepélyesen és kivonultam a konyhából, magányra ítélve őt.

Amilyen normálisan, csak tudtam felmentem a szobámba, ami egykor Edwardé volt. Becsuktam az ajtót és mélyet sóhajtva lerogytam a földre. Utáltam sötétben lenni, de ebben a szobában sosem volt igazán sötét. A négy fal közül kettő helyett üvegablakok voltak, így rá lehetett látni a fák alkotta rengetegre, és messzebb a hegyek csúcsai is látszódtak kicsit, persze csak nappal. Éjjel a nagy feketeségből néhol egy egy fénysugár szökött be a szobába, jelezve, a hold helyét az égen.

Ültem a földön, és megpróbáltam lélegezni, emberi módon. Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek. Hát persze ő pasiból van, mit vártam- szólalt meg a fejemben az angyalka. Hiába érző, még az érzéseket se ismeri igazán.De így lesz a legjobb- suttogta az angyalka. Legszívesebben felugrottam volna, és feltépve az ajtót lekiáltottam volna neki, hogy szeretem. Éreztem a bizsergést a lábamban, és már majdnem megtettem, mikor az angyalkám rám szólt hogy ne legyek már gyerekes. Ezt nem tehetem. A sors úgy akarta, hogy ne jöjjön rá, tehát nem is szabad hagynom, hogy kiderüljön.

Felálltam, és a sötétben odatapogatóztam az ágyamhoz- amit a fiúk vettek nekem, mert ebben a szobában, mikor ide lettem "száműzve" csak egy heverő volt. Sikerült belerúgnom Maggie egyik játékába, ami hangos zenebonába kezdett, de egy újabb rúgással hatástalanítottam.
Felkapcsoltam a villanyt,lehasaltam, és olvastam tovább. Tudtam, hogy nem fogok tudni elaludni. Hosszú órákon át, csak olvastam, és elmerültem Heatcliff és Catherine reménytelen történetébe. Aztán elaludtam.

-Nézd csak Maggie ez a térdem. - Magyarázta Seth Magnek másnap reggel.- Mondd szépen: térd.

-Téééd!- kiáltotta Maggie.

-Ügyes vagy- mondta mosolyogva Rosalie. - Mi van most Sethnek? - kérdezte a kicsitől.

Mag tágra nyílt szemekkel nézett Rose-ra, mint aki nem tudja a gyökmegoldó képletet.- Mivan- suttogta.

- Szünet van neki. Nem jár iskolába. Szünet. Szüüünet.

-Szüneee- ismételte Maggie.

-Igen Maggie, tanuld meg ezt a szót, mert ha felnősz szeretni fogod!- kiáltottam neki a fotelből.

-Maggie, akkor mi van nekem?- kérdezte tőle az indián fiú, megerősítve,az előbb tanultakat.

-Tédeeee- kiáltott a kis angyalkám.

-Jól van megeszlek, nagyon ügyes vagy, nem pont erre gondoltam, de igazad van.- mondta mosolyogva Seth- most viszont mennem kell- állt fel, és adta át a kicsit, Rose-nak.

-Hova mész?- kérdeztem meglepve.

- Le a partra, szörfözni. A fiúkkal szoktunk, most azt hiszem csak Quil jön.- magyarázta.

-Tudsz szörfözni?- kérdeztem meglepve.

-Persze- mondta mosolyogva- hiszen tengerpart mellett nőttem fel. Ha akarod egyszer téged is megtanítalak nem nagy cucc.Na sziasztok.

-Oké szavadon foglak- kiáltottam utána, mikor már rég becsukta az ajtót.

Jasper sokatmondó pillantást lövellt rám a kanapé mögül, ahol éppen Nessie-vel, s Edwarddal építettek kártyavárat.Résnyire összehúztam a szemem válaszul.

Sajnos az éjszaka alatt nem tett le újdonsült elméletéről.Minden egyes pillantásával érzékeltette, hogy figyel rám.

Kocsi ajtó csapódást hallottam kintről. Bella jöhetett haza. Meglátogatta reggel az apját.

-Sziasztok- jött be vidáman. Meg sem várva a választ, egy nagy teddy macit húzott ki a kezében lévő zacskók egyikéből- Maggie, nézd mit hoztam neked, nem tudtam ott hagyni.- Az utóbbit inkább csak nekem mondta, mentségként.

Maggie boldogan nyúlt az ajándékához, megfogta, és édesen átölelte.- Mit mondd a maci?- kérdezte tőle Rosalie.

-Szia- mondta Mag magától értetődően.

-Hát igen az intelligens macik így köszönnek. - mondta nevetve Bella.- Audrey,- fordult felém- apu üzeni, hogy munka után átjön hozzád.

-Csak nem?- néztem rá reménykedve. Charlie hónapokkal ezelőtt megígérte, hogy utána jár mi történt, miután elmenekültünk.

-De igen, szerzett információkat a nővéredékről.- Az emlékek ismét utat törtek maguknak a szívemhez.Ha más szájából halottam a családtagjaimról, úgy éreztem, hogy kivűlről akar megőrölni a bánat. Letettem a könyvet az ölemből, átöleltem a lábam, és miközben beletemettem az arcom elkezdtem ringatni magamat. Harcoltam ellene, le akartam győzni, de csak akkor tudtam emberien létezni, ha tabuként kezeltem magamban a témát, ha nem foglalkoztam vele.

-Audrey, nyugodj meg- halottam mellőlem Jasper hangját, mikor végig simított a karomon, felugrottam és leráztam magamról.- Audrey, semmi baj, csak én vagyok az.- tette fel a kezét. Persze, hogy tudtam, hogy ő az. De nem akartam, nem mertem érezni őt, mert mindenkinek jobb ha tartjuk a távolságot.

Ugyanolyan értetlenül nézett rám, mint este, szerencsére Bella mentett ki szorult helyzetemből..

-Akkor én most elrabolom ezt a lányt- tette a vállamra Bella a kezét.Kiszakítva állapotból, ahova kerültem.

- Hova? mi?- néztem rá ijedten.

-Nyugi, csak a házunkig, kertészkedünk- kacsintott rám.-Maggie remekül ellesz Rosalie-val.- Rose megerősítésképp vadul bólogatott, miközben Maget itatta cumisüvegből.- Na gyere- fogta meg a kezemet.

Megadóan mentem vele, ő pedig húzott maga után. A házuk vámpír tempóval pár perc volt, de az én tempómmal jó tizenöt húsz percig is tartott. Nem szólt út közben semmit, csak alkalmazkodott hozzám.

-Tényleg kertészkedni akarsz? -tettem fel a meglepett kérdést mikor a kis meseházikójuk elé értünk. Legutóbbi alkalmakkor is észrevettem, hogy a kertjükben sok- sok szebbnél szebb virág található, amik ha egyszerre virágoztak, bódító illattal lengték körbe a házat és a környéket. Mivel most jócskán benne voltunk az őszben, így csak a virágtalan tövises rózsabokrok szúrtak szemet.

-Hát persze- mondta nevetve, és embertelen gyorsasággal elő is kerített valahonnan két metsző ollót.

-Mit csinálunk?- néztem rá félve az ollókra.Lassan kezdett beigazolódni a sejtésem.

-Lemetsszük a rózsákat, ott ahol bimbózik, hogy jövőre új hajtások jöhessenek rá. Már egy hónapja meg kellett volna csinálnom, de Nessie lefoglal, és egyedül nem olyan jó.Szerencsére Forksban mindig ugyanolyan nyomott az idő az őszi hónapokban, így egy hónap csúszás még nem számít.-a kezembe adta a metsző ollót- Így legalább beszélgethetünk.-mondta és közben az ujjai közé fogott egy rózsaágat lemetszve a tetejét.- Így ni- mutatta.

- Jó- mondtam megadóan. Végülis ez a dolog amit így csinálhatok, hogy közben nincs a közelembe egy férfi sem.Félve közelítettem a tüskés rózsákhoz.

-Ne félj- mondta nevetve- nem bántanak.Azt a metszőollót meg fogd meg magabiztosan, mert most úgy nézel ki mint egy nyomozó aki a gyilkos fegyvert fogja vigyázva, nehogy rajta maradjon az ujjlenyomata.- csodáltam, hogy ilyen könnyeden, és vidáman beszél.

-Nem tudtad, hogy ahol lehet én megsebzem magam? A rózsák pedig a legjobb eszközök erre- mutattam rá aggódva.

-Ne félj, nem lesz semmi baj, csak csináld- mondta biztatóan.

-Rendben- és nekiálltam a feladatnak- Miről akarsz beszélgetni?- érdeklődtem, de közben le sem vettem a szemem az áldozataimról.

-Hogy haladsz a könyvvel?-kérdezte először.

-Remekül. - mondtam az orrom alatt.

-Látom nem tetszik- mondta somolyogva.

-Nem igazán- vallottam be.- Egyáltalán te mit szeretsz benne ennyire?- szegeztem neki a kérdést, egy pillanatra félbehagyva a munkámat.

-Mert nagyon érdekes, hogy olyan emberek akik hihetetlenül szeretik egymást, épp a csalódások miatt hideg érzéketlen, bosszúálló és kegyetlen vadakká válnak- látva grimaszomat folytatta- vagy direkt szeretet nélkül, durván nevelik a másik árváját, hogy tönkretegyék az életét.

-Hát ez tényleg remek.-suttogtam, tudtam,hogy meghallotta, de nem foglalkozott vele.

-Igen, kicsit durván hangzik, de gondolj bele, egyszerre mutatja be az írónő a kemény, kegyetlen énjüket, és a gyenge, másikra vágyót is.

- Micsoda ellentét- suttogtam ismét.

-Pedig ha jobban átgondolod a természetük is olyan, mint az időjárás ahol élnek. Ez benne a tökéletes.

-Nem az én világom ez a sok önmarcangolás- mondtam halkan.

-Pedig most elég közel állsz hozzá- jegyezte meg.

-Nincs szó semmiéle önmarcangolásról.- bizonygattam.

-Biztos vagy benne?- nézett rám mosolyogva.

-Igen.- mondtam kurtán.

Néhány percig nem szóltunk semmit. Hősiesen harcoltam a tüskék ellen, és már azt hittem, hogy győzni fogok fölöttük, mikor Bella ismét megszólalt.

- Miért baj az, hogy szereted őt?- kérdezte halkan. Meglepetésemben rosszul fogtam meg az egyik rózsa szárát, és az egyik ujjamon élesen felkarcolta a bőrt, kiserkent a vérem, felszisszentem.

-Jól vagy?- közelített felém Bella.

-Ne, ne gyere közelebb, minden rendben, csak vérzek, maradj ott ahol vagy- tartottam az épp kezem magam elé védekezően.Kicsi volt a seb, de tartottam attól, hogy felébred a vámpír énje. Nem is magamat féltettem, hanem inkább őt.

-Audrey, semmi baj, ne félj tőlem, nem bántalak.- és magabiztos léptekkel elindult felém.- Mutasd- nyúlt a sérült kezemhez.A kezébe vette az ökölbe zárt kézfejemet, és szépen finoman, kinyitogatta az ujjaimat. Az ujjamból, még mindig szivárgott a vér, figyeltem az arcát. Egy apró pillanatra, mintha elsötétültek volna aranybarna szemei, majd mikor mosolyogva rám nézett ismét ugyanolyanok voltak, mint legutóbb.

Elővett a zsebéből egy papírzsebkendőt. A vámpíroknak mióta van szükségük papírzsepire? - vetődött fel bennem a kérdés. Az ujjam köré csavarta, és maga után húzott az ajtóhoz. Leült az egyik lépcsőre és maga mellé mutatott.

- Ne félj tőlem. Ülj le kicsit, és nyugodj meg.-mondta biztatóan. csak most vettem észre, hogy kapkodva szedem a levegőt.

Leültem mellé, és az kezembe temettem az arcomat.

- Nyugi nincs semmi baj.- suttogta, és a hátamat simogatta közben.

- Ne haragudj, én tényleg nagyon sajnálom, én nagyon béna vagyok. Nem...nem kellett volna belemennem ebbe.- dadogtam.

-Audrey, nincs semmi baj, mindenki jól van. Vegyél mély lélegzeteket.- Miközben azt tettem amit mondott, Magamat ostoroztam tovább, hogy miért voltam ilyen figyelmetlen.Ez az én formám. Mindig megtalálom azt az utat, ahol könnyen és hatásosan megölethetem magam.

-Audrey, nyugodj meg szépen- Ült szorosan közel hozzám, és átkarolt.

Hogy lehet ilyen megértő amikor kis híján tönkretettem az egész életét, és az életstílusát? Túl jó.Túlságosan jó hozzám.

Percekig csak ültünk nem szólt semmit, és az én pánikolásom, is alábbhagyott.

- Még nem válaszoltál a kérdésemre- emlékeztetett egyszer csak.

-Én nem tudom, mire gondolsz, nem értelek- próbáltam kimagyarázni.

-Miért baj, hogy szereted őt?- tette fel ismét ugyanazt a kérdést.

-Bella tudod nagyon jól, hogy mindannyiótokat szeretlek, és...

-Jó akkor máshogy kérdezem, bár tudom, hogy tudod, hogy mire gondolok. Miért baj az, hogy beleszerettél Jasperbe?

-Én... én nem szerettem bele, én csak...- kezdtem -de félbeszakított.

- Nekem nem kell magyarázkodnod, tudom, amit tudok.

-Én nem..-kezdtem megint, majd, mikor belenéztem magabiztos, mosolygó szemeibe feladtam.- Edward?

-Hát már az elején sejtettem, de való igaz, hogy ő erősített meg.De ne haragudj rá, az én bűnöm, egyszerűen kihasználtam, hogy a feleségének nem tud ellenállni.- Felnevettem.

-Nem haragszom rá. Gondolom elég feltűnően viselkedtem, és gyerekesen.

-Nem vagy gyerekes, csak szerelmes, és ez jó.

-Mi?- kaptam fel a fejem,,- Dehogy jó, és csak hogy tudd, rajta vagyok az ügyön, hogy kiszeressek belőle.- bizonygattam.

-És hogy haladsz?- nézett rám ártatlanul.

-Jól. Nagyon is jól...-mélyet sóhajtottam- reménytelen eset vagyok- vallottam be, és ismét a kezembe temettem az arcomat.

-Dehogyis! Nem vagy az- bizonygatta.- Tehát miért baj?

- Jaj, Bella, ez az egész abszurd. Most halt meg a felesége. Éppen próbálja feldolgozni a halálát, nélküle élni.

- És ebben nagy részt te segítettél neki.- mutatott rá.

- De ezt nem szabad. Miatta, és Alice miatt sem.

- Alice meghalt.- mondta ki.

-Épp ezért. Mintha hátba támadnám a barátnőmet.És ember is vagyok.

-De nem támadod. Egyszerűen beleszerettél egy vonzó, helyes facér pasiba, aki a férje volt. De ő már nem él.- miközben ezt mondta, kereste a tekintetemet.- Az emberségről pedig ráérsz akkor aggódni, ha közelebb kerültök egymáshoz.

-Az egészből nem következik más, csak félreértések.- suttogtam.

-Miért?-ráncolta össze a szemöldökét.

-Ez az info még nem jutott el hozzád? Jasper azt hiszi, hogy Seht-tet szeretem.

Bella felkacagott.Jó másfél percig csak ült és nevetett.

-Ezt most nem mondod komolyan?- kérdezte nevetve.

-De igen.

-Pasik- kuncogta, csak azt nem látják, ami a szemük előtt van.

-Nem baj, legalább lesz időm kigyógyulni belőle.

-Audrey, a szerelem nem egy betegség, vagy átok. A szerelem egy ajándék. Hiába küzdesz ellene, hiába próbálod legyőzni, nem fog sikerülni, mert a szerelem, nem egy kaloda, amibe bezárnak. Egy olyan érzés ami körbefonja a lelkedet, és boldog vagy tőle. Ne harcolj a boldogság ellen.

-Akkor mégis mit csináljak?

-Az Üvöltő szelekben az írónő úgy oldotta meg, hogy végül csak a bosszú maradt belőle, a szerelem lassan elhalványult, de ott maradt a nyoma. A végén is visszaköszön.Ne hagyd, hogy ez történjen. Csak vigyázz arra, hogy a szereteted , a szerelmed ugyanolyan maradjon. Aztán ha a sors tényleg egymásnak szánt, úgyis egymás karjába terel titeket.Várj, egy pillanat. - és ez a pillanat tényleg csak egy másodperc töredékéig tartott. Mikor visszajött a kezében volt egy másik Üvöltő szelek kötet. Ez egy szétesett, sokkal meggyepáltabb volt, mint, amit nekem adott kölcsön.Látva nagyra tágult szemeimet, mosolyogva magyarázkodni kezdett.- Ez még egy régebbi kiadású kötetem. Csak nem volt szívem kidobni. Ezt a részt olvasd fel.-Adta a kezembe.

-"Sohasem vallottam neki szerelmet szavakkal, de ha a pillantások beszélni tudnak, a sült bolond is kitalálhatta, hogy fülig szerelmes vagyok. Végre megértett és viszonozta pillantásomat - minden pillantások legédesebbikével. Mit tettem azonban én? Szégyenkezve vallom be, hogy fagyosan magamba húzódtam, mint egy csiga. Minden pillantására hidegebb lettem, és beljebb húzódtam csigaházamba, úgyhogy szegény kis ártatlan maga sem tudta végül, nem káprázott-e a szeme..."

-Most már, érted? Ne tégy így, akármi is történik. Csak sosem lehet tudni, hogy mibe fordul át. Csak szeresd.- elképesztő, hogy itt ültünk, és a szerelemre biztatott.

-Ilyen egyszerű lenne?- néztem rá.

-Szerintem igen. A türelem rózsát terem. És hidd el, neked is ki fog nyílni az a bimbózó rózsaszirom.

-Túl szépen hangzik. Én csak annyit tudok, hogy ez a rózsa csak megszúr beleáll a szívedbe, és a tüskék örökre ott maradnak,emlékeztetve téged a tévedésre.

-Anyukádnak volt egy rossz tapasztalata. De ne hagyd hogy ez irányítson. Majd valaki begyógyítja a sebeket.- közben a kezemre nézett, és nyúlt felé. Ösztönösen elhúztam tőle.-Csak meg szeretném nézni. hogy vérzik e még.- mondta kedvesen. Hagytam.

- Hogy hogy rád nem hat?

- Mi?

-Hát a vérem. Miért nem ugrasz a nyakamnak?- kérdeztem.

-Tudod én is érzem, hogy édes a véred, de azt is, hogy nincs szükségem rá.

- De hogyan?- értetlenkedtem.

-Ez is egyfajta képesség. Megtanultam uralkodni magamon mindig is, mikor Edwarddal voltam emberként.Lehet, hogy ez is befolyásolja..

-Sosem akartál emberre támadni?

- Egyszer mikor az első vadászaton voltam megéreztem a szagukat, de csak arra tudtam gondolni, hogy teljes sebességgel ellenkező irányba szaladjak.

- Jó neked.- mosolyogtam vele.

- Neked is jó, hidd el.-mosolygott rám- Azt hiszem erre teszek egy ragtapaszt. a többiek érdekében- nézett rám mindent tudóan.

-Rendben- suttogtam. Bement a házba, s kihozott egy doboz sebtapaszt, és egy piros folyadékos üveget.

-Fertőtlenítő- magyarázta.- Nagyon erős a szaga, és kicsit csíp, de így elnyomja a nyílt seb illatát, számunkra.

-Köszönöm- suttogtam. Hálás voltam neki, hogy ilyen apságokra is gondol habár tudtam, hogy nem csak az én érdekemben csinálja.

-Nincs mit. mosolygott. Most pedig menjünk haza, apa nemsokára megérkezik.

-Rendben- ugorottam fel.

-Audrey,-szólt utánam ültében.Mikor megfordultam folytatta.-Gondolkodj el azon amit mondtam.-mintha ezt már halottam volna az elmúlt huszonnégy órában.- Nem kell harcolni ellene. Majd csak történik valami. És én támogatni foglak- kacsintott rám.

-Jó- suttogtam mosolyogva.

-Nem baj ha viszlek? Gyorsabban odaérünk.

-Nem- egyeztem bele. Bíztam benne, hogy az arcomba csapódó friss levegő kitisztítja a tudatomat.- Mi lesz a rózsákkal?

-Majd megcsinálom őket. úgyis van még idejük virágozni.

Az út sokkal gyorsabb volt, mint idefele. Már messziről kiszúrtam a kék járőr autót.

-Megjöttünk!- Kiáltotta Bella az ajtóból.

-Szervusz kislányom. Miss Hopes- biccentett felém Charlie. Félénken visszaintettem.

Maggie Charlie ölében ült és nagy csodálattal nézte az egyenruháját.Kezében még mindig a Bellától kapott macit szorongatta.

-Beszélhetnénk?- nézett rám.- Négy szemközt?

-Maggie, - szóltam oda neki lehajolva.- Hol van a cumid?- kérdeztem. Maggie hirtelen kiugrott Charlie öléből, és körbeforgott a tengelye körül.

-Mimiiiiiii, hoooool vaaaaaaaaagy?- kereste kétségbeesetten. 'Mimi' a cumi beceneve volt az ő nyelvén.

-Gyere csillagom, megnézzük a konyhában is, és megyünk eszel valamit. - kapta fel Rosalie.

-Köszönöm- mondta Charlie.- Ez a dolog nem a kicsire tartozik, csak Rád. -szólt és mélyen a szemembe nézett.

Majdnem elfelejtettem köszönetet írni:) Bocsi, hogy néha ennyire csúszok, de megvárom Mismouth válaszát, véleményét, és ő egy elfoglalt, felnőtt nő, szóval érthető, hogy néha kicsit késik, én nem haragszom érte, megértem. Először is köszönöm Mismouth-nak:) Hálás vagyok neked Mindenért:) Nadinak is köszönöm az eddigi összes Üvöltő szelek részletet, és azt, hogy elmondta miért szereti annyira:) Sokat segítettél édes kicsi hattyúm, köszönöm:)
Kérlek írj véleményt!!!:) Köszönöm, hogy elolvastad:)

Az utolsó reménysugár- 16. fejezet

Eltéphetetlen kötelékek

Hatalmas nagy robajjal vágtam ki a fürdőszoba ajtaját. Megcsúsztam a kövön, szerencsére sikerült megkapaszkodnom a mosdókagylóban, mielőtt spárgáztam volna egyet. Megnyitottam a csapot, és az arcomba fröcsköltem egy nagy adag vizet. Mint, aki abban reménykedik, hogy a vízcseppek elmossák ezt az egészet. Belenéztem a tükörbe: a szemeim csillogtak a rám törő érzésektől, kapkodtam a levegőt. Percről percre egyre biztosabb voltam benne, és egyre nagyobb kétségbe estem.

Tizennégy évesen megfogadtam, hogy nem kezdek egy pasival sem. Mindenkinek így lesz a legjobb. Nem akartam ,hogy közöm legyen hozzájuk. Anyám tapasztalataiból tanulva- nem akartam úgy járni, mint ő. Évekig összetört szívvel szomorúan élni, azzal vádolva magát, hogy az ő hibája... Nem ezt nem akartam! A barátaim mindig szajkózták nekem, hogy nem mind rossz, van pár értelmes is közöttük, de sosem akartam, sosem tudtam elhinni. Most meg rám tör ez az...

Biztosan csak beképzelem! Hiszen minden csak az akaraton múlik,és ha én nem akarom, akkor nem is lesz így. Ennyi. De..
Ez az érzés olyan intenzív, mikor lent a nappaliban ránéztem, úgy éreztem, hogy elemészt. Az a borzongás, vágy, szeretet... Na szép mondhatom,nagyon harcolok az érzéseim ellen!

Aztán eszembe jutott Alice is. Nem! Nem lehetek ilyen. Egy számító kis dögnek fognak nézni! Pár hónappal a halála után..épp csak kezdjük megszokni a hiányát! Ez nem lehet! Szemétség! Alice kitartott mellettem, vigasztalt, szeretettel fogadott, és ez a hála...

Lehet, hogy teljesen feleslegesen pánikolok! A legegyszerűbb magyarázat rá, hogy túl labilisak az idegeim, csak megviseltek az elmúlt hónapok, és ezt hozza elő. Ő kedves velem, én meg rögtön azt hiszem, hogy...De nem! Még hinni sem hihetem! Őrült vagyok! Nem hagyhatom, hogy ez az őrület a hatalmába kerítsen.Úgy éreztem, mintha a saját lelkemmel vívnék élet-halál harcot.Úgy is néztem ki! A hajam a homlokomra tapadt, úgy szedtem a levegőt, mintha lefutottam volna egy hosszú távot, ráadásul, a szemeim még mindig kitartóan csillogtak. Akárhányat pislogtam, nem tudtam semmissé tenni, azt a fényt.

Vadul cikáztak a gondolataim. újabb és újabb érveket sorakoztattam fel ellene és mellette...
Nem, Nem ez nem normális! Úgy éreztem magam, mint a mesékben, mint mikor a főszereplő egyik vállán egy angyal, míg a másikon egy ördög ül, és sztereóba beszélnek, a saját érveiket visszhangozva, őrjítik meg a "gazdájukat".A kis angyalom azt ismételgette, hogy ezt most azonnal abba kell hagynom, ez nem játék. Jasper felesége alig két hónapja halt meg, igaz, hogy a vállamon sírta ki magát, de ez nem jogosít fel semmire, nem fog egy csapásra belém szeretni, és tulajdonképpen ez nem is szerelem, hanem a testem hülye játéka. A kis ördög pedig azt duruzsolta fülembe megállás nélkül, hogy hagyjam , hogy az érzés átjárjon. Legyen valami jó is az életemben, ennyi rossz után, és ha belegondolok, már a legelejétől fogva közel állunk egymáshoz. Az angyal azonnal emlékeztetett, hogy meg akart ölni, míg a "sötétség" felidézte, hogy mennyire gyengéd volt velem mikor rohamon volt, és visszajött hozzám.

Ha becsukom a szemem látom magam előtt ,hogy mennyire óvatosan, és féltőn fogja Maggie-t. Ha csak rá gondolok felgyorsul a szívverésem. A nappaliban ülők, most biztosan azt hiszik, hogy szívrohamom van, vagy valami ilyesmi. Hallottam Nessie édes hangját, ahogyan új dalocskába kezd.

Végül győzött az a mindent eldöntő érv,hogy én ember vagyok, azzal szemben, hogy ő vámpír. Előbb enne meg vacsorára, mint, hogy szeretne belém, és, hogyha annyira párt akar találni, biztosan számos szebbnél szebb női vámpír közül választhat.Ki lenne az a hülye, aki ennyi szép, tökéletes nő helyett engem választana?

Reggelre remélhetőleg kialszom az egészet. Ha mégsem egyszerűen nem foglalkozok vele, mint a gyertya lángja, hogy ha égni hagyjuk, akkor egyszer csak elalszik, és...

-Audrey, jól vagy?- lépett be Bella a nyitott ajtón. Aggódva fürkészte az arcomat a tükörben.

-Persze minden...minden rendben- suttogtam, alig találtam a hangomat.

-Audrey- jött közelebb Bella- Te sírsz?- nézett rám meglepetten.

-Én..- hirtelen az arcomhoz kaptam. Nedves volt. Belenéztem a tükörbe, és a tükörképem is megerősítette, hogy néhány könnycsepp utat tört a szememből, és lassan csordogáltak le az arcomon.

-Hívjam Carlisle-t vagy Jaspert?- kérdezte.

-Nem!- kiáltottam hirtelen, még csak az hiányozna, hogy ismét rám törjön ez az érzés- Nem kell tényleg!- mondtam kicsit halkabban. Láttam, hogy Bella összeráncolja a homlokát, de végül nem erőltette a dolgot.

-Segíthetek valamiben?- szólt ismét.

-Nem kell, köszönöm, azt hiszem lefekszem aludni. Ne aggódj csak fáradt vagyok lelkileg és testileg is. Megmondod a többieknek, hogy lefeküdtem, és, hogy altassák el nélkülem Maget?- néztem rá esdeklően.Bár tudtam, hogy szavaimat valószínűleg a család többi tagja is hallotta. Nem volt erőm visszamenni, miatta sem, és őszintén szólva féltem a saját érzéseimtől is.

-Persze- biztosított. Tudtam, hogy észrevett valamit, de nem szólt- Jó éjt- mondta és becsukta maga mögött az ajtót.

-Jó éjt- mondtam a csukott ajtónak.

Bella megértő volt, és bár sokszor anyáskodott felettem, valahogy mindig tudta, hogy hol a határ. Látta rajtam, hogy egyedül akarok lenni, még ha nem is értette, hogy mi ütött belém, hogy mért változott meg ilyen gyorsan a hangulatom.

Szerencsére nem tudott olvasni a gondolataimban...A felismerés ragadozó módjára csapott le a tudatomban. Ez a második ebben az órában, mi jön még? A gondolataim...Edward... Ne! Edward! Ő bizonyára hallott mindent! Nagyon reménykedtem benne, hogy úriember módjára kizárta a fejéből a keszekusza gondolataimat, de félek hogy rájött. Most mi csináljak? Ijedten néztem a tükörbe, a rémült arckifejezésem egyáltalán nem segített a dolgokon.

-Elmentünk!.-hallottam meg Edward hangját a földszintről. Olyan hangosan jelentette ki ezt az egyszerű, mindennapi, megszokott tényt, hogy még én is meghallottam idefent.Talán éppen miattam mondta ilyen hangosan? Ez megnyugtatás akart lenni? Mert ha igen, nem vagyok nyugodt, mert most már biztosan tudom, hogy hallotta. Azt hiszem lassan szükségem lesz Carlise dilidoki barátjának a telefonszámára...

Néztem a tükörképem. Még mindig más voltam. A szemem az előbbi ijedség ellenére még mindig csillogott. Ha rágondoltam olyan volt, mintha leöntöttek volna vödör hideg vízzel, kirázott a hideg, de nem volt rossz érzés, nagyon is bódító...

Elég! Abba kell hagynom! Reggelre csak egy emlék lesz az egész!- ígértem magamnak századszorra.Farkasszemet néztem a magammal, és csak egy szót suttogtam, nagyon halkan. Bízva benne, hogy még a tökéletes hallású vámpírjaim sem hallották meg.

- Bolond!- majd sarkon fordultam, és kimentem a fürdőszobából.

Az elhatározásom tényleg megvolt. Tényleg minden porcikámmal tiltakoztam a tény ellen, minden szabad másodpercemet arra fordítva, hogy leküzdjem. Az ész harcolt a szív ellen. Mikor nem volt időm ezen morfondírozni, egyszerűen próbáltam nem tudomást venni róla.

Legjobban attól féltem, hogy Jasper véletlenül megérzi. Egy pillanatra nem figyelek oda, és rájön a dologra. Így amikor csak tudtam elkerültem őt, ha mégis egy légtérben kellett tartózkodnunk, erősen koncentráltam rá, hogy ne érezhesse az érzéseimet.

-Megártott a vacsora, hogy ilyen fejet vágsz? -kérdezte hahotázva Emmet, egyszer mikor túlságosan is koncentráltam..

Akármennyire próbáltam észrevétlen maradni, úgy éreztem, hogy mindenki átlát rajtam. Még Bobby is...

- Na ide figyelj kislány, nem tudom, hogy mi a bajod, ha egyáltalán van. Csak azt látom, hogy figyelmetlen vagy. Mintha egy másik dimenzióban lebegnél egész nap.- vetette a szememre, miután észre vette, hogy rosszul címkéztem fel a száraztésztákat. A szemközti polcon lévő mosogatószer árát raktam rá. Így most az a többszörösébe került.

- Sajnálom én...- kezdtem szabadkozni, miközben a helyes árral ismét nekiláttam a feladatnak.

- Nem akarok a magánéletedben vájkálni. Ez a te dolgod. De akármi is történt, legyél szíves jobban figyelni a munkádra.

- Rendben főnök- sütöttem lesz a szemem.- Ígérem többet nem fordul elő!

Bobby határozott léptekkel elvonult, fél órával később mégis odasündörgött mellém.Talán azért mert egész nap komoly fejet vágtam, azt hihette, hogy megsértődtem.

-Semmi baj! - mondta lágyabban. Bobby nem tudott sokáig haragudni, főnökösködni meg végképp nem.- Csak nem szeretném ha elveszítenéd a fejed. Kevesebb lenne a vásárlóm, ha egy fejetlen lányt alkalmaznék- mosolyodott el.

Bobby még egy könnyű eset volt. De többször előfordult, hogy a család tagjaival beszélgettem, és egyszer csak elveszítettem a fonalat, mert elkalandoztak a gondolataim.

Sok- sok nap telt így. Edward semmi jelét nem mutatta, hogy hallotta a gondolataimat, vagy ha hallotta is nem említette, és ez valamennyire megnyugtatott ezen a téren.

Egy szombat este a család apraja-nagyja egy jótékonysági rendezvényre volt hivatalos, a befolyt összeg a forksi kórház számlájára ment. Így nem csodálkoztam, hogy a legnevesebb orvos az a családja nagy részét magával vitte.

Indulásra készen álltak az ajtóban. elállt a lélegzetem mikor megpillantottam őket. Mint egy tökéletes festmény. A férfiak szmokingban, a nők pedig szebbnél szebb ruhákban. Rosalie egy fekete földig érő koktélruhát vett fel, aminek mindkét oldala erősen fel volt sliccelve combközépig. Látszott rajta, hogy ez számára túl szolid ruha,de Carlisle a lelkére kötötte, hogy ne vegyen fel kihívót. Bella egy egyszerű kék ruhában tündökölt, ami remekül illett a fehér bőréhez.. Esme pedig egy szolid barna ruhában állt a férje mellett. Nessie egy kis sárga ruhát viselt, amire apró virágokat varrtak. Jacob is velük tartott, gondolom Nessie miatt. Az emberek most látják először Edward egyetlen árva unokahúgát-legalábbis az emberek így hitték. Nem lett volna meglepő ha Bellának és neki születik egy gyereke, de az annál inkább feltűnést keltett volna, hogy az alig több mint egy éves gyerek öt évesnek néz ki.

Jasper hiányzott a sorból. Az én legnagyobb aggodalmamra. Ha jobban belegondolok, érthető, hogy ő miért nem tart velük. A köztudat őt Alice-szel az oldalán könyvelte el, és ha megjelenik egyedül, ez feltűnést és pletykákat is kelthet. Így is elég kihívó a vámpírok természetes gyönyörűsége. Senkinek semmi köze ahhoz, hogy mi történt Alice-szel. Ezt teljességgel megértettem, de aggasztott, hogy egy fedél alatt kell vele lennem az este hátralevő részében a többiek nélkül. Még az a tudat sem nyugtatott meg, hogy Seth ott játszott a földön Maggie-vel.

-Ne haragudj kicsikém, hogy elmegyünk!- nézett rám bocsánatkérően Esme.

-Semmi gond. jól meg leszünk mi itt. Érezzétek jól magatokat. A kórház, és betegek érdeke a legfontosabb a mai este folyamán. - mondtam nekik komolyan.

Carlisle hálásan bólintott, majd mindannyian kimentek az autóikhoz. Jasper nem jött le köszönni, nem igazán izgatta, hogy a családja elhagyta a házat. Valahol a szobájában lehetett.

Befejeztem a félbehagyott vacsorámat, és közben olvastam.Bella adta oda a rongyosra olvasott Üvöltő szelek példányát. Emlékszem, hogy én is olvastam kötelezőként gimnáziumba, de ezalatt a pár év alatt teljesen elfelejtettem, hogy miről szól a sztori.

Rövid idő alatt megállapítottam, hogy nem nekem való ez a történet, legalábbis nem ebbe az érzelmi állapotomban. Reménytelen szerelmek garmadájából állt a könyv, bár még csak az elején tartottam. Még sem tettem le az ütött-kopott könyvet, talán azért mert reménykedtem , hogy a reménytelen szerelmek változhatnak, és a szereplők talán megtalálják a boldogságot.

Éppen ott tartottam, mikor Catherine beszél az érzéseiről Deanné-nek:"Éppúgy nincs mit keresnem Edgar Linton oldalán, mint az égben; s ha ez a gazember odabenn nem alacsonyította volna le Heathcliffet, soha eszembe sem jutott volna ilyesmi. Magamat alacsonyítanám le, ha Heathcliff felesége lennék. S így nem is fogja soha megtudni, mennyire szeretem; mégpedig nem azért, mert szép, Nelly, hanem mivel ő sokkal inkább én, mint jómagam. Bármiből van is a lelkünk, az övé s az enyém egy, s úgy különbözik a Lintonétól, mint a holdsugár a villámfénytől, vagy a jég a tűztől."

Ezt a néhány sort olvasva egyfajta reményt éreztem. Az ördögöm boldogan kiáltozott a fülembe, hogy látod! látod! Valami ilyesmit éreztem én is., mindemellett pedig pontosan így is tettem , mint a főszereplőnő. Igaz, nem mentem máshoz férjhez, de tudván, hogy mit érzek más utat választottam, épp úgy mint ő. Aztán néhány sorral lejjebb...

"Olyasvalami ez, amit nem tudok megmagyarázni. De bizonyára te is sejted, mint mindenki, hogy van vagy kell még lennie valakinek rajtad kívül, akiben te is benne vagy még. Mi végre teremtettem volna, ha egész valómat magába foglalná az, amit itt látsz? Nagy fájdalmaim ez életben a Heathcliff fájdalmai voltak; figyeltem és átéreztem őket, kezdettől fogva. Életem nagy értelme: ő. Ha mindenki más elpusztulna, és csak ő maradna életben: általa továbbélnék én is! De ha mindenki megmaradna, csak ő pusztulna el, az egész világ idegen lenne számomra, nem érezném magam többé részesének."

Ez a néhány sor pedig az angyalom oldalán állt. Jasper is éppen ennyire szerethette, és most is szeretheti Alice-t.Az élete reményvesztett lett szerelme nélkül, de maga a boldogság volt vele. Az ilyen érzések mellett én labdába se rúghatok.

Ez a könyv is egyszerre tartalmazta az indokokat ellene és mellette. Vagy lehet, hogy csak én képzelem bele. Mindent összevetve nem terelte el a figyelmemet a gondjaimról, csupán még hosszabb listát sikerült összehoznom az érveimmel.

Bella ezzel utalni akar valamire?- nyílalt belém a gondolat. Nagy lelkesedéssel adta oda nekem a könyvet, és a lelkemre kötötte, hogy minél hamarabb olvassam el.Lehet, hogy sejt valamit a...

-Audrey, segítenél?- szólt Seth bátortalanul, megszakítva a gondolatmenetemet. A konyhaajtóban állt Maggie-vel a kezében.

-Persze, valami baj van?- ugrottam fel.

-Nem dehogyis, csak...- harapta el a mondat végét.

-Csak?

- Megmutatod, hogyan kell tisztába tenni?- kérdezte nagyon halkan.

Felnevetttem- Persze, gyere.- mentem ki a nappaliba.

Maggie kiságya mellett egy pelenkázó állt, amit még Rosalie-ék vettek neki az első hetekben. Hiába tiltakoztam, hogy nem kell venni semmit, ők ragaszkodtak hozzá. Azzal érveltek, hogy ha máshogy nem kellékekkel, ruhácskákkal, és játékokkal próbálják valamennyire pótolni a szülei hiányát. Mag észre se vette, hogy az édesanyja nincs vele már lassan három hónapja. Az első napokban a tragédia után sokszor eszébe jutott az anyja, de ahogy a napok teltek ő úgy felejtettte el őt. Talán jobb is volt így mindannyiunknak. Legalább ő nem szenvedett, elég lesz neki évekkel később tudomásul venni, hogy árva, és csak én maradtam neki- már ha megérem. Cullenék szeretete pedig hatalmas erővel lengte őt körbe, és nem csak őt hanem engem is. Hálás voltam nekik ezért a nap minden egyes pillanatában. A kiadásainkat próbáltam úgy törleszteni, hogy boltban kapott fizetésemet Carlisle-nak adtam. Hosszú és fárasztó vita után beletörődött, hogy el kell fogadnia a pénzt minden egyes alkalommal.

-Hogy hogy nem mutatta meg neked senki hogyan kell?- kérdeztem Sethtől miközben lefektette őt a "műtőasztalra".

- Mindig volt itt valaki, aki megcsinálta helyettem. Esme, Rosalie, Bella, vagy te. Gondoltam jobb lesz ha megtanulok ilyen apróságokat, és most a többi lány legalább nem értesül a tudatlanságomról- magyarázkodott.

- Értem.- lassan elkezdtem vetkőztetni őt,és a szagokból ítélve megállapítottam, hogy kis meglepetés vár rám a pelusban.

Seth nézte minden egyes mozdulatomat. Láttam, hogy erősen koncentrál, hogy megjegyezze a dolgok sorrendjét.

-Maggie- kiáltottam fel- húhúhúúúú, de büdi van!

Mag elvigyorodott, és édesen megszólalt:- Húhú, Ódiii, bagooooly!

Felnevettünk, Maggie-nek édesebbnél édesebb beszólásait már nem bírtuk követni.Úgy párosította a dolgokat- még ha egyszer hallotta is-amit egy négyéves is megirigyelhetett volna.

-Köszönöm- hálálkodott Seth miután végeztünk.

-Nincs mit, ha bármi más óhajod. sóhajod van szólj bármikor.- mosolyogtam rá.

-Elaltathatom én?- kérdezte kisfiúsan.

Elaltathatta.

Úgy fél óra múlva Maggie békésen szuszogott a kiságyában. Álltunk fölötte, és nem bírtunk betelni vele.

- Nem hiányzik az iskola?- szegeztem neki, és régóta esedékes kérdést.

-Hát kinek hiányoznának az unalmas matek, meg fizika órák?- nevetett fel halkan.

-Tudod, hogy nem erre gondolok.- javítottam ki magam.- A barátok, haverok, lányok. Az igazi kamaszkori élmények.

-Most van fontosabb dolgom is- nézett féltőn Maggire.

Seth szeptembertől továbbra sem ült vissza az iskola padba. Úgy határozott, hogy megvárja, míg Maggie is tizenhat éves lesz, és együtt folytatja vele a tanulmányait.Amíg farkas, a fiatalsága megmarad.

-De ő még csak másfél éves.- suttogtam.

-Igen tudom,de Audrey egyszer ezt már megbeszéltük.- emlékeztetett, de nem hagyott nyugodni a kérdés.

-Igen igaz, látom, hogy kötődtök egymáshoz, de ő még csak egy kislány. Simán élhetnéd az életed addig amíg fel nem nő.- szőttem tovább a gondolatmenetemet, közben felálltam a kiságy mellől, nehogy felébresszük a kicsit.

-Nélküle már üres az életem.-mondta egyértelműen, és követett.

-De simán találkozhatnál más lányokkal is, csak megismerni, hogy milyen mással. Mag még kicsi, és ha felnő biztosan nem fog ezért haragudni.- mutogattam egyre őrültebben.

-Időfecsérlés lenne.- rántotta meg a vállát.

-Biztosan számtalan kedves hozzád való, veled egykorú lány van a környéken- érveltem tovább.

-Audrey, te most tulajdonképpen mit akarsz ezzel?- szegezte nekem a jogos kérdést.

-Én csak- nagyot sóhajtottam, és közben leültem a kanapéra- nem akarom, hogy ha Mag felnő a szemére vesd hogy miatta nem volt életed, hogy lemaradtál a fontos kamaszkori dolgokról.- tényleg nem akartam- valahol a zsigereimben éreztem- hogy Maggie.nek fájdalmat okozzon bárki is.

- Audrey a kamaszkorom vele fog folytatódni, tudod jól.

-Tudom, de félek, hogy egyszer ,még ez visszaüthet, épp ezért szeretném, hogy másokat is megismerj.

-Audrey, mikor fogsz végre bízni bennem?- ült le mellém.

-Én bízok...- szabadkoztam.

-Nem, nem bízol. hidd el, hogy egy olyan kötelék fűz Maggie-hez, amit nem tudok megmagyarázni.Olyan mintha a szívembe egy horog akadt volna, ami mindig emlékeztet, hogy ő hozzá tartozom.- elmosolyodtam, mikor magyarázat közben erősen gesztikulált, és próbálta nem csak a szavaival,de a mozdulataival, is elhitetni velem.- Hiába találkoznék másokkal, hiába ismernék meg újabb és újabb lányokat, minden egyes pillanatban érezném- és itt a szívére mutatott- hogy a horog egyre erősebben húz, és a másik végén nem egy idegen lány van, akárki is üljön velem szemközt, hanem ő.

A könnyeimmel küszködtem, mikor kimondta ezeket a szavakat. Annyira szépen beszélt. És minden egyes szava szeretettel volt átitatva.

-Légy szíves bízz bennem. Nem fogom őt bántani, csak azért, mert most ő a legfontosabb nekem, ez természetes.

-Jó rendben, és a barátok, nem zavar hogy nincsenek barátaid?.

-Tévedsz vannak, a farkasok mind jó barátaim.

-Tudod, hogy értem.

-Tudom, de nem hiányzik. A legelején mikor átváltoztam, nagyon sokat kellett az aktuális haverjaimnak hazudnom, sőt, véglegesen megszakítanom velük a kapcsolatot, mert valamilyen szinten veszélyes voltam rájuk.- látva ijedt arckifejezésemet, újabb magyarázatba fogott.- Nyugi, Mag-re nem vagyok veszélyes. Már lassan egy éve farkas vagyok, és az idő folyamán már megtanultam kezelni az érzéseimet. Ebben főleg ő segített.

-Ezt hogy érted?

-Mikor bevésődtem Maggie-be, tudtam, hogy valamilyen szinten nagyon is veszélyes vagyok rá, és azt is éreztem, hogy nem bírok nélküle meglenni.Így elhatároztam, hogy erős leszek, és megpróbálok vigyázni rá. Persze bennem van a farkas, de kordában tartom, szájkosárral, pórázzal, és mindennel amivel kell- mosolygott rám.

-A szerelemtől megkomolyodtál. -állapítottam meg egyszerűen.

-Lehet.

-És milyen farkasnak lenni?- kérdeztem fél perc hallgatás után.

-Felemelő, olyan szabadnak érzi magát az ember. Teljesen más mikor ember vagyok, farkasként az ösztöneim irányítanak főleg, persze ott vannak a többiek gondolatai is, és nem mindig kellemes mikor gondolatban a nővéred letorkol, hogy ezt mért így, mért úgy csináltad, de azért nagyon jó.

Még régen Sue mesélte, hogy a lánya is farkas, nem is gondoltam bele, hogy milyen más lehet kettőjük kapcsolata, úgy, hogy mindketten hasonló helyzetbe kerültek.

-Nem kívántad soha, hogy legyél ismét normális ember?

Szomorúan nézett rám.- Talán a legelején volt ijesztő, de ilyenkor mindig arra gondolok, hogy ha nem váltam volna farkassá, akkor nem ismertem volna meg az unokahúgodat- kacsintott rám.

-Irigyellek.- mondtam őszintén.

-Miért?- nézett rám meglepve.

-Hogy ennyire tudsz szeretni, és ennyire boldog vagy.

-Szeretni te is tudsz, meglátod te is leszel majd szerelmes, úgy, hogy majd a boldogságtól madarat lehet majd veled fogatni.

-Az nem olyan biztos- suttogtam.

-Ne legyél ilyen kishitű, szeretni mindenkinek kell. Szerelem és szeretet nélkül nem világ a világ.- biztatott.

Ha tudta volna, hogy mit éreztem az elmúlt napokban talán nem beszélt volna ilyen lelkesen és biztatóan a szerelemről. Szomorúsággal töltött el az egész tudat. Nem kellenek ahhoz Üvöltő szelek, hogy a reménytelenségbe belefásuljak.

-Szia, azt hittem már le sem jössz- szólt Seth a hátam mögé, hátra néztem, és Jasper állt a lépcső alján merőn nézett engem. Néhány pillanatig összekapcsolódott a tekintetünk.

Ekkor döbbentem rá, hogy akkor szokott így nézni, ha érzi az érzéseimet. Amilyen gyorsan csak tudtam ismét elrejtőztem előle lelkileg, de féltem, hogy addigra már túl sokat tudott meg.

- Valami baj van?- kérdezte Seth, Jasper még mindig engem nézett.

- Nincsen, csak lejöttem megnézni, hogy hogy vagytok.- válaszolta halkan.

- Mindenki jól, sehol egy vámpír- rajtad kívül, Maggie alszik- magyarázta Seth és ő is egy nagyot ásított megerősítésképp.

-Jobb lesz ha mész aludni- unszoltam.

-Nem is rossz ötlet- mosolyodott el, és felállt mellőlem, visszament a bölcsőhöz, és a legközelebbi fotelben helyezkedett el.

-Nem félsz, hogy kiakad a derekad vagy valami ilyesmi?- kérdeztem aggódva. Seth felnevetett, a szeme sarkából láttam, hogy Jasper is elmosolyodik.

-Farkas vagyok, ne feledd , és jó nekem így.- kacsintott rám. Lehunyta a szemét , s fél percen belül már békésen hortyogott. Csodáltam őt, hogy milyen gyorsan el tud aludni.

Egy utolsó pillantást vetettem Magre és kimentem a konyhába a könyvért. Ittam egy pohár vizet és a szívem kiugrott a helyéből, mikor megláttam Jaspert mögöttem két méternyire.
Épp az asztalon lévő könyvet lapozgatta.

Általában tartotta a tisztes távolságot, főleg a vérem miatt. A távolság egyszerre volt nekem fájó, és biztonságot adó.

- Csak nem Bella adta? - mutatott a könyvre.

-Mintha nem tudnád- válaszoltam.

-Egy történet miben a bosszú elvakítja a szerelmeseket.- suttogta.

-Ez mai világban sem változott- suttogtam, apám jutott eszembe, aki amiatt a nő miatt képes volt... Hangosat koppant a pohár a pulton, amit hirtelen tettem le, mert féltem, hogy összetöröm a rám törő érzelem hullámok miatt.Próbáltam nem gondolni a szörnyűségekre, de néha akaratlanul is letaglózott az emlék.

- Hé, nyugi- halottam Jasper hangját nagyon közelről. Ott állt mellettem nagyon-nagyon közel, mint aki arra vár, hogy mikor csuklok össze. - Nincsen semmi baj, nyugi.- suttogta és megfogta a kezem.Fejbe vágott az illata. Tudtam és éreztem is, hogy a vámpíroknak kellemes, édeskés illatuk van, de az övé még a többieknél is csábítóbb volt. Eddig sokszor kerültem hozzá egészen közel, de nem éreztem az illatát ilyen intenzíven. Talán az érzéseim erősítették fel ennyire élénken? Lehetséges.Teljesen elkábított.

Nem tudom, hogy mi üthetett belém, de úgy éreztem, hogy a kisangyalom átvette az irányítást a testem felett. Hirtelen kihúztam a kezem az övéből, és arrébb létem egyet. Majd ismét magam voltam. Kicsit távolabbról már nem éreztem annyira az illatát, így tisztábban tudtam gondolkodni.Megütközve nézett rám.

-Semmi baj, már jobban vagyok. Tudom kezelni.- suttogtam.

-Rendben- mondta megértően.

Fájó, és üres volt a köztünk lévő csend, tudtam, hogy nem érti a viselkedésemet, de így volt a legjobb, hálás voltam a angyalomnak, hogy segített.Néztem a régi sokat használt könyv lapjait. Így csukva is láttam, hogy több helyen is leöntötték valamivel. Kávé foltos lehetett. Éreztem, hogy engem néz, de nem mertem, visszanézni, vagy megszólalni. Talán az arcomról próbálta leolvasni az érzéseimet. Úgy éreztem, hogy a csendtől megfulladok.

- Ne érezd magadat zavarban- suttogta.

- Ezt meg miért mondod? - kérdeztem félve.

-Tudod te azt nagyon jól- kezdtem egyre idegesebb lenni.

-Néha kiakadok az emlékektől, ennyi. Már megszokhattátok.- próbáltam másra fogni a viselkedésemet.

-Nem erre gondolok- suttogta.

-Hát akkor mire?- néztem fel végre rá.

-Tudom, hogy mit érzel..- mondta halkan. Éreztem, hogy kihagy a szívverésem, hogy utána akkorát dobbanjon, ami még az utolsó szavainál is hangosabb volt.

Sziasztok! Először is köszönöm, hogy ilyen sokáig vártatok rá, remélem megérte. Köszönöm, Mismouth, hogy biztatsz. Köszönök mindent nektek! Kérlek írjatok véleményt, mert már nagyon ki vagyok éhezve:D
Puszi, Truska