Sziasztok!

Felkerült a 33. fejezet és az Epilógus. Egy bejegyzésben találjátok meg őket. Jó olvasást!

Március elején egy novella fog még felkerülni, kiegészítésként. Várlak vissza titeket akkor!:)

Puszi,
Truska

(2013. 01. 20.)

2012. január 27., péntek

A végzet könnyei – 29. fejezet

Sziasztok!:):):)

Mint mindig most is köszönöm Kata és Zsizsa segítségét a javításban. :):):)
Köszönöm azoknak, akik velem játszottak.:) A végeredményről majd a fejezet után.;)

Csatlakozzatok a facebook csoporthoz, ha van kedvetek!:):):) http://www.facebook.com/groups/256368234433553/

Különösebb hozzáfűznivalóm nincs a fejezethez. Én nagyon szerettem írni. Jó szórakozást hozzá!:)
Várom az őszinte véleményetek róla.:):):)

puszi,
Truska


Almás pite és habfürdő (Audrey szemszöge)


Az érzéseim átvették felettem az irányítást. Először a féktelen dühöm, amit az apám miatt éreztem, majd a félelmeim, amit Jasper miatt. Biztos voltam benne, hogy az a villám nem véletlenül került oda, és összefüggésben van a haragommal, csak azt nem tudtam pontosan megmondani, hogy hogyan.


Eddig nem voltam benne biztos, hogy egy vámpír kaphat-e sokkot, de ezúttal sokkos állapotban éreztem magamat. Láttam, ahogyan Carlisle a földön ülő Jasperhez siet és kérdéseket tesz fel neki. Csak akkor nyugodtam meg egy kicsit és tudtam összeszedettebben gondolkozni, mikor rám nézett.


Bántottam őt… Legszívesebben kiszaladtam volna a világból, ha ezzel lett volna lehetőségem visszacsinálni az egészet. Jasper arcán fájdalom tükröződött, ahogyan ott ült a földön, még mindig a villám utóhatása alatt. Nem halt meg, a villám ezek szerint nem okoz akkora kisüléseket, hogy tűzszerűen felemésszenek egy vámpírt. Hála a magasságos égnek! Nem tudom, hogy mit csináltam volna, ha ez mégis megtörténik.


Pár másodperccel azután, hogy sikerült kiszabadulnom a zűrzavaros gondolataimból, megindultam feléjük.


- Jazz – suttogtam még mindig sokkosan.


- Gyere ide! – nyújtotta felém a karjait, mire letérdeltem hozzá és a vállába fúrtam az arcomat.


- Ne haragudj! – suttogtam még mindig remegve.


- Semmi baj nincsen – simogatta meg a hátamat – Gyere, menjünk be a házba – nógatott és feltápászkodtunk a földről. Láthatóan már semmi baja nem volt, legalábbis nem úgy nézett ki, mint akibe percekkel ezelőtt egy villám csapott, de igyekeztem úgy ölelni, hogy ha kell, támaszként állhassak mellette.


Hallottam, hogy apám is jön utánunk, de ő érdekelt jelen esetben a legkevésbé. A lényeg, hogy Jasper jól van, és nem lett nagyobb baj.


- Mi a fészkes fene történt az előbb? – fakadt ki Emmett teljes joggal, miután beértünk a nappaliba.


- Azt hiszem, Emmett, elhamarkodtad azt a kijelentést, hogy Audrey-nak nincsen semmi komoly képessége – válaszolta Jasper. Elkerekedett szemmel néztem rá. Képesség? Nekem? Eddig is veszélyes voltam a szeretteimre, csak nem megerősödött a vámpírrá válásom után? Ez az én formám…


- Wow! Hugi!!! – eszmélt fel Emmett két másodperc után. - Te vagy a 21. századi Zeusz nőben! Villámokat szórsz meg minden, ez nagyon király! – kiáltott fel lelkesen. – Hugicám, hívhatlak mostantól Zeusziszinek, vagy Zeusszának? Esetleg…


- Emmett – szólt rá Jasper megelégelve a szövegelését.


- Jó, még gondolkozom valami becenéven – bólogatott elgondolkozva.


- Emmett, félreértettél. Nem a villámra gondoltam – pontosított Jasper. Még értetlenebbül néztem rá, mint eddig.


- Pedig öcsi, elég közeli kapcsolatba kerültél eggyel az imént – bizonygatta a maga igazát Em.


- Gyere – fogta meg a kezem nem törődve Emmett megjegyzésével, és maga után húzott. – Ki akarok próbálni valamit – mondta mosolyogva. Gyanakodva pillantottam rá, mikor a verandára húzott. Odakint még mindig csöpögött az eső. – Engedd le a falat! – súgta, én pedig teljesítettem a kérését. Nem is vettem észre, hogy ezidáig nem érezte az érzéseimet. Szembeállt velem és megfogta a kezemet. A szemébe néztem és vártam.


Egyszerre végtelen szomorúságot éreztem. Tudtam, hogy ő befolyásolja az érzéseimet, de nem tudtam, hogy miért. Hallottam, hogy az esőcseppek határozottan kopognak a tetőn. Csak arra tudtam gondolni, hogy mi lett volna velem, ha valami baja esik miattam. Azt biztosan nem éltem volna túl. Vigasztalhatatlannak éreztem magamat, és hiába kerestem kapaszkodót a pillantásában, nem találtam.


Aztán a szomorúság helyét - amilyen gyorsan jött, úgy váltott át másba – átvette a nem is olyan régen érzett harag. Nem volt olyan erőteljes, de akkor is hatással volt rám. Hallottam a mennydörgést odafentről. Egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy nehogy ismét valakinek baja essen. Erősen kapaszkodtam Jasper kezébe, bízva abban, hogy nem lesz semmi baj.


A következő érzelem megkönnyebbülés volt. Nem aggódtam semmi miatt. Nyugodt voltam teljes mértékben. A sok negatív érzelem mellett megváltás volt ez az érzés. Szinte fellélegeztem. Nyugodtabbnak éreztem a világot.


Ezután a boldogság következett. Felemelő, leírhatatlan boldogság. Belekapaszkodtam a pillantásába és elmosolyodtam. Minden annyival egyszerűbbnek és szebbnek tűnt. Nem volt aggodalom, félelem vagy indulat. Csak a színtiszta boldogság, hogy itt van nekem. Velem. A szemem sarkából láttam megcsillanni valamit, de csak a boldogságom forrásával foglalkoztam.


- Ez elképesztő – suttogta Carlisle.


- Mi? – néztem körbe értetlenül kiszakadva az eddigi boldogságbuborékomból.


A családom összes tagja ragyogott. A szó legnemesebb értelmében. Meglepve néztem az égre. Az ég kitisztult, és nap sütött a verandára és ránk.


- Ez, hogy…


- Azt hiszem, beigazolódott a sejtésem – mosolygott mellettem Jasper.


Hirtelen végigpörgettem az elmúlt perceket. A szomorúság, a düh, a boldogság… hiszen… Leesett állal néztem vissza Jasperre.


- Ez nagyon menő! – kiáltott fel Emmett – A hugicám irányítja az időjárást!


- Az érzelmeivel - tette hozzá Jasper. Még mindig leesett állal néztem rá. - Nem is értem, eddig mért nem vettem észre, hiszen végig ez történt. Még a boltos is mondta, hogy szeszélyes az időjárás, de azt hittem, hogy ez a normális ott. Végig te irányítottad – lelkesedett Jasper.


- Ez nagyon erős képesség – tette a vállamra a kezét Carlisle.


- Erős? – kérdeztem vissza szajkó módjára, miközben próbáltam feldolgozni a hallottakat. Hiába voltam vámpír, ez még nekem is időt igényelt.


- A villámod, ha megállítani nem is tudja, de a meglepetés és a pillanatnyi fájdalom erejével megtorpanthatja az ellenséged.


- A viharral a nem várt embereket tarthatod távol, míg a napsütéssel a vámpírokat lassíthatod le – csatlakozott Edward is.


Még mindig tátott szájjal bámultam magam elé. Nekem, képesség? Ráadásul ennyire összetett és veszélyes? Mégis mivel érdemeltem ezt ki? Vihar, napsütés… pillanatnyilag azt sem tudtam, hogy tudom Jasper segítsége nélkül megnyugtatni magamat, nem hogy szánt szándékkal előidézzem akármelyiket. A feladat lehetetlennek tűnt, annak ellenére, hogy tényleg izgalmasnak hangzott, és meg tudtam érteni a többiek lelkesedését.


- Azt még nem is említettük, hogy mi a helyzet akkor, ha nem alapérzelmekről beszélünk. Melyik érzelem melyik időjárási jelenséghez tartozik és a többi…


- Ez hihetetlen. Micsoda készség – szólt egy hang az ajtóból. Mindenki az apám felé kapta a fejét. Teljesen elfelejtettem, hogy itt van még…


A családom tagjai aggodalmasan, feszengve álltak és vártak. Talán arra, hogy ha kell, közbeavatkozzanak, ha ugrani készülök. Feszült csend telepedett közénk. Apám még a korábbinál is jobban végigmért, mintha keresett volna rajtam valami változást, aminek segítségével ezt a képességet birtoklom.


- Richard, azt hiszem, tartozik egy bocsánatkéréssel, és egy köszönettel is - jegyezte meg mintegy mellékesen Esme.


- Köszönöm - vetette oda Jaspernek. - Viszont amit mondtam, nem bántam meg – mondta nekem. Majd sarkon fordult és ott hagyott miket, mára feladta. Ahogyan én is.


A nap további részében Carlisle és Jasper a képességemet elemezgették. Arra jutottak, hogy valószínűleg azért alakult így ki nálam, mert az érzéseimmel hatással voltam a környezetemre emberként is. Nem olyan mértékben befolyásoltam másokat, mint Jasper, de a személyes környezetemre ezzel mégis hatottam valamennyire. Carlisle még azt sem tartotta kizártnak, hogy az erőszakos halálom miatt lett a képességem ennyire specifikus a védekezésre.


Maggie napközben egyáltalán nem lett nyitottabb felém. A szoba másik végéből figyeltem őt, ahogyan játszik a babával, vagy hintalovazik, és hallgattam a csacsogását mosolyogva. Pár alkalommal láttam, hogy felém sandított bizalmatlanul, majd el is kapta rólam a pillantását.


Már jócskán az éjszakában jártunk, én pedig csendesen üldögéltem és Maggie rajzait nézegettem. Seth macskakaparással mindegyik firka fölé odaírta, hogy az éppen mit akar ábrázolni. A körökkel és a vonalakkal egyre ügyesebb kompozíciókat rajzolt. Másnak csak egy érthetetlen irkafirkának tűnhetett, számomra mégis felért egy műalkotással.


Odafentről egyszer csak gyereksírás szűrődött le. Feszülten figyeltem, hogy mikor hagyja abba, hallottam Seth csitítgatását, majd Rosalie nyugtatását is, de Mag egyre jobban üvöltött. Aggódva néztem a lépcső irányába. Nem akartam tovább rontani a helyzeten azzal, hogy Mag még jobban rákezd, ha meglát, így feszülten vártam. Tíz perc után nem bírtam tovább és felálltam a kanapéról. Nem állított meg senki, de hallottam, hogy Jasper néhány lépéssel mögöttem jön.


A résnyire nyitott ajtón bekukkantottam. Maggie az ágyán ült és hatalmas krokodilkönnyekkel sírt.


- Maggie! Rosszat álmodtál? Semmi baj! – próbálta Emmett nyugtatgatni ügyetlenül.


- Kincsem, itt vagyunk, semmi baj – suttogta Seth kétségbeesve.


- Gyere be – nyitotta szélesebbre az ajtót Rose. - Ennél rosszabb már úgyse lehet.


Seth meglepetten nézett rám, de nem ellenezte nővérem döntését. Maggie-n látszott, hogy nem tudja, hogyan reagáljon a megjelenésemre. A könnyei még mindig folytak az arcocskáján, ami kipirosodott a nagy sírástól. Letérdeltem elé, tőle egy méterre és úgy szóltam hozzá.


- Maggie, Audrey vagyok. Nem emlékszel rám? - nagy szemekkel nézett rám – Emlékszel erre a dalocskára? – jutott hirtelen eszembe egy nagyon régi altatódal.


Teljesen más volt a hangom, mint akkor, mikor ezt minden lefekvés előtt elénekeltem neki kiskorában, de reméltem, hogy magára a dalra ráismer. Az arca kiismerhetetlen volt, csak nézett rám a hatalmas, kék és könnyes szemeivel, és hallgatta az énekemet. Mikor végeztem nem szólt senki semmit, csak az ő és Seth szívverését lehetett hallani.


Lemászott az ágyról, közelebb lépett hozzám és fél méterre tőlem megállt.


- Ódji. Ódji! Anya! Anya! - suttogta, és úgy éreztem, hogy ha fizikailag lehetséges lenne, a boldogságtól beindulna a szívverésem. A következő pillanatban az apró kis test nekem szaladt és a karjaimba vetette magát. Hallottam, hogy Seth fészkelődni kezd mögöttem, de nem választott szét minket a tőlem való féltés miatt, csak feszülten ugrásra készen várt. Nem haragudtam rá ezért, különben is nagyon boldog voltam.


- Cssss! - öleltem vissza óvatosan. – Minden rendben. Itt vagyok. Itt vagyok. Itt leszek. – erősítettem meg. Óvatosan megfogva felemeltem őt, és az ágyra ültem vele. Körülbelül húsz perccel később ernyedt el annyira a karjaimban, hogy le tudtam normálisan fektetni, és betakargatni. Megsimogattam a nedves pofikáját és felálltam mellőle. Legszívesebben ott ültem volna az ágya mellett egész éjjel, de nem akartam tovább feszegetni Seth határait. Majd legközelebb.


- Audrey – szólt utánam Seth és egy pillanatra megérintette a karomat. Sokkal forróbbnak éreztem, mint emberként emlékeztem rá. – Köszi – tette hozzá távolságtartóan.


- Én köszönöm – mosolyodtam el és kiléptem az ajtón. Jasper a folyosón állt és engem fürkészett. – Tudom, megmondtad, meg fog bocsátani. Igazad lett.


- Sosem haragudott rád igazán – nyújtotta felém a kezét.


Válaszként odaléptem hozzá és megcsókoltam, amit hatalmas lelkesedéssel és mohósággal viszonzott. Mielőtt teljesen elvesztem volna a szenvedélyben, hirtelen eszembe jutott valami. Egy nagyon régi ígéret, amit nem volt eddig alkalmam betartani. Nehezen, de sikerült megszakítanom a csókunkat, mire Jasper olyan felháborodva nézett rám, mint egy két éves kisfiú, akinek elveszik a legérdekesebb játékát.


- Ezt még mindenképpen folytatjuk – szögeztem le elfúló hangon – , de most sütnöm kell – mondtam és sarkon fordultam.


- Sütni? – kérdezett vissza Jasper elképedten. – Az éjszaka közepén? – méltatlankodott. Hallottam a lépteit, ahogy a kezdeti meglepettség után a nyomomba szegődik. – Mégis mit akarsz sütni, ami nem tűr halasztást? – ért be a konyhaajtóban.


- Almás pitét – válaszoltam az igazsághoz híven, és elkezdtem elővenni az alapanyagokat. Szerencsére, mióta normális emberi kaján élők is együtt laktak velünk, mindig volt kéznél a főbb alapanyagokból.


- Mégis minek?


- Seth-nek – feleltem és elővettem a lisztet és a vajat is.


- Hogy mi? – hüledezett. Emmett fuldokló nevetése hallatszódott a nappaliból.


- Hát öcsi, vége a szép időknek. Most már csak akkor kapsz jutalmat, ha az asszonyka is úgy akarja – jelent meg vigyorogva az ajtóban.


- Emmett, téged senki sem kérdezett – vágtam rá zavartan.


- Most mért? Ez a szomorú tény… O-ó, ez csak nem a mindjárt-seggbe-szúrlak-egy-villámmal pillantás? – kérdezte ártatlanul. Megdobtam egy almával, mire nevetve kihátrált a konyhából.


- Most tényleg sütni akarsz? – kérdezte Jasper teljesen letörten.


- Igen, de ha segítesz, hamarabb végzek - mosolyogtam rá, és a kezébe nyomtam egy kést, hogy pucolja meg az almákat.


Jasper többször kitartóan próbált megkörnyékezni, hátha beadom a derekamat. Még a képességét is használni akarta rajtam, hogy megtörjön, de nem volt szerencséje, mert a korábbi órákban akarva-akaratlanul felengedtem a falat közöttünk. Körülbelül a pite elkészítésének felénél adta fel, és vonult vissza a szobánkba.


Ugyanúgy csináltam mindent, mint emberként is, annyi különbséggel, hogy ezúttal nem dézsmáltam meg az alapanyagokat. Az emberi táplálékok már egyáltalán nem voltak hívogatóak számomra.


Két órával később szabad kézzel vettem ki a sütőből a forró tepsit a kész sütivel. Más testi épsége érdekében egy konyharuhát tekertem köré, és elindultam az emeletre az alkotásommal.


Benyitottam Maggie szobájába és tekintetemmel Seth-et kerestem. Egy kis fotelben aludt a sarokban, és hangosan horkolt. A tepsit az orrához közelítettem és láthatóan megrezzent az illatra.


- Mi.., mi a… - morogta mikor kinyitotta a szemét.


- Szia! – suttogtam, nehogy felébresszem Maget.


- Audrey, te meg mit keresel itt? – nézett rám álmosan. – Még éjszaka van… - pislantott az ablak felé.


- Igen tudom, ne haragudj, de ezt egyszerűen nem tudtam halogatni – néztem rá bocsánatkérőn.


- Nem lehetne inkább reggel? – kérdezte, aztán felült, mikor meglátta a kezemben a tepsit. – Az meg mi?


- Neked csináltam. Tartozom neked vele, de majd reggel… - álltam fel.


- Ne! – kiáltott fel, mire Maggie megmoccant az ágyában a hangra. Megdermedt mozdulat közben és megvárta, míg bebizonyosodott, hogy a kicsi biztosan nem kelt fel a hangjára. - Ha már dolgoztál vele a világért se menjen kárba – mondta végül és a tepsi után kapott, de pont úgy sikerült megfognia, hogy megégette a kezét – Aú!


- Óvatosan, még forró – figyelmeztettem utólag.


- Köszi, ez isteni – mondta miután kivett belőle egy darabkát és a szájába tömte. – Miért kapom?


- Majdnem egy éve megígértem neked, hogy sütök egyet, ha a többiek hazaérnek épségben és minden rendben lesz. - Egy pillanatra megállt rágás közben a szavaimat hallva. - Tudom, hogy sok idő eltelt azóta, de szerettem volna, ha utólag is, de teljesíteni tudom ezt az aprócska ígéretet.


- Köszönöm. Audrey - sütötte le hirtelen a pillantását. –, sajnálom, hogy akkor nem tudtalak titeket úgy megvédeni, ahogyan elvárták a többiek tőlem és én is elvártam magamtól.


- Seth, ők többen voltak, és a kezében volt Mag. Azt vártam, amit akkor tettél, semmivel sem többet. Ne hibáztasd magadat. Különben is, te ugrottál utánam a tűzbe azzal a lepedővel, nem?


- De…


- Megtettél mindent, amit abban a helyzetben tehettél és ezért hálás vagyok – biztosítottam és minden egyes szavamat halálosan komolyan gondoltam.


Letette a legközelebbi polcra a tepsit és felém nyújtotta kezeit. – Szabad? – kérdezte.


- Persze - mosolyodtam el és hagytam, hogy a forró karok átöleljenek. Ha normális vámpírok lettünk volna, ösztönösen ellenségként viselkedünk a farkasokkal szemben, de mi nem voltunk átlagos vámpírcsalád, és a Seth-hez fűződő kapcsolatom miatt egy pillanatra sem gondoltam rá ellenségként, még a közelsége miatt sem.


- Vattacukor illatod van – fintorodott el.


- A tied pedig olyan, mint a virágtrágya – mondtam ki az első dolgot, ami eszembe jutott.


- Hé, én legalább törekedtem a virágnyelvre! – szólt rám nevetve és ismét lecsapott a sütire.


- Én is! – mosolyodtam el - Most már megyek. Jó étvágyat, s bocs a hajnali keltésért! – tettem hozzá.


- Már nem haragszom – biztosított teli szájjal.


Mosolyogva, jó érzésekkel indultam a szobánk felé. Mikor beléptem az ajtónkon, nem láttam Jaspert sehol. Mivel volt egy sejtésem, hogy nem a gardróbomban tölti a felesleges óráit, a saját kis külön kuckója felé vettem az irányt. Kopogtattam, de nem kaptam engedélyt a bejutásra.


- Jazz – szólongattam –, kész vagyok . Hahó! – nyomtam le a kilincset és bekukkantottam. A szoba barátságos volt, tele hatalmas könyvespolcokkal és néhány térképpel. Jasper egy íróasztalnál ült és valamit elmélyülten tanulmányozott. – Megjöttem – simítottam meg a vállát, és meglestem mit csinál. A térkép fölött ült, amin Gregoryék áldozatainak megölési helyei voltak bejelölve. Egy vonalzóval vonalakat huzigált minden irányba keresztbe kasul és egy kis füzetbe jegyzetelt közben.


- Zavarlak? – suttogtam a fülébe hátulról átkarolva a nyakát.


- Igen – jött a határozott válasz.


- Kész vagyok.


- Én még nem - mondta.


- Megsértődtél?


- Igen.


- Ne haragudj, de ez egy halaszthatatlan dolog volt.


- Semmi gond, menj és süss a farkaskánknak még valamit, biztos boldog lesz.


- Féltékeny vagy? - Mosolyogtam és egy puszit adtam a nyakára.


- Nem – vágta rá.


- De, az vagy. – bólogattam bőszen - Ez nagyon aranyos, de nincs okod rá. Seth iránt sosem éreztem mást, csak barátságot, ezt te tudhatod a legjobban. Szóval megsebeztem az önérzeted. Hmm, nem is tudom, mivel tudnálak kiengesztelni… - simítottam végig a hátán. Megfeszült a kezem alatt.


- Most dolgom van – suttogta.


- Rendben. Jó munkát! - egyenesedtem fel és az ajtó felé a fordultam. Egy pillanat alatt utánam kapott és az ölébe húzva vadul csókolni kezdett. Nevetve öleltem át és hagytam, hogy még jobban magához szorítson.


- Bűzlesz! – suttogta egyszer csak a számba.


- Ez a bók minden nő vágya, egy ilyen helyzetben – dohogtam.


- Ez az igazság – nézett rám bocsánatkérőn és a karjában tartva felállt velem. Azt hittem, hogy az ágyhoz visz, de meglepetésemre az ajtó felé fordult.


- Hova megyünk? – kérdeztem és pár másodperc múlva már választ is kaptam, mert a fürdőszobában kötöttünk ki. Jasper a lábával belökte utánunk az ajtót.


- Muszáj lemosni rólad ezt a szagot – felelte teljes komolysággal.


- Ezt hogy gondoltad? Beállítasz a zuhany alá? – érdeklődtem.


- Valami olyasmi! - nevetett fel és meglökött. Megtántorodtam, mert nem számítottam a „támadásra” és a kád peremén átbukva a kádba estem. A következő pillanatban a zuhanyrózsát megnyitotta és felém irányította.


- Hé! – kiáltottam fel. – Ruhában vagyok - mutattam magamra.


- Legalább abból is rövid úton kijön a szag. - Ahogyan a vízsugár ellen hadakoztam, a kezemmel meglöktem a kád melletti polcon található egyik üvegcsét és annak teljes tartalma a vízben landolt. A folyó víznek köszönhetően nagy habfelhő keletkezett.


- Mindig is ki akartam próbálni a habfürdőt - jegyeztem meg most már nem csak a vízsugárral, hanem a habrengeteggel is harcolva.


- Itt a lehetőség - állt még mindig a kád mellett vigyorogva.


- De nem egyedül – mosolyogtam rá és utána kaptam a ruhájába kapaszkodva berántottam a kádba.


- Határozottan nem ez volt a tervem - nevetett fel.


- Hát igen, nekem sem! – néztem körbe. - Az egész fürdőszoba vízben áll, minden tele van habbal, és ez a ruha úgy tapad rám, mint egy pióca.


- Azt hiszem, a ruhával még boldogulok – nevetett fel -, a többit meg majd később eltakarítjuk – biztosított és szájon csókolt és ezúttal hagytam magam elmerülni az érzésben - vagyis nem csak az érzésben.


Néhány óra múlva bűntudatosan néztem a kád romjaira. Pont úgy sikerült letörni belőle egy darabot, hogy használhatatlanná vált.


- Nyugi, előfordul az ilyesmi – puszilt meg Jazz nevetve. Komolyan, mintha ő naponta tenne tönkre valamit… – Még napközben kicseréljük, Maggie észre sem fogja venni.


- Nem is Maggie miatt aggódom – jegyeztem meg fintorogva. Emmett így is elég sok pajzán utalással boldogított az elmúlt napokban, ezek után nem vártam tőle túl sok jót.


- Csak a már bevált módszert tudom ajánlani ellene - somolygott magában


- Mi?


- Gondolkozz! - utasított és ott hagyott.


Maggie ébredéséig még volt körülbelül egy órám, de én akartam megcsinálni neki a reggelit, ezért korábban lemerészkedtem a konyhába.


- Audrey! – várt a lépcső aljában Emmett. – Szép jó reggelt! Jól telt az éjszaka?


- Remekül – szűrtem ki a fogaim között. Mintha nem tudná…


- A bútorcéggel szerintem kellene egy szerződést kötnünk, ha minden reggelre tönkre vágtok valamit, akkor legalább legyenek ők is felkészülve rá. Mi lesz a legközebbi áldozat? Egy polc? A szekrény? Vagy valami extrémebb? Ha a konyhaasztalt akarjátok kipróbálni, szólj és kiürítem a földszintet – veregette meg a vállamat.


- Emmett! – szóltam rá, de ő máshogy értelmezte.


- Tudom, tudom! Nem kell hálálkodnod hugi! Mindent a jólétetek érdekében.


- Nagyon örülnék, ha hanyagolnánk a témát – próbálkoztam zavartan.


- Hát persze, ahogy szeretnéd, csak egyet árulj el. Azért szorongattad a kád szélét, mert olyan rossz volt vagy…


Összetörtem a kezembe vett bögrét a szavaira, ezzel együtt Esme is felháborodottan rászólt. Hirtelen eszembe jutott, mire célozgatott Jasper. Még ember voltam, mikor ezt mesélték nekem, de jól emlékszem minden egyes részletére. Ha Bellának sikerült…


- Na, jó! Elég volt! - fakadtam ki.


- Ezt hogy értsem? – vigyorodott el a benga-nagy bátyám.


- Azt, hogy dolgom van veled odakint a szabadban – mutattam az ajtó irányába.


- Audrey, mire készülsz? – nézett rám aggodalmasan Esme.


- Épp készülök ellátni a baját a túlságosan is önelégült Mackótestvéremnek! – sziszegtem és én is a kacagó Emmett után indultam.

Eredmény!!!:)

Ezúton szeretném megdicsérni a kommentelőket.:) Nagyon ügyesen kitaláltátok a képességét!:):):) Mivel a gyorsaságot nem érezném fairnek. Sorsolni meg öt emberből nem szeretnék, ezért úgy gondoltam, hogy mind az öten nyertetek.:):):)

barbara0221, Kiki, Talamit, Vivi és ren14! Írjatok nekem egy mailt a madame.truska@gmail.com -ra :):):) Ha esetleg hétfőig nem válaszolnék, az csak azért van, mert az uccsó vizsgámra koncentrálok.:):):) De azért írjatok, amint tudtok.:)
Puszi,
Truska

4 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Írtam e-mailt citromailról,ha nem baj oda is leírtam röviden a véleményem.
    Nagyon tetszett,ez lett most az új kedvenc. :)
    Örülök,hogy Jaspernek nincs semmi komolyabb baja.
    Kíváncsi vagyok,hogy melyik érzelemmel melyik időjárási elemet képes befolyásolni/irányítani.
    Jasper megsértődött. :) Ez olyan cuki volt. :)
    Emmett szokás szerint hozta megszokott formáját. :)
    Kíváncsi vagyok,hogy mi lesz a vége az Audrey vs. Emmett "párbajnak".
    Örülök,hogy Mag rájött,,hogy az a "néni" Audrey.
    Félek,hogy Richard nem hagyja annyiban ezt a dolgot,hogy így még jobban mintát akar majd,vagy esetleg "kísérleti nyuszit" csinál a saját lányából.
    Várom a folytatást!
    puszy: Vivi

    VálaszTörlés
  3. Annyira hiányzott már a történeted:)) imádom Audrey-t és Jaspert:) Az elején megijedtem, hogy Audrey befut az erdőbe magát ostromozni Jazz miatt, de szerencsére nem ez történt. És az is kiderült, hogy milyen képessége van Audreynak:) Nagyon tetszik az ötlet, és alig árom az ebből következő részeket. A Maggies részeket szóról szóra imádom:) olyan kis aranyosak, és ahogy megint anyának szólította, könnycseppek gyűltek a szemembe:))
    Emmett humorát még mindig bírom, imádom ezt a fickót!! Nagyon várom már Emmet és Audrey közötti "csatát" :DD
    De biztos, hogy Emmett meg fogja bánni, hogy felmérgesítette!:D nagyon tetszett ez a rész. Várom a folytatást.
    Pussz:Süttyő

    VálaszTörlés
  4. Jó hogy folytattad!
    És hogy lassan továbbgördül a történet. Kedvesek ezek a mellékszálak, a kislány feloldódása, Emett idétlenkedése, de Audry képességének felismerése és az apjával való konfliktus talán már a végkifejlet irányába tett lépések.
    Kíváncsian várom a további fejleményeket.
    Andi

    VálaszTörlés